A születés és az első életév között három területen jelentős a gyermek nyelvi fejlődése: a hangadásban, a beszédészlelésben, és az interakcióban. (Crystal 1998). Az anyanyelv elsajátítását döntő módon befolyásolja az anya-gyermek kapcsolat, amelyet az apával, a testvérekkel, a nagyszülőkkel és a tágabb környezettel történő kommunikációs/nyelvi lehetőségek szélesítenek ki.

A csecsemő és az anya közötti kapcsolat az érintéssel kezdődik, majd a hangok, mozdulatok jelrendszerével és jelmegfejtési folyamattal folytatódik. A nyelv fejlődése, a hangingerek értelmezése szoros kapcsolatban áll a nem nyelvi kommunikációval. A kommunikációt a folytonos gyakorlás, tapasztalat és tanulás fejleszti, mely formálja a csecsemő és az anya magatartását, alkalmazkodóképességét és nyelvi kompetenciáit. A kétoldali kölcsönös jelzések tehát a csecsemő és az anya magatartásából fakadnak, és befolyásolják egymást. (Sugárné 2001)

A csecsemők egységes, ’uniformizált’ kifejezési formát használnak, tekintet nélkül arra, hogy az őket körülvevő felnőttek milyen nyelven beszélnek. A beszéd kialakulása előtti un. preverbális korszaknak több olyan jelzőrendszere van, mely kifejezi a csecsemő testi és pszichés állapotát. A sírás, a hangadás, a mimika, a tekintet, a pantomimika, a gesztusok, a rámutatás stb., mint a nyelvfejlődés előfutárai, már a kora csecsemőkortól megfigyelhetők.

Az első hetekben a biológiai hangok uralják az újszülött hangadását. Reflexes hangadásnak is nevezik ezeket, mert közvetlen összefüggésben állnak a gyermek fizikai és lelki állapotával.

A hangoknak még nincsenek nyelvspecifikus tulajdonságaik, de megegyezéseket mutatnak a későbbi beszéd hangképzésével. Két nagy csoportra oszthatók:

• nem fiziológiás eredetű hangjelenségek (köhögés, tüsszentés, csuklás stb.),
• kifejező sírás

A kifejező sírást rendszerint 2. héttől hallat a kisbaba, és ezzel a számára fontos történéseket, eseményeket, állapotokat jelzi a környezete felé pl. fájdalom, éhség, diszkomfortérzés, unalom stb. A sírástípusok akusztikai vetülete mérhető, elemezhető, és az adatok összevethetők a funkcionális szándékkal. (Gósy 2005)

1.kép. Kifejező sírás.

A hangadás mellet már az élet első néhány hetében megfigyelhető az éber és élénk fixálás. A csecsemő veleszületett figyelmi preferenciát mutat az emberi arc mintázatára, a szemkontaktusra, valamint azérzelmi reakciókra. A tekintet és a szemkontaktus megléte az egyik alapeleme a későbbi teljes kommunikáció kialakulásának.

Az üzenetváltás a 4-6. hét táján kibővül a „társasági” vagy szociális mosollyal. A mosolyválasz (smiling response) az anyával való kapcsolatban nagyon erős serkentője az anyai odafordulásnak,a kommunikációnak. Öthónapos kor körül már hallhatóak az első torokból képzett nevető és kuncogó hangok is.

2. kép. Szociális mosoly.

A megszokott módon fejlődő csecsemő figyel a gesztusokra, és maga is próbál hasonló mozdulatokat használni: ezekkel saját állapotáról vagy kívánságáról ad információt környezete számára. Jól nyomon követhető kialakulásuk az összerendezetlen, kósza mozdulatoktól a valódi nyelvi értékű jelekig. A kezdeti társalgásban válaszként működő, jelentéssel felruházott véletlenszerű mozdulatok fokozatosan adják át helyüket a valódi, beszédértékű gesztusoknak a mama és a gyermek között létrejött interakciós folyamatok keretében.

A gőgicsélés hangjai a sírással párhuzamosan fejlődnek. A 4-6. hét között kezdenek a babák gőgicsélnispontán érés eredményeképpen. Később az akusztikai visszacsatolás, majd a környezetből jövő emberi hang váltja ki és ösztönzi a további próbálkozásokat. Figyelik a felnőtt szájmozgását, több-kevesebbsikerrel igyekeznek utánozni és fáradhatatlanul ismételgetik a maguk keltette hangokat. A gőgicsélésnek meghatározó szerepe van a beszéd kialakulásában és megfelelő fejlődésében, mert a gyermek így gyakorolja be azokat a mozgásokat, melyek a későbbi beszédhangok létrehozásában szükségesek. A gőgicsélés kezdetben rövid ideig tart, majd egyre gyakoribbá és hosszabbá válik.

A beszédből a gyermek először az intonációt sajátítja el. A beszédtanulásnak ekkor csaknem kizárólagosan érzékszervi alapjai vannak, melyben a hangutánzás és az ismétlés kap fő szerepet. Az intonációs hangminták központi idegrendszeri feldolgozása történik meg először, majd ez alakul át motorikus, azaz kimondott intonáció-típussá. A gyermek a nyelvfejlődés folyamatában lépésről lépésretapasztalja meg az artikulációs lehetőségeket. Ebben a legkisebb fiziológiai erőfeszítés irányát követi: a könnyebben ejthető hangokat előbb, a nehezebben ejthetőket később produkálja. (Lengyel 1981) Az intonáció utánzása, hangokra bontása univerzális, tehát a legkülönbözőbb anyanyelvű gyermekeknél ugyanazok a hangok és intonációk jelennek meg. Ezek az ún. alaphangok. Később ez a hangkészlet a szelekciós tanulás révén leszűkül a környezeti nyelvben releváns hangokra. (Pléh 2006,756)

A csecsemőkorban a kommunikálás a szülőkkel, a gondozókkal történik, azaz ilyenkor még csak az interperszonális kommunikálás ismert a gyermek számára és kezdetlegesebb, szűkebb repertoárral valósul meg. A nyelvi megértés mindig megelőzi a produkciót, tehát a gyermek jóval többet ért, mint amennyit maga nyelvileg produkálni képes és ez még sokáig így marad.

A felnőttek sajátos kommunikációt használnak annak érdekében, hogy gyermeknek minél több lehetőséget adjanak az interakcióra és a tanulásra. A korai kommunikációban a szülő – a gyermekkibontakozása érdekében – mintegy alárendelt, kiszolgáló szerepet vállal. Az inerakciók eredményekénta gyermek alkalmazkodása növekszik, és figyelme a szülő által javasolt irányba fordul. Ezekben akölcsönös helyzetekben tanulja meg elsőként, hogy a kommunikáció „társas játék”, melynek szabályi közösen és egymásra figyelve alakíthatók.

3. ábra. Kommunikáció –interakció az anya és a csecsemő között (Szomor 2009,78)

Az anyák – különösen a gyermek első három életévében – sok időt fordítanak arra, hogy a gyermeküktől visszajelzést kapjanak. A gyermekekhez intézett beszéd jellegzetes hangtani, alaktani, mondattani és jelentéstani vonásokat mutat (Lengyel 1981,201) Jellegzetességei közé tartozik pl. a magasabb hangfekvés, a köznyelvinél nagyobb kitéréseket mutató intonációs kontúrok, a bővebben adagolt hangsúlyok, a szabályosabb és lassabb ritmus, az egyszerűbb felépítésű szavakból álló ”dajkanyelvi”szókincs, az egyszerű mondatszerkesztés, az ismétlődések használata. Az anya ösztönösen ’válogatott lexikát’ használ, arra törekszik, hogy a gyerek mikrovilágának leglényegesebb elemeit és jelenségeit nevezze meg. A névmások nehezebbek, mint a főnevek, tehát kerüli a névmások használatát. Gyakoriak a kérdő mondatok, megszólítások, felkiáltások és sok az emelkedő hanglejtésű megnyilatkozás: pl. ’Igen? Minden rendben? Nézd, mi van ott!’ (Crystal 1998,225) A felnőtt tehát alkalmazkodik a gyermek nyelvi- és értelmi szintjéhez, és egyben figyelmének ébrentartását, nyelvi aktivitását is fokozza. Kicsinyéhez beszélve az anya a baba figyelmének irányát követi, pillanatnyi cselekvéseit, tevékenységét kommentálja, belső állapotaival, kedélyével, jó vagy rossz közérzetével foglalkozik. Az anyai beszéd legfőbb célja, hogy valamilyen hangbeli vagy motoros (mozgásos) választ váltson ki a gyermekből. A lehetséges nyelvi válasz híján pedig gyermeke mosolyát, gőgicsélését, sőt, néha egyszerű fiziológiai megnyilvánulásait pl. ásítás, köhögés, böfizés stb. is válasznak tekinti. Amennyiben a gyermektől még ilyen válasz sem érkezik, saját kérdéseit gyakran maga válaszolja meg. (Réger 2002,18-20).

Az ilyen típusú proto-társalgást jól szemlélteti az alábbi példa:

Michael (3 hónapos): (Hangos sírás.)

Anya (Belép a szobába.): Ó egek, micsoda hang ez! Micsoda hang ez! (Felveszi a gyermeket.)

Michael: (Bömböl.)

Anya: Drágaságom, drágaságom. Hát senki sem foglalkozik veled? Hadd nézzelek csak. (Belenéz a pelenkába.) Nem, itt minden rendben, ugye?

Michael: (Köpködő hang).

Anya: Hát akkor mi a baj? Éhes vagy, ugye? Régen volt már az ebéd?

Michael: (Gurgulázó hang.)

Anya (Arcával megérinti a gyermeket.): Igen, réges-réges-régen.

Michael: (Gőgicsélő hang.)

Anya: Igen, tudom. Menjünk, együnk valami finom papit, aztán...

(Crystal 1986, 51)

A szülők, gondozók mindvégig úgy kezelik gyermekek kommunikációs viselkedéseit, mintha azok szándékkifejezések lennének, ezzel olyan közeget teremtenek a babának, amely vélhetően segít a kommunikáció tényleges elsajátításában. A kommunikáció az első hónapokban diádikus szociális interakciókon alapul, vagyis csak egyetlen másik tárggyal vagy személlyel képes a csecsemő egyszerreinterakcióba lépni pl. csecsemő-gondozó vagy csecsemő-tárgy.

Erre a korai időszakra jelmező az emberi hang és emberi arc preferenciája, a mimika utánzása, a gondozóval folytatott diádikus strukturált ’párbeszéd’, és a szinkronicitás elemi formái. (Tomasselo mts. 2007)

A gagyogás, ’babbling’ megjelenése 7-10 hónapos kor között már az első szavak ejtését jósolja be. A kiadott hangok változatossága megnő, és csökken a hangok intenzitása, erőssége. A csecsemő a saját maga által kiadott hangokat játékos formában ismételni kezdi és duplázza, így egyre hosszabbhangkapcsolatokat mond ki. pl. ’lalalalala’, ’bababababa ’stb. Újra és újra visszatérő cirkuláris reakció egyfajta önjutalmazás, mely a környezet utánzásának előfeltétele. Eleinte kevesebb hangot hasonló hangsorokban használ pl. bababa, ez a kettőzött gagyogás. Majd a hangsorok átmennek kevert gagyogásba, és már nem hasonló szótagból álló hangsorokat produkál pl. ’adu’, ’bede’ stb. Gyakori jelenség az ún. párbeszédszerű gagyogás, amikor az anyával vagy gondozóval felváltva, mintegy beszélgetve gagyog: átadja és átveszi a ’szót’ és magáravonja, irányítja a partner figyelmét. Beszéde konatív és fatikus funkciójú, hiszen minden hangmegnyilvánulása felszólító jellegű vagy a kommunikáció fenntartására irányul.(Lengyel 1981)

A dallam, a ritmus és a hangszín változásai az első év vége felé a gyermek megnyilatkozásainak fontos jellegzetességévé válnak. A gyermek ráébred arra, hogy szándékos jelzésekkel pl. gesztus, hangadás, nyúlás, rámutatás stb. hatni tud környezetére és el tud érni célokat. A játékoknak és a rituáléknak sajátos dallamkontúrjai alakulnak ki. Megjelennek az ún.protoszavak, melyek jellemzője, hogy a gyermek bizonyos szótagokat mindig azonos dallammal kezd használni. A jelentéstulajdonítás egyben a nyelv, a nyelvi közlések értelme és funkciója felé mutat. Egyre jobban képessé válik a környezetben hallott hangoknak, illetve a hangzó beszédnek a felismerésére és feldolgozására.

A környezete egyes előmondott szavait utánozza, anélkül, hogy jelentésüket megértené, ezt nevezzük echoláliának. Ez még szenzoros kommunikáció, de nagyon is akaratlagos tevékenység. A kifejezések még nem tekinthetők a szókincs részének, mivel nem használja őket spontán. A szó csak fokozatosan szabadul ki az inger együttesből. Az utánzással párhuzamosan a beszédmegértés is kialakul, kezdetben természetesen látszatmegértés formájában. Nem a szavak jelentését, hanem a szituációt fogja fel a gyermek a metakommunikációs jelzések pl. mimika, gesztus, hangerő stb. közvetítésével.

9-10 hónapos korra a tipikus fejlődésben, a szocialitás új viselkedésformái jelennek meg és a gyermek triádikus interakciókban kezd részt venni. Ebben a páros kapcsolattartásban a gyermek és a felnőtt cselekvése egy külső entitásra irányul. Az un. adok-veszek tevékenységekben vesz részt pl. labdázás,toronyépítés, közös ’olvasás’ stb., melynek alapja a közös figyelem.

(Tomasselo mts. 2007) A közös figyelmi viselkedések közé tartozik a mutatás két formája is: a protoimperatív és a protodeklaratív mutatás (Bates és mtsai. 1975). A protoimperatív (kérő) mutatás célja az anya viselkedésének befolyásolása pl. a gyermek az anya segítségét kéri egy tárgy megszerzéséhez. A protodeklaratív mutatás során a gyermek az anya figyelmi állapotát monitorozza, s erre a mentális állapotra próbál hatni pl. az anya is ugyanarra a dologra figyeljen, mint amire ő. A protodeklaratív mutatás tehát jelentős fejlemény a későbbi szándéktulajdonításon alapuló kommunikáció kialakulásában.

Az interakció társas keretének megteremtésével – a rámutatással, a szemkontaktussal, és a tárgyakhoz kapcsolódó beszéddel pl. tárgyak és személyek megnevezése, a címkézés, a közösen megélt események kommentálása stb. – a nyelvi közösség felnőtt tagjai gazdag és támogató környezetet teremtenek a nyelv elsajátításához és a kétoldalú kommunikációhoz. Bár a társalgási keretek megteremtése kultúránként nagyon eltérő lehet, mégis „a nyelvi fejlődés mindenütt és mindenkor a felnőtt és a gyermek együttműködésén, a közös cselekvésekhez, a közösen megélt élettapasztalatokhoz kapcsolódó beszéden alapul.” (Kenesei 2004, 192)

4. ábra. A pszichológiai állapotokban való osztozás motivációja (Tomasello mts. 2007, 102)