Bevezetés

A jegyzet célja, hogy az agrár-mérnöktanár mesterképzésben résztvevő hallgatóknak a pedagógiai kutatás módszertani ismereteinek tömör, lényegre törő áttekintésével ötleteket és segítséget adjon

A jegyzetet kezükbe vevő hallgatók korábbi – agrártudományi – tanulmányaik során már írtak szakdolgozatot, találkoztak empirikus vizsgálati eredményeket bemutató szakirodalommal, tanultak felsőbb matematikát, és megismerkedtek annak alkalmazásaival, továbbá végezhettek statisztikai számításokat. A hallgatók felkészültsége azonban még így is meglehetősen eltérő lehet. Ezért a jegyzet lépésről lépésre teljes rendszerében tekinti át a pedagógiai kutatások módszertanának legfontosabb ismereteit.

Az 1. fejezet kiemeli, hogy a pedagógiai kutatás védelmet nyújt a mindennapi megismerés szokásos hibái ellen. Kifejti, hogy az összefüggések felismeréséhez és értelmezéséhez a pedagógiai valóság érvényes, megbízható és objektív megfigyelése szükséges.

A 2. fejezet a kutatás megtervezésével foglalkozik. Sorra veszi a központi kérdéseket: milyen célból kiket vagy miket, mikor és hogyan kívánunk vizsgálni. Megvilágítja, hogy a kutatási cél és a probléma megállapítása számottevően befolyásolja a kutatás további tényezőit.

A 3. fejezet a pedagógiai kutatás leggyakoribb típusait tárgyalja. Mivel a különböző vizsgálati típusoknak megvannak a maguk előnyei és hátrányai, alapvető követelmény az egyes kutatási módszerek lehetőségeinek az ismerete.

A 4. fejezet a kiemelt kutatási eljárások vizsgálati eszközeiről szól. Ezek megtervezéséhez, elkészítéséhez és fejlesztéséhez nélkülözhetetlen ismereteket gyűjti egybe.

Az 5. fejezet témája a pedagógiai kutatással nyert adatok elemzése. A kvalitatív és kvantitatív adatok elemzését külön tárgyalja. Rámutat arra, hogy a pedagógiai értelmezéskor az eredményeket a problémára kell vonatkoztatni.

A 6. fejezet röviden ismerteti a kutatási beszámolókkal szemben támasztott, általánosan elfogadott követelményeket. A kutatási beszámoló fogalmának tág értelmezésével ide soroltuk a kutatási tervezetet.

A jegyzet a didaktikai szempontok követésére is törekszik. Az érthetőség és szemléletesség kiemelt feladata mellett, a fejezetek stílusát a világos, tömör és erőteljes vonások előtérbe helyezése javítja. A fő témákat a alapvető fogalmak felsorolása vezeti be. Noha a fejezetek logikailag egymásra épülnek, a hallgatók érdeklődésétől, igényeitől függően egymástól függetlenül is tanulmányozhatók. A témák összefoglalása nemcsak a lényeges elemek kiemelését, hanem az olvasás utáni ismétlést, a hatékonyabb elsajátítást is segíteni kívánja. Az ismeretek megértését és alkalmazását kérdések, feladatok könnyítik, amely megoldásait is közöljük. A fejezeteket ajánlott irodalom zárja.