4.2.4.7.2. A gyermek akarati élete

 

Az óvodások tevékenységét az önkéntesség jellemzi, de életének vannak olyan keresztmetszetei, ahol bizonyos szabályokhoz alkalmazkodnia kell. Viselkedésében megszaporodnak az érzelemkinyilvánítások, melyek egyre differenciáltabban és tartósabban, tartalmukban gazdagabban fejeződnek ki.

            Jellemző a fokozott önállósulási törekvés, egyéni sajátosságtól függően nem tűr el környezetétől segítséget. Képességeinek fejlettsége azonban nincs mindig arányban cselekvési törekvéseivel, vágyaival és elképzelésével, ezért sokszor sikertelenség éri, a frusztráció elviselését viszont még nem tudja mindig adekvátan kezelni. Vagy nem tesz semmit, ezáltal inaktív állapotba kerül, vagy dac-reakció váltódik ki.

Az önuralom az óvodáskor alatt jelentősen nő, az életkor végére képessé válik akaratát, indulatait adekvátan kezelni, az én-es motívumokat felváltják a szociális motívumok (míg az óvodáskor elején még az érzelmek uralják az akaratot, az óvodáskor végére az érzelmek kizárólagossága megszűnik a tevékenység, a magatartás motiválásában, irányításában).

 

            Feladattudat

Fontos a feladattudat kialakulása, mely már az iskolai életre készíti elő a gyermeket. A kiscsoportos még nem az eredményért, hanem a funkcióörömért, magáért a tevékenységért gyurmázik, játszik, épít, a nagycsoportos viszont már arra törekszik, hogy az alkotását befejezze. Tevékenysége során egyre nagyobb nehézségeket képes leküzdeni a feladatteljesítés öröméért. A játék és a munkacél elérése dicséret, vagy egyéb munkadíj hiányában is kielégíti, maga a feladat elvégzése is motiválja (hosszabb ideig tartó tevékenységben azonban többször kell motiválni). A munka és a munka célja maga az örömforrás, így azt önmagában is jutalomként éli meg.

Az óvodás gyermek életének aktív részét képezi a barkácsolás, ahol a tevékenységen túl, annak célja is felértékeli a tevékenységet. 3-4 éves korban a gyermeket már be lehet vonni egyszerű felületfestésbe, az eszközök kézre adásába, tépéssel, gyűréssel végzett feladatok kivitelezésébe. 4-5 évesen örömmel vesznek részt ragasztásban, vágásban, egyszerűbb hajtogatásokban, 6 évesen pedig már minden tevékenységet lelkesen és ügyesen végeznek.

A 3-4 éves gyermeket könnyűszerrel rávehetjük különböző önkiszolgáló tevékenységekre, 5 évesen az óvodában már megismerkednek a naposi feladatokkal. Ekkor már nemcsak saját magáról, hanem másokról is gondoskodni kell, ami a szociális fejlődést is segíti. Ebben a korban már elvárhatjuk a gyermektől, hogy rendet tegyen maga után. Az ilyen idős gyermeket könnyen motiválhatjuk az egyszerű háztartási teendők végzésére is (virágöntözés, segítés a kerti munkában, bevásárlásban, portörlés takarításkor), de ezek a feladatok csak és kizárólag addig a pontig hasznos és örömteli tevékenységek a gyermek számára, amíg ő maga valóban motivált a dolgokra, és a tevékenységek alkalmazkodnak életkorához és képességeihez.

 

Szabálytudat

Az óvodáskorban meghatározott szabályok vannak, és bár ezek a szabályok sokszor nem találkoznak a gyermek érdekeivel, mégis a cselekvése motívumaivá válnak, mert a gyermek az engedelmességgel a felnőtt szeretetét, elismerését, dicséretét szeretné biztosítani. Többször ismételve ezeket a cselekvéseket, azok a gyermek szokásaivá válnak, de ez nem csak automatikusan működik, hanem el is képzeli mit kell, és mit nem szabad tennie. Később a tudatosság is bekapcsolódik a cselekvésbe, és a szabály fokozatosan tudatossá válik. A szabályokhoz való alkalmazkodás képessége 5-6 éves korban válik egyre jellemzőbbé, amikor a szabályokat már akkor is betartja, ha azok számára nem kedvezőek (Pl.: a társasjátéknál meg kell várnia, míg a másik kétszer dob, vagy ő egyszer kimarad stb.).

Az akarati életben bekövetkező változások következményeként az iskolaérett gyermek magatartását, tevékenységét nem hangulatai, hanem az állandó pszichikus szerkezet irányítja és jellemzi. Az akarati élet fejlődését bizonyítja a figyelem és emlékezet szándékosságának megjelenése is.