Dr. Hegedűs T. András Alapítványi Szakiskola, Középiskola, Esti Általános Iskola és Kollégium

iDevice ikon Az intézmény weblapja

Az 1996-ban Roma Esély Alapítványi Szakiskola néven indult intézmény alapvető célja, hogy cigány és többségi származású diákok együttes képzését valósítsa meg. A kollégiummal is rendelkező szolnoki, alapítványi intézmény felső tagozatos, szakképző, szakközépiskolai és gimnáziumi tanulmányok folytatására is lehetőséget ad - a képzési struktúra átjárható. Az iskolát az „Integrált Oktatásért" kiemelten közhasznú Alapítvány működteti. Pedagógiai programja személyre szóló, változtatható szakmaprofilú, multikulturális jellegű. Második esély típusú iskola, melynek célcsoportja a régióban az oktatási rendszerben sikertelen, tanulmányait folytatni kívánó, főként szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok. Az intézményi honlap tanúsága szerint az iskolának 280 nappali tagozatos és 200 esti és levelezős hallgatója van, tehetséggondozó kollégiuma 80 fiatalt fogad.

Bár cigány nemzetiségi tartalmakat közvetítő tantárgyakat is oktatnak, az iskola pedagógiai ars poeticájának megfelelően romák és nem romák együttes képzését valósítja meg. E kezdeményezést az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) és a Lungo Drom nevű cigány szervezet egyaránt támogatja (Kovats 2001:126). Az iskola igazgatója, Csillei Béla számos neveléstudományi elismerés birtokosa, s a Jászberényi Tanítóképző Főiskola oktatója is.