„A médiakutatás egyik alapkérdése az, hogy milyen hatást gyakorolnak a tömegkommunikációs eszközök az emberek gondolkodására és viselkedésére. E kérdést az veti fel, hogy a modern tömegmédia korában – nagyjából a 20. század közepe óta – időnk jó részét valamely médium társaságában töltjük; a tömegkommunikációs eszközök mindennapjaink szerves részévé váltak.” (Bajomi-Lázár 2007, 179) Az idézett szerző egy amerikai szerzőpáros könyvében megjelent statisztikára hivatkozva amerikai példát idéz a tömegmédia hatásának illusztrálására, döbbenetes számszerű adatokkal bizonyítva azt, hogy egyfelől – a kínálati oldalon – hány különböző médium létezik, másfelől – a befogadói oldalon – hány órát is tölt a különböző médiumok előtt az átlag amerikai (vö. Pratkanis - Aronson 1992, 13).

 

Ha ilyen nagyságrendű adatok még nem is, de nagyon hasonló és szomorú statisztikák léteznek ma már Magyarországon a tömegmédiumok korlátlan fogyasztására vonatkozóan. Ebben nagy szerepe van annak az elmúlt húsz évben lezajlott „médiaforradalomnak”, amely a kereskedelmi csatornák számának növekedésében, valamint a fogyasztásra szánt médiatartalmak ugrásszerű növekedésében volt megfigyelhető. A médiakutatót leginkább a média hatásának vizsgálata érdekli (Bajomi-Lázár 2008, Császi 2002, Gerbner 2000). Ugyanakkor a befogadói oldal vizsgálatának van egy másik vetülete is: tekinthetünk erre a befogadó oldali történésre folyamatként, és ekkor a média szocializációs hatásáról kell beszélnünk, ezt kell megvizsgálnunk, illetve foglalkozhatunk az egyik legkiszolgáltatottabb befogadói csoporttal, a gyerekekkel. A médiapedagógia ezt a két tényezőt kapcsolja egybe.

 

A modernitás társadalmai olyan kultúrák, amelyet teljesen áthat a média, a tömegkommunikációs rendszerek sokasága (Grisprud 2007), és a mediatizáltságnak a fiatalokra, a gyerekekre gyakorolt hatása az elkövetkező években csak fokozódni fog. Ha csak az elmúlt néhány év robbanásszerű fejlődésére gondolunk, amely egyrészt az internettel való ellátottságban, másrészt az „okostelefonok” elterjedésében ragadható meg – ezek a számszerű adatok egyértelműen jelzik az irányt. Nem ritka, hogy alsó tagozatos kisgyerekek a legújabb és legmodernebb mobiltelefonokat kapják szüleiktől, hogy elérhetők legyenek, és hogy folyamatosan kapcsolatban legyenek, lehessenek másokkal. Ezek a médiumok befolyásolják a gyerekek fejlődését, viselkedésüket, identitásukat, értelmi és érzelmi intelligenciájukat.

 

Lehet a megközelítésünk elítélő, ha a médiával kapcsolatos negatív értékeléseket, kritikai véleményeket tartjuk érvényesnek. Amiről azonban nem feledkezhetünk el: a mai világhoz „alapjáraton” tartozik hozzá a média (korábban a televízió, ma már sokkal inkább az internet). Nagyon kevés olyan gyerek van, aki nem találkozik a médiával. Vannak ugyan családok, akik szándékosan kizárják az életükből a tömegkommunikációt (tv, internet), illetve csak a szülők által szigorúan felügyelt médiumokat – diafilmeket, dvd-ket, számítógépes oktatóprogramokat – engednek be, de számuk a teljes népességben nem jelentős. Korábbi kutatások (vö. Somlai 1997; Ranschburg 2006), valamint az AGB Nielsen Médiakutató (AGB) által 2009-ban folytatott vizsgálatok adatai is igazolják, hogy a gyerekek idejük jelentős részét töltik a televízió előtt. Képernyő vezérelte „médiagyerekkor” immáron az, amit élnek (Buckingham 2002, 299).

 

A média megkerülhetetlenül fontos szerepet tölt be a szocializációban. A média hozzájárul a minket körülvevő világról kialakított képünk, és ezáltal önmagunk meghatározásához is. A világ értelmezése képpel, hanggal, írással történik, egyre kisebb szerepet töltenek be ebben a folyamatban a szülők, és az iskola pedig nagyon sok gyerek számára inkább a kényszerűen elviselendő szükséges rossz szerepébe kerül. A média nemcsak szórakoztat és leköt minket (legalábbis kísérletet tesz rá, ha ezt a célt nem is mindig éri el), de az itt közvetített tartalmak véleményt formálnak a jóról, a rosszról, a szórakoztatóról és az unalmasról. Az idő eltöltésén túl tehát identitásalakító szerepük is van (Gripsrud im.). A gyerekeknek szóló csatornák ezt a „küldetést” egyértelműen fel is vállalják. Elég itt utalnunk néhány Magyarországon is népszerű rajzfilm- és oktató csatornára, amelyek műsorkínálatukkal nemcsak a gyerekek szórakoztatására, de a nevelésükre, tanításukra is vállalkozik (Da Vinci Learning, Minimax, Spektrum). Ezek a tévécsatornák – és ami nagyobb baj, hogy a felnőtteknek szólók is – lényegében egész nap rendelkezésre állnak. Nagyon sok családban a szülők – kis túlzással – lényegében a televízióra bízzák gyermekük szórakoztatását, de még nevelését is, nem gondolva arra, hogy ezzel szabad utat enged(het)nek olyan tartalmaknak is, amelyek nem feltétlenül kívánatosak a gyerekek számára életük korai szakaszában. Ugyanakkor nemcsak a szocializációban betöltött szerepe miatt érik kritikák a médiát, hanem amiatt is, hogy megváltoztat(hat)ja a gyerekek iskolával kapcsolatos attitűdjeit. Utalhatunk még az iskolai teljesítményromlásra, az iskolai erőszak terjedésére, az olvasás háttérbe szorulására, a szövegértési képességek romlására. Aztán, ha egy másik médiumot is vizsgálatunk körébe vonunk, tovább lehet folytatni ezt a sort a videojátékok, számítógépek személyiségfejlődésre gyakorolt hatásának vizsgálatával.

 

Kósa Éva a 2007-ben megtartott médiakonferencián a média szocializációs szerepének pszichológiai vonatkozásaival kapcsolatban két aspektust emelt ki. A két aspektus kiemelését azzal indokolta, hogy ezek azok a tényezők, amelyek nagymértékben megszabják, milyen hatással lesz a média a gyerek szocializációjára, vagyis a gyerekek viselkedésének, nézeteinek, attitűdjeinek, sztereotípiáinak. énképének, világképének kialakulására. Az egyik tényezőt mennyiségi, a másik tényezőt minőségi mutatónak is nevezhetjük. A mennyiségi mutatókhoz a tartalmi vonatkozások és az idő-vonatkozások tartoznak, hiszen a hatás tekintetében fontos, hogy mennyi időben és milyen tartalmakkal találkoznak a gyerekek. A minőségi mutató a megértésre vonatkozik, hiszen a hatás másik fontos alakítója az, hogy mit ért meg egy gyerek a látottakból, és hogyan értelmezi azt. Nyilvánvaló, hogy ugyanaz a médiatartalom más hatással van a különböző háttérrel, különböző fejlettségi és értelmi szinttel rendelkező egyedek esetében. Annak oka, hogy a gyerekek másként értik a médiatartalmakat, mint a felnőttek, egyértelműen a gyerekek életkori sajátosságaiból fakad. A gyerekek nem értik a „tv nyelv” sajátosságait, a történetek cselekmény-felépítését, a médiumok gazdasági-ipari működésének természetet és ennek következményeit, az egyes műsortípusok formai jellemzőinek szerepét, bizonyos életkor alatt nem tudnak különbséget tenni fantázia és valóság között (vö Kósa 2007). Újabban a hazai médiakutatás is egyre több figyelmet fordít a téma vizsgálatára. Több konferencián is foglalkoztak az elmúlt években a média gyerekekre gyakorolt hatásával. 2009 szeptemberében a Nemzetközi Gyerekmentő Szolgálat (NGYSZ) és az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szervezésében került sor a V. Nemzetközi Médiakonferenciára Balatonalmádiban. A konferencián elhangzott előadásokról szerkesztett kötet jelent meg (László 2009).