A fejlődés pszichoszexuális megközelítése

 

Az egyik legkorábbi fejlődéselmélet Sigmund Freud (1856-1939) pszichoszexuális fejlődés-teóriája. Az elméletnek számos problematikus eleme van, rengetegen támadják, több éles kritika is megfogalmazódik vele kapcsolatban (többek között rengetegen elutasítják a szexuális megközelítést, nehéz empirikusan igazolni vagy cáfolni, illetve a felnőtté válással lezártnak tekinti a személyiségfejlődést), ennek ellenére a mai napig ez a legbefolyásosabb elmélet, amely a személyiség működését érinti.

Freud elsősorban felnőttek terápiás eseteire alapozta elméleteit, de a gyermekek személyiségfejlődését is kutatta. Elmélete feltételezi, hogy a gyerek a biológiai energiának két alapvető formájával, az életösztönnel (erosz) és a halálösztönnel (thanatosz) jön a világra. Az erosz - a személyiségen belül - a nagyobb egységek létrehozásáért és megőrzéséért felel, azaz célja a kötődés, a kapcsolat. Az életösztön rendelkezésére álló energia a libidó, amely a fejlődés során irányítja az ösztöntörekvések megnyilvánulási formáit. A thanatosz célja ellentétes, az erosz által létrehozott kapcsolatok felbontása, tönkretétele. A két ösztön küzdelmét Freud katexisnek nevezi.

Freud elméletének alapja, hogy minden cselekedetnek, gondolatnak és érzelemnek oka van. Ezek a kiváltó okok gyakran nem racionálisak, hanem a tudattalan vágyak és a kielégítetlen késztetések befolyásolják viselkedésünket. Ebből következik, hogy a lelki működés megértéséhez nem a tudatos, hanem a nem tudatos (tudattalan) folyamatok megértésére kell törekedni. A tudatos irányítás úgy aránylik a tudattalanhoz, mint a jéghegy víz feletti csúcsa a víz alatti részhez.

A személyiség alakulása szempontjából a kora gyermekkori hatások alapvetően meghatározzák a személyiségfejlődés folyamatát, azaz a felnőttek megértésének kulcsa a gyermekkorban található.

Freud a személyiséget strukturáltnak tekinti, eredetét és működésmódját tekintve három részre osztja. Azt a struktúrát, amivel a gyermek születik, ösztön-énnek (Id vagy Es) nevezi. Az ösztön-én arra készteti a gyermeket, hogy ösztöneit kielégítse, mégpedig azonnali kielégülésre törekedve. Az ösztön-én működési elve az örömelv. Freud úgy véli, hogy az ember születésekor már rendelkezik bizonyos vele született késztetésekkel (pl.: éhség, szomjúság, stb.), ezek hordozója az ösztön-én. Ezek a késztetések azonnali kielégülést követelnek, így a gyermek, mivel ekkor még nem képes az impulzusokat korlátozni, fékezni, vagy késleltetni, a sürgető vágynak elemi erővel ad hangot mindaddig, amíg a vágy ki nem elégül. Fejlődése során azonban sorozatosan beleütközik az őt körülvevő realitásba, meg kell tanulnia alkalmazkodni ehhez a realitáshoz, meg kell tanulnia vágyai halasztását, a lemondást az azonnali kielégülésről, sokszor a vágy teljesüléséről is. Ennek hatására az ösztön-én eredeti struktúráján belül kifejlődik az én (Ego vagy Ich), ami kontrollfunkciót gyakorol a külvilág és az ösztön-én felett egyaránt.

Az én működési elve a valóságelv vagy realitáselv, funkciója a realitás vizsgálata, a környezettel való kapcsolattartás, a környezetből megfogalmazódó elvárások és az ösztön-én impulzusai közötti egyensúly megtartása.

Az én-en belül a szociális környezet, ezen belül elsősorban a szülők hatására kialakul a felettes-én (Super-ego, Über-ich), amely a társadalmi és a tradicionális értékek, szülői képek, családi-, szűkebb- és tágabb környezeti normák belső, idealizált reprezentációja (leképeződése). A felettes-én, az én cselekvésmódját és az ösztön-én törekvéseit szabályozza. Ha az énnek nem sikerül az ösztön-én és a felettes-én törekvéseit összhangba hozni, akkor az ösztönök a felettes-én nyomására elfojtódnak (tudattalanul elnyomódnak). Ekkor az ösztönök már nem tudnak szabadon megnyilvánulni, hanem látensen (rejtetten) fejtik ki hatásukat, ami abban nyilvánul meg, hogy az egyén olyan cselekvéseket hajthat végre, melyek oka és jelentése elfogadhatatlan a számára. A kínos érzések hatására és a veszélyesnek ítélt ösztöntörekvések elhárítására az én, ún. énvédő (vagy elhárító) mechanizmusokat fejleszt ki, amelyek speciálisak és tudattalanok. Szinte minden ember használ elhárító mechanizmusokat, mert azok segítenek elfogadhatóvá tenni nehéz élethelyzeteket, de nem szerencsés, ha a hárítás a problémamegoldás elsődleges eszközévé válik. Az egyén fejlődése során, az én erősödésével az elhárító mechanizmusok egyre fejlettebbek lesznek, egyre hatékonyabban biztosítják a fenyegető tudattartalmak kiküszöbölését. Bizonyos esetekben - ha egy késztetés az egyén számára jelentős személyekkel szemben jelentkezik, vagy azt a személyiségbe már beépült normák letiltják -, a késztetés energiája kerülő utakon, álmokban vagy más, nem tiltott cselekvésekben (elszólások, elvétések, téves cselekvések stb.) fejti ki hatását. Az elhárító mechanizmusok alkalmazásuk során egyéni színezetet öltenek, mivel minden ember sajátos, rá jellemző módon valósítja meg azokat.

 

Freud fejlődéselmélete szerint a szexualitás nem a nemi szervek pubertáskorban történő érésével kezdődik. A szexuális ösztönnek az a funkciója, hogy az ember bizonyos testrészeken örömöt legyen képes megélni, és a szaporodást csak egy későbbi fázisban szolgálja. A fejlődés egymást követő szakaszai az ösztön-én örömkereső impulzusai által kitüntetett testi zónák kielégüléséhez kötődnek. A pszichoszexuális fejlődési stádiumokat a testi érés határozza meg. A libidó minden érési periódusban az újonnan funkcióképessé vált testtájat szállja meg (katektálja), és fokozott működésre készteti, majd a következő szakaszba történő továbblépéskor elfojtódik az addig preferált testrész részösztöne. Az első három szakasz mindegyikében valamilyen konfliktussal találja szemközt magát a fejlődő személyiség. Ha a konfliktus nem oldódik meg kielégítően, akkor nagy mennyiségű libidót kell az adott szakaszba befektetni. Ezt a folyamatot nevezte Freud fixációnak, mely abból ismerhető fel, hogy az egyént elsősorban az adott szakaszra vonatkozó attitűdök, és érdeklődési kör jellemzi. A fixáció oka kettős, egyrészt, ha egy adott szakaszban valamely igényt túlságosan kiszolgálnak, nem szívesen lép tovább, másrészt, amennyiben túlságosan frusztráltak a szükségletek, nem képes továbblépni, amíg azok ki nem elégülnek. Mindkét esetben teljesen, vagy részben stagnál a személyiség fejlődése, mivel a további szakaszok konfliktusainak kezelésére kevesebb energia marad, ezáltal kevéssé sikeres lesz a konfliktusmegoldás.

Az első 18 hónapban a csecsemő első „örömforrása” a száj. Egyrészt a gyermek a szájával táplálkozik - és szopás közben érzi az anyamell melegét -, másrészt a ritmikusan szopó mozgás örömérzést kelt benne. Tehát a szexuális ösztöntörekvés, mint pótélvezet, az éhség kielégítésén túl a szopás élvezetében fedezhető fel. Ezt a szakaszt orális fázisnak nevezi Freud, ahol a száj az a szerv, amivel a gyermek benyomásokat akar szerezni és ezért mindent a szájába vesz, hogy megnyalja, szopogassa, mintegy „bekebelezze, felfalja” a világot. Ebben az „orális-bekebelezés fázisában” több személyiségvonás is kialakulhat fixáció (rögzülés) révén: pesszimizmus/optimizmus, bizalom/bizalmatlanság, függőség, hiszékenység. Az első fogak megjelenésével agresszív (szadista) impulzusok keletkeznek, melyek az „orális-szadisztikus fázisban” teljesednek ki. Itt a szexuális pótélvezet a harapásból és a rágásból származik, ebben a szakaszban alapozódik meg a verbális agresszió személyiségvonása. Az orális fázis legnagyobb konfliktusa az elválasztás, amikor az anya nem szoptatja tovább gyermekét. Fontos cél a bizalmon alapuló függőségi kapcsolat kialakítása, mely absztrakt szinten zajlik a világ megismerésének egyik legfontosabb módján, a táplálkozáson keresztül. Ha az orális fázis során felmerülő konfliktusok adekvátan oldódnak meg, a gyermek személyiségfejlődésére jellemző lesz a kölcsönösség a kapcsolatokban, az önbizalom és bizalom mások iránt. Amennyiben patológiás megoldások születnek (fixáció) ún. orális karakter alakulhat ki, amelynél jellemző lesz a szájhoz kapcsolódó tevékenységek preferenciája („orális vigasztalódások”: evés, ivás, dohányzás, ujjszopás, körömrágás stb.), mint a fokozott interperszonális érdeklődés, erős motiváltság mások szimpátiájának, közelségének elnyerésére, túlzott dependencia, követelődzés, pesszimizmusra vagy optimizmusra való beállítódási hajlam, és irigység.

A 18. hónaptól, az ún. libidinális fejlődés második szakaszában (megközelítőleg négy éves korig) a kiválasztás lesz az örömforrás, a gyermek a széklet visszatartásában és elengedésében, a széklet őrzésében, szétkenésében, önmaga sárral, tejbegrízzel, sűrű festékkel történő bekenésében talál örömet. A szakaszt anális fázisnak nevezzük, amelyben a gyermek a saját kompetenciáját, kontrollját tapasztalja meg a saját teste fölött. A szexuális pótélvezet az izomtevékenység feletti uralom, illetve a széklet szimbolikus értékéhez kapcsolódik. A szakasz jellemzője, hogy az anus a központi erogén zóna, az élvezet a székletürítéskor érzett ingerlésből ered. A fejlődési szakasz tétje, hogy a gyermeknél kialakuljon az autonómia és a függetlenség. Ebben a fázisban a család negatívan befolyásolhatja a gyermek fejlődését a szobatisztaságra való szoktatással, amennyiben a szobatisztaságra szoktatást nagyon szigorú fegyelmező eszközökkel akarják megoldani. Rossz hozzá állással ugyanis nem csak a gyermek és a szülők közötti viszonyt ronthatják el, hanem a pszichoszexuális fejlődést, illetve az egész jellemalakulást is károsan befolyásolhatják. A „produkció” jutalmazásakor autonómia és kezdeményezőképesség, illetve minimális ambivalencia jellemzi a gyereket, ez megalapozza a felnőttkori produktivitást és kreativitást. A kudarc büntetése, a nevetségessé tételt és a megszégyenítést hangsúlyozza, később súlyos problémákat okozva. Ez utóbbi esetben a gyermek anális kiürítő lehet, vagyis az ellenállás aktív formájaként akkor ürít, amikor a legkevésbé kellene, ami rendetlenségre, kegyetlenségre, pusztításra, nyílt ellenségességre hajlamosít. Másik esetben anális visszatartóvá válhat, ami passzív ellenállás formájában jelenik meg. A világgal kényszeresen lép kapcsolatba, merev, kényszeres személyiségben, kontroll kényszeres gyakorlásában nyilvánul meg. Azokat a személyiségjegyeket, amelyek ezt a mintázatot alkotják, anális triásznak nevezzük. Ezek a fösvénység, konokság, túlzott rend-, vagy tisztaságszeretet.

Az anális fázis fokozatosan megy át a férfi nemi szervről elnevezett fallikus fázisba, amely három és hat éves kor között van jelen a gyermek életében. A szobatiszta gyermek figyelme a külvilág felé fordul, felfedezi a nemi különbségeket, kialakul a nemi kíváncsiság és a nemi izgalom. Felfedezi, hogy a nemi szervek ingerlése kellemes érzésekkel jár, ezért ebben a korban gyakori a maszturbáció. Ennek a periódusnak a legfontosabb fejleménye az ún. identifikáció (azonosulás), amely a gyermek és az azonos nemű szülője között zajlik le. A folyamat elsődleges célja a nemi identitás megalapozása, az elsődleges genitális-szexuális orientáció kialakulása. A gyermek szinte szerelmesen ragaszkodik az ellentétes nemű szülőhöz, ugyanakkor az azonos nemű szülővel szemben negatív érzelmeket táplál. A folyamat egy ún. rivalizációs feszültséget gerjeszt, aminek következtében egyrészt bűntudat alakul ki a gyermekben, másrészt agresszív indulatai keletkeznek.  Ezt az érzelmi krízist Freud ödipális konfliktusnak nevezte el. Öt-hat éves korban a fiúgyermekek szexuális impulzusai az anyára irányulnak, az apa pedig vetélytársuk lesz az anya szeretetéért vívott harcban. A probléma elnevezése a görög mitológiából ered, amelyben Öidipusz tudtán kívül megöli apját és feleségül veszi anyját. A folyamat során a fiúk félni kezdenek attól, hogy apjuk a bűnös vágyuk miatt bosszúból kasztrálni fogja őket. Ezt az érzést kasztrációs szorongásnak, nevezte el, és minden későbbi szorongás prototípusának tekintette. Normális esetben a fiúk azonosulnak (identifikálódnak) az apjukkal, csökkentve ezzel a feszültséget, és beérik anyjuk iránti érzéseiknek más személy (az apa) révén történő kielégítésével. Lányok esetében is erős rivalizálás lép fel az anyával szemben. A folyamat elnevezését Freud szintén a görög mitológiából vette, és Elektra komplexusnak nevezte el. A lányok az anyjukkal szemben erős rivalizálást élnek át, ami kiváltja az ún. pénisz irigységet, vagy péniszféltést. Az anya iránti szeretet átalakul az apa iránti szerelemmé, ami akkor történik, mikor felfedezik, hogy nincs péniszük és az anyát vádolják a kasztrált állapotért. Ekkor az apa – a pénisz birtokosa – felé fordulnak azt kívánva, hogy apjuk szexuális együttlét során ossza meg velük péniszét, vagy ajándékozza meg annak szimbolikus megfelelőjével – egy csecsemővel. A péniszirigység megfelel a fiúknál fellépő kasztrációs szorongásnak.

Ez a folyamat is identifikációval – az anyával való azonosulással – oldódik meg, a lányok így jutnak az apához. Normális esetben az azonosulás következménye a felettes én kialakulása, impulzuskontroll, és a nemi identitás alapjainak megerősödése. Patológiás – azaz a normálistól eltérő – esetben neurotikus személyiségfejlődés, hiszteroid karakter alakulhat ki. Férfiak esetében macho viselkedés, agresszív szexualitás, túlzott karriertörekvés vagy szexuális és szakmai impotencia fordulhat elő, nők esetében a szexuális tartalmat tagadó, de mégis félreérthető, túlzottan kacér, kihívó viselkedés lehet a jele a szakaszban kialakult fixációnak.

Az ödipális konfliktus feloldása vet véget a fallikus fázisnak, és az ösztönkésztetések szempontjából nyugodt időszak következik. A gyermekek látványosan elfordulnak a szexualitástól, mivel még nem tudnak vele mit kezdeni, egyre kevéssé foglalkoznak belső világukkal, testükkel, figyelmüket a külső kihívások, a külvilággal kapcsolatos készségeik felé fordítják. A libidó energiája a testen kívülre irányul, egy semleges „tárgyra”, az intellektuális tevékenységre helyeződik. A szakaszt Freud lappangási vagy látencia fázisnak nevezte el. Öt-hat éves kortól a serdülőkorig tart ez az időszak. Jellemzője, hogy a szexuális és agresszív késztetések kevésbé aktívak (kialakult a felettes én), felébred az intellektuális és szociális érdeklődés, barátságok alakulnak ki, ezek kölcsönös szereteten alapulnak, a korábbi (szülőkkel szembeni) azonosulási minták kiegészülnek bizonyos tekintélyszemélyekkel (nevelőkkel) való azonosulással. A gyermeknek nincs igazán konfliktusa, inkább csak a tapasztalatai bővülnek. Szublimált kíváncsiság jellemzi a kort. A nemi szerepek tanulása és gyakorlása tovább folyik, bővülnek a nemiségre vonatkozó ismeretei, attitűdjei. A szakasz látszólagos nyugalma ellenére, bizonyos konfliktusok előfordulhatnak a gyermek és környezete között a korábbi részösztönök visszaérése, illetve az emberiség kódolt félelmeinek megjelenése kapcsán. Ezek a részösztönök a látencia fázisban megjelenhetnek, de a szakaszra jellemző szexuális tartalom nélküliség itt is fennáll. Az orális fázisra jellemző szájjal történő tevékenységek, ebben a szakaszban, mint csámcsogás, böfögés, köpködés, káromkodás fordulnak elő. Az orális-szadisztikus alszakasz visszatérése a szadista cselekedetek megjelenésében érhető tetten. Kisiskoláskorban bizonyos szadista viselkedések azonosíthatóak, egyrészt az állatok kínzása (legyek szárnyának kihúzása, majd versenyeztetése, békák cigarettáztatása, macska, kutya farkára konzervdoboz erősítése, stb.), másrészt a kortársak pszichés bántalmazása (csúfolódás, árulkodás, verbális agresszió, stb.).  Az  anális fázis jellemző központi eleme az anus, illetve annak terméke a bélsár. Ebben a korban gyakori az irigység, a ruházat akaratlan összemocskolása, a sáron való szándékos keresztülhaladás, illetve a rendkívül „mocskos” verbális kommunikáció. A fallikus fázis hatása a kortársak közötti erős versengésben nyilvánul meg. Bizonyos, emberiségre jellemző kódolt félelmek is megjelenhetnek, mint például a tűztől való félelem, ami miatt kialakul a gyújtogatási hajlam. A gyermekben erős késztetés él a hagyományos lánggal égő tűz létrehozására, így amennyiben lehetősége van rá, tüzet gyújt. Utólag általában nem tudnak magyarázatot adni tettük okára. A nem hagyományos láng nem hozza tűzbe őket, így a gáztűzhely „rózsa lángjának” látványa nem okoz gyújtogatási késztetést. Az „igazi láng” látványa viszont erős hatással van a gyermekre, csillogó szemmel élvezi a hatást. A tevékenység mögött a tűztől való félelem állhat, a meggyújtott lángot uralni próbálja, ezért gyújtogat.

A látencia fázisban felmerülő fenti problémák szinte minden gyermeknél előfordulhatnak, de többségüknél a megfelelő nevelői hatások következtében nem befolyásolják károsan a személyiségfejlődést. Ugyanakkor egyes gyermekeknél ezek a problémák rosszul dolgozódnak fel, és ennek hatására személyiségfejlődésük antiszociális irányba indulhat el.

A serdülőkorban a részösztönök ténylegesen egyesülnek és hierarchizálódnak. A korábbi fejlődési szakaszok történései, élményei újraelevenednek és újrarendeződnek. Ez a szakasz a genitális szakasz, és a serdülőkor kezdetétől a felnőttkorig tart. A genitális szakasz a fallikus szakasz organizációjának tekinthető, mely a részösztönöket a nemi szervek elsőbbrendűségének rendeli alá. A pubertással a libidinális és agresszív vágyak újra felélednek - az ödipális konfliktus ismét felszínre kerül -, de míg a kisgyermek ezt a konfliktust a családon belüli tárgyválasztás miatt az azonosulással, addig a serdülő ugyanezt a családon kívüli, tehát nem tiltott tárgyválasztással oldja meg. Eleinte a szexuális energia aktusban való levezetése még nem elfogadott, ezért a serdülő fantáziál és maszturbál. A hatalmas impulzusmennyiséggel való megküzdés módját nagyban befolyásolják az előző szakaszok sikerei-kudarcai. Ideális esetben az ifjú képes lesz szeretetteljes, gondoskodó kapcsolatban megosztani a szexuális gyönyört partnerével, és egyre jobban képes lesz kontroll alatt tartani impulzusait. Patológiás esetben: perverziók – a normális nemi céltól független libidótörekvések fordulhatnak elő.

 

Freud úttörő munkássága óta a pszichoanalízis számos változáson ment keresztül. Elméletének ellenzői, de követői is számos ponton javasoltak változtatást. A pszichoanalízis alapjait elfogadó irányzat követőit együttesen mélylélektani iskoláknak nevezzük. Az újabb elméletek (énpszichológiai irányzatok) az embert az ösztönei által kevésbé determináltnak tartják, születésétől fogva független, autonóm ént feltételeznek, melynek kielégülései összekapcsolódnak kognitív folyamatokkal is. A csecsemőkort komplexebben kezelik, már egészen pici kortól bonyolult lelki folyamatokat tételeznek fel. Kiemelik a korai anya-gyerek kapcsolat jelentőségét, a környezet személyiségre gyakorolt hatását, és következményeit.

_______________________________________________________________________

Önellenőrzés

1.) Ismertesse a freudi személyiség struktúráját, eredetét és működési módját.

1.)    Ismertesse az elhárító mechanizmusok kialakulásának folyamatait.