4.2.5.2.1. Az érzékelés és az észlelés

 

A kisiskoláskorban az érzékelésnek és észlelésnek kiemelkedő szerep jut a megismerő folyamatok sorában. Észlelésükre 8-9 éves korig csökkenő formában érvényes, hogy az analízis és a szintézis nem kellően összerendezett, a gyermek hol elveszik a részletekben, hol túlságosan nagy egységben, a részletek nélkül figyeli a jelenségeket. A jelenség felismerhető a gyermek rajzaiban, ahol az arányokat nem veszi figyelembe, de egyes őt érdeklő részletek kiemelkedve eluralkodnak alkotásán. Ezért szükséges a kisiskolást megtanítani a megfigyelésre, melynek szempontjait eleinte meg kell adni. A célirányos oktató-nevelő munka hatására a 9-10 éves gyermeknél a megfigyelést már nagymértékben irányítja a gondolkodás, ami által jelentősen csökken az érzelmek irányító szerepe. A kisiskolás térészlelése konkrét, tájékozódását érzékleti tapasztalatok segítik. A korábban megtanult irányokat és távolságokat nem felejti el, de a környezetében történő jelentős változások hatására (megjelenik egy új tereptárgy, stb.) könnyen zavarba jön, és eltéved. Ez irányú bizonytalansága 8-9 éves korra, a fogalmi általánosítás és az elvonatkoztatás képességének kialakulásával megszűnik. A térészlelés, és a térképzetek kialakulását meggyorsítja a mértékegységek elsajátítása, melyben a szemléltetés, a gyermek cselekedtetése különösen jelentős. Erre az időszakra kialakul a nagyság, forma, és szín konstancia, rajzaiban pedig megjelenik a háromdimenziós ábrázolás.

Az idő észlelése konkréttá válik, szorosan kapcsolódik azokhoz a cselekvésekhez, amelyeket a gyermek minden nap végez. Ezek segítségével kialakulnak a napok, hetek, hónapok, évszakok és évek szemlélete. A kisiskoláskor végére már a történelmi évszámoknak is jelentősége lesz, a gyermek képessé válik gondolati-fogalmi szinten megszerkeszteni az időt. Érdeklődése a mesékről a mondavilág, illetve az ifjúsági regények irányába tevődik át.