Valamikor másfél-kétéves kor környékén látványosan megváltozik a gyermek beszédprodukciója: a lányok esetében kissé hamarabb, a fiúknál később. Gazdagodni és bonyolódni kezd nyelvhasználata. Egyrészt megfigyelhető a szótári robbanás és ugrásszerűen nő a szókincs az aktív és a passzív szavak tekintetében egyaránt. (Ötéves korig a gyermek szókincse naponta átlagosan mintegy 10 új szóval bővül!) A szófajok használatában a főnevek dominálnak, de megnő az igék és az egyéb szófajok száma is a közlésben.

Másrész elkezdi kombinálni az aktívan használt szavakat. Fokozatosan eljut a gyermek a szómondatoktól az ún. telegrafikus beszédhez, amely már a mondatszerű közlések előhírnöke.

A gyermek szavakat (morfémákat) illeszt össze, úgy, hogy közben nem használ ragokat és mástoldalékokat, illetve kimondottan nyelvtani funkciókat szolgáló szavakat pl. apabú ─ ’apa haragszik’, kap tej–’kérek tejet’. Beszéde ettől a sürgönyök nyelvhasználatához lesz hasonlatos, amelyek feladója takarékoskodik a szavakkal. A telegrafikus beszéd nyelvtani értelemben még gyakran helytelen, mégis, ez az első látványos lépés a nyelv, mint kombinatorikus szabályok által vezérelt szimbólumrendszer elsajátításához. (Bloom 1994).

A grammatikai formák intenzív elsajátításával kialakul az ún. flexiós beszéd. Sorban – általában nyelvenként jellemző, bár nem nagyon mereven kötött sorrendben – jelennek meg a különböző nyelvtani elemek pl. toldalékok, névelők, igekötők stb. A gyermek egyre bonyolultabb szerkezetű, s egyben egyrebonyolultabb jelentésű viszonyokat kifejező mondatokat (közléseket) képes megérteni, illetve maga is használni. A toldalékok elsajátításának hierarchikus sorrendjét, meghatározza a pszichikai - kognitívbázis, melyben a következő elvek érvényesülnek (Gósy 2005):

• a kognitív elsőbbség elve (pl. a feltételes mód jelét akkor tudja elsajátítani a gyerek, ha előbb megérti a feltétel fogalmát),
• a kognitív bonyolultság elve (az összetettebb elemek később jelennek meg a beszédben),
• az egyértelműség elve (először azokat a toldalékokat sajátítja el a gyerek, amelyek egyalakúak és egyértelmű szemantikai, szintaktikai funkciójuk van)
• a gyakoriság elve (a gyakrabban hallott formák hamarabb rögzülnek). 

A magyar gyermek beszédében a tárgyra, a helyviszonyok kifejezésére és a birtoklásra utalások jelennek meg először: a -t tárgyrag; a –ba, – be helyhatározói rag; az -é birtokjel, az –m személyjel, a –k többesjel és a –nak, –nek részeshatározó rag. (Lengyel, 1981)

Az alaktani szabályokat elsajátítva a gyermek gyakran nem a környezetéből hallott szóalakokat utánozza, hanem a különböző nyelvtani elemek használati szabályinak felismerése után maga igyekszik megalkotni a megfelelő nyelvtani formákat. A grammatizálódási folyamatban tehát szükségszerűen megjelenik a túlszabályosítás.

A kulcsszó stratégia felváltja a globális megértést. A gyermek egy vagy néhány szót megért a közlésből, és ezek alapján találja ki a közlés többi részét.

A második év elején a közös szándékok és figyelem talaján új együttműködő kapcsolatok jelennek meg, melyek már kiegészítő és felcserélhető kommunikatív szerepeket (beszélő/ hallgató) feltételeznek. A gyermekek ”mintha” cselekvésekben is részt vesznek, melyek során a felnőttekkel együtt fiktív valóságot hoznak létre.

6. ábra. A kommunikáció fejlődése a kora gyermekkorban (Szomor 2009,80)