4.2.4.2. Testi-, mozgás- és idegrendszeri fejlődés

 

Az óvodás mozgásigénye és cselekvési vágya nagy, ezt a felnőttnek ki kell elégítenie, lehetőséget kell biztosítania a gyermek számára - életkori adottságainak megfelelően és a biztonságot maximálisan szem előtt tartva -, változatos mozgásformák gyakorlására. Ebben az életkorban jellemzővé válik egy nagyfokú önállósodási törekvés, a kortársi kapcsolatok kialakulása, és ténylegesen jelentősége lesz a közösséghez tartozásnak. Ezért helyes, ha a gyermek 3-4 éves korban megkezdi az óvodába járást. Megjelenik, és gyorsan fejlődik a gyermek éntudata, önmagáról kialakított képe, azaz az énképe.

A gyermek átlagos növekedés- és súlygyarapodási adatai az akceleráció következtében az utóbbi időben módosultak. Intenzív, mindenirányú gyarapodás történik, mely az 5-6 éves korban a leglátványosabb. A gyermek végtagjai megnyúlnak, egyre izmosabbá válnak. A váll szélesebb lesz a medencénél, aminek következtében megszűnik a test korábbi hengeres formája. Megváltozik a gyermek arca, az alsó és középső rész intenzív fejlődésnek indul. A gerinc-csigolya ívei a csigolyatestekkel 3-8 éves kor között nőnek össze. A csontok görbületei az óvodáskorban még rugalmasak, ezért feltétlenül kerülni kell az egyoldalú, monoton, hosszan tartó izom- és izomcsoportot terhelő mozgásformákat, statikus helyzeteket. A medence csontjai még különállóak, nem nőttek össze, ezért kerülni kell a nagy terheléseket. Az óvodásgyermek izmai hamar kifáradnak, ugyanakkor a dús vérellátás következtében rendkívül gyorsan regenerálódnak, emiatt fokozott mozgásigénye és fáradékonysága nincs egymással ellentétben.

Az óvodásgyermek intenzív idegrendszeri fejlődése következtében gyorsan tanul, ám az ismeretek megtartásához sok ismétlésre, gyakorlásra van szüksége. Az idegrendszer plaszticitása (alakíthatóság, formálhatóság, rugalmasság) nagy. A feltételes idegkapcsolatok kialakítása gyorsan, rövid idő alatt és eredményesen zajlik le. Az idegrendszeri folyamatok közül eleinte a serkentés van túlsúlyban a gátlással szemben, ezzel magyarázható az ilyen korú gyermekek nagy mozgásigénye. Az életszakasz közepére a folyamatos idegrendszeri éréssel párhuzamosan a serkentés és gátlás kiegyenlítődik, a gyermekek egyre nyugodtabbá, higgadtabbá válnak. Mozgásformái folyamatosan gazdagodnak, egyre változatosabbak lesznek a sokféle tevékenységnek és játéknak köszönhetően.

Az első alakváltozás, a mozgásszervek fejlődése és a mozgásképességek alakulása egymással összefüggésben mennek végbe. Járása biztonságosabbá válik, a futás már jól megkülönböztethető a járástól. Míg a kiscsoportos gyermeknél ez a kettő egyáltalán nem különböztethető meg, a nagycsoportosok már felgyorsuló egyenletes futásra képesek. Az óvodás az erős motiváltsága következtében gyakran „futva jár”.

Az óvodáskor elején túlsúlyban vannak a spontánmozgások, a korszak végére a tárgyi cselekvésekben kialakulnak a tudatos, célirányos, akarati mozgások.  Jelentős a kéz finommozgásának a fejlődésében az építés, gyurmázás, rajzolás, a nagymozgások tekintetében pedig egy kiadós mászókázás, fogócskázás, labdázás. 5-6 éves korra a gyermek mozgása egyre kitartóbbá, összerendezettebbé válik, ügyessége egyre nő, könnyen megtanulhat úszni, biciklizni. Az óvodás szívesen táncol, melynek során sokszor a felnőttek mozgását utánozza, követi. Ugyanakkor az óvodások veszélyérzete lényegesen kisebb, mint bizonyítási és mozgásvágyuk, ami miatt sokszor érhetik őket balesetek. A korszak végére a gyermek mozgása akaratlagosan befolyásolt, képessé válik mozgását és viselkedését kordában tartani.