A kompetencia latin eredetű szó, alkalmasságot, ügyességet jelent. A Pedagógiai Lexikon szerint „alapvetően értelmi (kognitív) alapú tulajdonság, de fontos szerepet játszanak benne motivációs elemek, képességek, egyéb emocionális tényezők”. Kompetencián a laikus közvélemény és a széles nyilvánosság általában illetékességet, jogosultságot, hozzáértést szokott érteni, de ezen felül megkülönböztethetünk társas, nyelvi és kommunikatív kompetenciát. A társas kompetencia a másokkal való kapcsolattartásra, a nyelvi a nyelv szabályrendszerére, a kommunikatív pedig a kommunikációképességre vonatkozik.

A kompetenciáknak öt összetevőjét szokás megkülönböztetni: Az első csoporthoz tartoznak azok az ismeretek, tudások, információk, amelyekkel a személy rendelkezik. A második csoportot a készségek, jártasságok típusú képességek adják, amelyek szerepet játszanak abban, hogy egy személy valamely fizikai vagy szellemi feladatot meg tud oldani. A harmadik csoportba az önértékelésnél, a szociális szerepek megformáláshoz szükséges kompetenciák tartoznak, amelyek személyes értékek mentén szerveződnek. Ide tartoznak az értékek és attitűdök tartoznak. A negyedik összetevő a személyiségvonásokat meghatározó kompetencia, az egyén alkotó pszichikai-fizikai jellemzők tartoznak ide. Az ötödik összetevő pedig a motiváció, amely irányítja, befolyásolja az egyén viselkedését bizonyos magatartások és célok felé.

„A kommunikációs kompetencia iskolai fejlesztése ma nem csupán egy a sok fontos pedagógiai feladat közül, hanem olyan fejlesztés, amely minden más kompetencia fejlesztésének értékét és érvényét meghatározza. A kompetenciafejlesztés szemléletű pedagógiában ugyanis a tudás nem lehasítva jelenik meg ugyanezen tudás kommunikálásáról, a kommunikálás pedig nem lehasítva értelmeződik a tudás alkalmazásáról (….) hanem a tudás csak akkor és annyiban létező, amiképpen és amennyiben kommunikálható, vagyis alkalmazható.” (Gordon é.n.) A tudás, kommunikáció és alkalmazás ebben a felfogásban együtt léteznek, és azonosak egymással. Az oktatást természetesen ez nem könnyíti meg, de egyértelműen kijelöli azokat a módokat, ahogy egy-egy nagyon fontos kompetencia-területet fejleszteni lehet, pontosabban kell. Ha csak a kommunikációs kompetencia területére lennénk figyelemmel, akkor is fontos fejlesztendő területeket beemelését kellene megcélozni az oktatás során.¹⁰

A kulturális találkozások a kutatók oldaláról számos kérdést vetettek fel. A szociálpszichológus Gardner teszi fel azt a kérdést, hogy „…mily mértékben lehetséges valójában valamely kultúra szakértő ismerője számára egy másik kultúrából érkező személyekkel érintkezni, kommunikálni?” Erre ma már egy kultúrakutató is azt válaszolja (számos tereptapasztalatától megerősítve), hogy olyan személyiségjegyekkel kell rendelkezni, mint az integritás, stabilitás, különleges intuitív és beleérző képességek, de abban a kutatók egyetértenek, hogyha nem is könnyű ezeket a típusú képességeket (kompetencia-területet) fejleszteni, azért nem lehetetlen (vö Papp-Boglár im, Griffin im). Az egyén elsajátíthatja, hogy hogyan tud hatékonyan és megfelelő módon kommunikálni interkulturális helyzetekben, hogyha megfelelők ehhez interkulturális készségei, tudásai és attitűdjei. Ennek fontos elemei: a megértés, a megfelelő önértékelés, az alkalmazkodás, és a nyitottság. Kutatók az egyre bővülő intelligencia-formák közé felvették a kulturális intelligencia fogalmát is, amely arra vonatkozik, hogy egy személy mennyire képes hatékonyan alkalmazkodni egy új kulturális környezethez. Ennek három tényezője van: kognitív, motivációs, viselkedési. Ennek mindhárom tényezője fejleszthető. Természetesen legkönnyebben a kognitív, és legnehezebben a viselkedési.¹¹

Az interkulturális kommunikatív kompetencia fejlesztése – ez könnyen kiderülhetett számunkra az eddig írtakból – nem könnyű feladat. Az interkulturális szféra nagyon gazdag, és nagyon különböző kérdésfelvetések tartoznak ide. Ide tartozik a nyelvi kompetencia, az interkulturális ismeretek halmaza, és azok a készségek (megfigyelés, közvetítés, megértés), attitűdök (érdeklődés, nyitottság, előítélet mentesség), amelyek segítségével az emberek képesek „közlekedni” és kommunikálni kultúrák között, és más, a sajátjuktól eltérő kulturális közegben. A kompetencia-fejlesztés kérdése leginkább a nyelvtanítás keretei között vetődött fel, mind kutatások, mind oktatási segédanyagok bizonyítják ennek jogosultságát (Lázár-Huber-Lussier- S. Matei-Peck én.) A hivatkozott munka korábbi projektekre épít, és fontos segédanyagot ad tanári és tanárképzős interkulturális kommunikáció kurzusok és workshopok tervezéséhez, megtartásához, és a résztvevők interkulturális kompetenciájának értékeléséhez. A kötetben angolul és franciául megjelent elméleti és gyakorlati anyagokat 12 nemzeti workshopon próbálták ki számos országban. A könyv az elméleti háttér bemutatása és a kulcsfogalmak definiálása után bemutatja, hogy hogyan kell ilyen témában – az interkulturális kompetencia fejlesztésére alkalmas kurzusokat és workshopokat tervezni. A könyv fontos módszertani segédanyag nyelvtanárok részére, hiszen irodalmi művek, filmek, dalok bemutatásán és értelmezésén keresztül rámutat arra, hogy hogyan lehet ezeket a műveket a kompetencia-terület fejlesztésében hasznosítani. Magyar nyelven megjelent Lázár Ildikónak a 33 kulturális játék a nyelvórán című kötete, amely szintén az interkulturális kommunikatív kompetencia fejlesztésére alkalmas módszertani segítséget ad gyakorló nyelvtanárok számára (Lázár 2006).