Bevezetés

iDevice ikon Célok

Napjainkban a kompetencia fogalom teljesen beépült a köztudatba, akár „laikus” akár szakmai közbeszédre gondolunk. Azonban nem mindig ugyanazt értik alatta a szó használói. A fogalom jelentése ugyanis sokszorosan összetett és máig nem teljesen tisztázott, még azonos foglalkozásokon/szakmákon belül sem. A kompetencia alatt egyrészt a tanult ismeretek gyakorlatban történő alkalmazásának képességét értjük, de ezen túl kompetenciáról beszélünk akkor is, amikor az egyén veleszületett adottságainak, élettapasztalatának és egyéb más tényezők összetett működését írjuk le.

A pedagógiában is érvényes ez a bizonytalanság. A ’kompetencia’ az utóbbi két - három évtized talán leggyakrabban használt pedagógiai-oktatásfejlesztési és oktatáspolitikai fogalma. Sokféle meghatározása létezik, a meghatározások részben fedik is egymást.

Tantestületi megbeszélések fésületlenebb szóhasználata során azt is megfigyelhetjük, hogy gyakran használják ’tudás’, ’képesség’, néha ’jártasság” vagy ’készség” értelemben is.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a kompetenciák szakterületenként is, életkorok szerint is, tanulási folyamatban betöltött szerep szerint is nagyon különbözőek. Leendő pedagógusok esetében más kompetenciák megszerzését írja elő a pedagógusképzés, ezen felül mást a szaktárgyi képzés. Pedagógusként pedig a NAT-ban megfogalmazott, a tanulók által elsajátítandó kulcskompetenciák kialakítása, fejlesztése lesz a feladat.

Fontos tehát, hogy a tanárjelöltek már a képzésük idején szembesüljenek szakmájuk fő fogalmainak értelmezési lehetőségeivel, próbálkozzanak akár önállóan, akár közösen saját tapasztalataik és reflexióik felhasználásával jelentésteremtéssel, mely jelentések az évek során egyre komplexebbé váló pedagógiai stratégiájuk gazdagodását teszik lehetővé. A következő foglalkozástervezet ezen a tanulási eredményen felül azt is szeretné elérni, hogy a hallgatók saját élményű tanulás keretei között tapasztalják meg, majd pedagógusként alkalmazzák is a tanulási folyamat tervezésének és szervezésének azt a lehetőségét, melyben meghatározó a tanulói tevékenységek és tanulási formák változatossága.