Nyugati / Középkori típusú versek
A versfordítás során - ahogy a prózafordítás során is - két nyelv terében mozgunk: forrásnyelvnek hívjuk az eredeti mű nyelvét, célnyelvnek pedig azt a nyelvet, amelyen az új művet létrehozzuk, ez esetünkben a magyar. Azt a nyelvet kell anyanyelvi szinten ismernünk, amire fordítunk. A forrásnyelv ismerete nagy előny, ám nem szükségszerű - dolgozhatunk nyersfordításból is.
Műfordításnak tekintjük a magyarról magyarra történő áttételt is, ha a forrásnyelv régi magyar (ez a belső fordítás).
A műfordítás során az eredeti mű egyetlen szavát sem tarthatjuk meg. Még a tulajdonnevek sem maradnak ugyanazok, hiszen más az intonáció, a kiejtés; még a legegyszerűbb szavak jelentéseiben sem lehetünk biztosak, hiszen egy-egy használati tárgyhoz szólások kapcsolódhatnak, melyek befolyásolják a hangulatot és a szemantikai teret. Hát akkor mit gondoljunk az olyan kulturálisan agyonterhelt fogalmakról, mint szerelem, isten, barátság, haza, bűn, boldogság? Ha másik nyelvvel találkozunk, akkor egyben másik kultúrával találkozunk - ezt kell megtanulnunk. De ha megtanultuk, akkor még mindig nincs garancia arra, hogy a forrásnyelv és kultúra jelenségeit megfeleltethetjük a célnyelv elemeinek és kultúrájának. Semmiben nem lehetünk biztosak, csak a szerkezetben.
A szerkezetet meg kell tartanunk, tehát azt a verset nevezzük műfordításnak, amely egy idegen nyelvű vers magyarul megírt szövegét
1. sorokba szervezi az eredeti szótagszámok követésével (ettől + egy szótaggal eltérhetünk, ha a hím- és nőrímek váltogatásával játszunk),
2. csoportokba, magasabb csoportokba (pl. strófák) szervezi az eredeti timbre struktúráját követve (antik időmérték esetén a sorzárlatok prozódiája adott.
Ha munkánk nem felel meg ezeknek a feltételeknek, akkor lehet, hogy erős szöveget csináltunk, szép magyar verset írtunk, de nem műfordításnak, hanem átiratnak tekinthetjük. Illetve fordítva: ha minden tekintetben sikerült leképeznünk az eredeti struktúrát, akkor lehet, hogy hibátlan verset írtunk, de minősége költeményként nem mérhető az eredetihez - ez sem műfordítás, hanem paródia, travesztia vagy fércmű (vö: Karinthy Frigyes: Így írtok ti, illetve Király Levente: Így irtok én).
Az autentikus interpretáció a műfordítás (ha világirodalomról van szó) és az átirat /imitáció /paródia /travesztia (ha magyar irodalomról van szó) - ahogy a zeneművészetben is az újrajátszást, újraélést, újraalkotást nevezzük interpretációnak. Így a megfelelő közegre a megfelelő közeg reagál.
Az alábbiakban egy didaktikai vázlatot olvashatunk, egy iskolás útmutatót. Más utak és módszerek is lehetségesek - az alábbi részletezés célja a folyamat komplexitásának érzékeltetése. A II. és III. rész célja, hogy a fejünkben együtt legyen minden, mire a műfordítást elkezdjük. Ez egy javasolt út. Ha valaki más módon célt ér, kövesse azt - ha az idegen szöveget olvasva egyből képes az élményt adó műfordítás írására, írja egyből. De a zsenialitás nem elvárás, egyébként pedig az alázat és a tanulás testvérek, úgyhogy aki tanul, az először kövesse a javasolt utat. Ám ha mégis zseni vagy, egy dologra akkor is jó ez az anyag: a folyamat demitizálására. Hogy elhidd, hogy bárki megteheti, és bárki meg tudja tenni.
Nézzük tehát lépésenként!
I. Az eredeti szöveg
Tehát ha az olvasó megmaradt a szándékánál, és versfordításba kezd, akkor kapcsolja ki maga körül az elektronikus berendezéseket, és írja le a verset. Ha régi szöveggel dolgozunk, akkor a költemény több száz vagy több ezer évig várt, hogy elénk kerüljön; ha mai művel van dolgunk, az a mű akkor is sok ezer év kultúrájának, örömének, bánatának, tudásának, emberi gyarlóságának és nagyszerűségének az esszenciája. A költemény intenzív és ökonomikus - egy rövid szövegben regény mennyiségű tagolatlan érzelem, belső szál, érzelmi és észbeli rétegzettség lapulhat. Írjuk le! Ez a minimális tisztelet egy élőlénnyel szemben, és egyben a ráhangolódás alapja.
A vizsgamunkában közöljük az eredeti szöveget - illetve ha több szövegváltozat maradt fenn, akkor az összes ismert szövegváltozatot. Ha a mű régi, tehát nincs címe, publikálás esetén az általunk adott magyar cím után közöljük a kezdősort eredeti nyelven - az olvasó így tudja visszakeresni a teljes szöveget akár Interneten, akár könyvtárban.
Tüntessük fel az eredeti szöveg lelőhelyét, akár Interneten, akár kötetben találtuk. Ha módunkban áll, használjuk a szöveg gondozott, kritikai kiadását. Az Internettel legyünk óvatosak, mert egyes lapokon rontott szövegeket közölnek - elütések, hiányok, hibás központozás. Mindig több weblapon is ellenőrizzük, hogy a hibátlan illetve teljes mű áll-e előttünk - illetve használjunk megbízható oldalakat (pl. a www.trobar.org az okszitán, www.luminarium.org az angol nyelvű irodalomhoz, a http://gutenberg.spiegel.de/ a némethez, a poesies.net a franciához).
Ha a szövegnek már van magyar műfordítása, ne olvassuk el! Az ismert megoldás, főleg, ha jó, nehezíti a dolgunkat - szűkíti a lehetőségeinket, hiszen úgy érezzük, hogy az ismert, esetleg nagynevű költő által írt fordítást kerülgetnünk kell - az állandó összehasonlítgatás megfoszt a szabadságtól, és gátolja az eredetire való összpontosítást. Olvassuk el, miután befejeztük a magunk változatát.
Ha a kiszemelt vers eredetijét nem találjuk, és ha a célunk csak tanulás vagy gyakorlás, akkor megtehetjük, hogy a létező magyar műfordítást átírjuk nyersfordítássá, az ismert műfordítást félretesszük, várunk, hogy kitisztuljon a fejünkből (ha régi bevésődés, hiába várunk), aztán megírjuk saját változatunkat. Viszont ezt nem tekinthetjük műfordításnak, hiszen a műfordítás filológiailag hiteles nyersfordításon alapul. (Az első fordító két lépésben már elmozdult az eredetitől, hiszen nyersfordítást készített / készíttetett, aztán abból még műfordítást - ha mi még ehhez képest elmozdulunk, lehet, hogy jó verset írtunk, de valószínűleg nem versfordítást.)
Ha a céljaink komolyak, tehát ha publikálható műfordítást vagy tudományos dolgozat primér segédszövegét akarjuk megcsinálni, és nem ismerjük a forrásnyelvet és kultúrát, kérjünk segítséget, forduljunk szakemberhez! Ha a szakember használható nyersfordítást ad, akkor is meg kell ismernünk az eredeti szöveg minden szavának jelentését.
II. A nyersfordítás
1. A nyersfordítás sorkövető, filologizáló, kommentáló, szinonimakereső, szintaktikai variánsokat kereső - merítési bázis ahhoz, hogy az itt felhalmozott anyag a tudatunk horizontján lebegve megszövegeződjön a műfordítás során.
Körbejárja a kultúrát, meg-, illetve félreérti a szöveget. A nyersfordítás akár filológiai dolgozattá nőhet, de mindenképpen tanulmány jellegű.
Problémás helyeken használjunk papír szótárt - a nagyszótárak több szinonimát, archaikus változatot, példamondatot tartalmaznak, mint internetes rokonaik, jelölik a stílusárnyalatot stb. Hasznosak az egynyelvű szótárak, szinonima szótárak, etimológiai szótárak, esetleg tájszótárak.
A sorokat mindig számozzuk.
2. A szöveget leírjuk magyarul, köznyelven, prózában, egyszerűen. Így áll össze mondattá, így értjük meg. Az írás ebben a fázisban is sorkövető.
III. Az elvont szerkezet
1. Az eredeti mű metrikai és strofikai szerkezete
a) Metrika
Itt kitérhetünk a forrásnyelv prozódiai sajátosságaira, arra, hogy ezek a sajátosságok a magyar nyelvvel találkozva milyen rendszerű verselést hoztak létre.
A metrika végpontja a sorzárlat. Az ennél magasabb szintek szerveződésével a strofika tudománya foglalkozik. A metrika felől a sorvég sorzárlat, a strofika felől ugyanez elemi esemény.
b) Strofika
Strofikai szinten megemlíthetjük a mintázat kombinatorikusságának vagy akombinatorikusságának hatását a szerkezet és szemantika összjátékában; formatörténeti-genaológiai összefüggéseket, amelyek a további munkát befolyásolhatják.
2. A magyar változat számára szóba jöhető összes szerkezet - a műfordítói hagyomány és/vagy az alapján, amit a szöveg kiválaszt magának - jelöljük, hogy melyik valósul(t) meg.
A sorokat mindenhol számozzuk.
Azzal, hogy a folyamatban létrejöttek azok a lépések, amelyeket II-vel és III-mal jelöltünk, nehezen jóvátehető vétséget követtünk el. Követtük kultúránk egyik legpusztítóbb sztereotípiáját: tartalomra és formára szedtük szét azt, ami szervesen együtt él, amely egymásba átáramló érzetek szövete éppúgy, ahogy anyag és energia sem létezik külön - korlátozott emberi viszonyaink között ugyan külön dolgoknak látszanak, de aki keres, az nem áll meg ezeknél a viszonyoknál. A költészet is keresés. A hibát már gyerekkorunkban elkövettük azzal, hogy boncoló hajlamú kultúrában nevelkedtünk, hát most a legjobb, ha legalább észrevesszük ezt, és ha már létrehoztuk ezeket az egyébként nem létező kategóriákat (tartalom, forma), akkor most hagyjuk, hogy újraélve a költeményt eltűnjenek: a szerkezet jelentésképző, viszont a szerkezetek csak szavak által jelenhetnek meg. Tehát most a szintézis következik.
IV. A műfordítás
A költemény apparátus, ami uralni akar bennünket. A számítógép ugyanígy. Válasszunk!
A műfordítás nem okvetlenül sorkövető, tehát adott kifejezés nem kell hogy a ugyanabban a sorban maradjon - ez növeli a mozgásteret, hiszen a szavak hossza nyelvenként eltérő. A szószerintiség sem kritérium.
A legtöbb európai nyelvben a szavak kevesebb szótagból állnak, mint a magyar nyelv szavai, tehát nem fog minden elférni, ám ez nem hátrány. Ami fontos: a jól reprodukált szerkezet és a vele szintetikusan és teljes rétegzettségében működő szemantika. Néha a fordítás erősebb, intenzívebb költemény, mint az eredeti.
1. A prozódia automatizálása a metrikai modell alapján: az adott sortípus skandálása, éneklése - ti-tákkal sulykolva a ritmust. Pl. vers commun típusú sor esetén: titá titá // titá, titá, titá; illetve nőzárlattal: titá titá // titá, titá, titá-ti.
2. Ilyen sortípusú verseket olvasunk hangosan - vers commun esetén pl. Villon Akasztottak balladáját. Magyar fordítást olvasunk - hiszen mi is magyarul fogunk írni -, ezért a sorokat rontva skandáljuk (mivel prozódiailag csak a zárlat kötött, az utolsó teljes láb környékén kell csak produkálnunk egy rövid-hosszú oppozíciót - sor közben minden szótag licenciás. Így az írás során a kétszótagos modulok számolgatás nélkül kiadják a hím vagy nő sorzárlatokat.
3. Elkezdünk írni, és az automatizált prozódia találkozik a tudatunk horizontján lebegő szinonimák és szintaktikai megoldások lehetőségeivel. Papíron dolgozunk a kezünkkel; tollat/ceruzát (esetleg színes ceruzákat) használunk.
A cél érdekében mindent lehet - az ihlet, intuíció, művészi megszállottság mítoszait nem vesszük komolyan. Pl. rímkereséshez: a kívánt jelentéstől, kontextustól függetlenül a hívórímnek megfelelő hangzású és prozódiájú lehetőséget írunk fel - aztán a jelentések úgyis közeledni fognak a szöveg igényeihez.
Szükség esetén ne riadjunk vissza a szóvégmutató szótár használatától!
A sorokat számozzuk.
Beadható / publikálható munka létezik, de kész műfordítás nem - ahogy mi magunk és viszonyulásaink, ismereteink változnak, úgy bármikor felmerülhet a tökéletesítés vagy változtatás igénye.
A műfordítást a legegyszerűbb betűtípussal, formázás nélkül adjuk be. Amint játszadozni kezdünk érdekes tipográfiával, középre rendezéssel, kurziválással, vastagítással, betűméretekkel, a szerzőt és kutyáját ábrázoló képek mellékelésével stb., elveszítjük rálátásunkat és minőségérzékünket, a munka megváltoztathatatlannak és szentnek tűnik - ha csecsemőt egyből felöltöztetjük, többé nem látjuk, ép-e.
A római és arab számokkal jelzett lépésekhez tartozó irományok mindegyikét beadjuk.
Dolgozzunk úgy, hogy időnként visszajelzéseket kapjunk - munka közben küldjük el az eredményeket társainknak, tanárnak.
Ajánlatos szakítani a sorok nagybetűvel kezdésének hagyományával. Amikor ez a hagyomány kialakult, a vers még jórészt szóban született és szóban hangzott el, kisebb szerepük volt a nyomtatásban, egyáltalán a papíron alkalmazható jeleknek. A 20. században az írásjelek, a tipográfia, a központozás, nagybetű, kis kapitális, kurziválás, vastagítás, központozás elhagyása korábban nem látott funkciókat nyert; a jelentések és jelentésárnyalatok eddig nem látott gazdagsága és finomsága jött létre. Ebben a helyzetben a sorkezdő nagybetűk nemcsak funkciótlanok és feleslegesek, hanem durván és zavaróak is. Tehát itt is legyenek mérvadók a magyar helyesírás szabályai - kivétel, ha a nagybetűk extrém használata funkciót kap a vers szövetében, illetve ha a nagybetűs sorkezdés hagyományát evokatív céllal használjuk.
Ha befejeztük és boldogok vagyunk, mert a munkát sikerültnek érezzük, és lelkesen azonnal elküldenénk tanárunknak vagy egy folyóirat szerkesztőjének, ne tegyük! A boldogság maradhat, a verset azonban tegyük félre, aztán egy hét múlva nézzünk rá újból. Kis pihentetés után rémülten vesszük észre az első lendület elfedte baklövéseinket. A lelkesedés és lendület fontos, de mindig legyünk vele tisztában, hogy a műfordítás sosincs kész. A cél az, hogy élvezhető állapotba hozzuk.
Ha pontosan követtük a fenti lépéssort, és sikerült jót írni, örüljünk, és csináljuk továbbra is így. Vagy felejtsük el, és csináljuk, ahogy jól esik. A lényeg, hogy a szöveg és az olvasó is örömét lelje benne.
V. Átiratok, imitációk, travesztiák
Írjunk át egy magyar verset 1. prózába, 2. versbe, 3. idegen nyelvre (az A részben leírt folyamat szerint).