1.     A fejlődéspszichológia fogalma, tárgya, és módszerei

 

A pszichológia egyik legfontosabb ága a fejlődéspszichológia, amely az élőlények pszichikus jelenségeinek kialakulásával, az emberi tudat keletkezésével, az egyes életkori szakaszokra jellemző pszichikus sajátosságok, törvényszerűségek leírásával foglalkozik. A lelki jelenségek kialakulásában kétféle fejlődési folyamat állapítható meg:

1.    A lelki jelenségek törzsfejlődése (filogenezise)

     A törzsfejlődéssel együtt alakultak ki az ember lelki jelenségei is.

A fejlődéspszichológia azt vizsgálja, hogyan alakult az állatok alkalmazkodása, és viselkedése a törzsfejlődés során, illetve hogyan alakult ki és fejlődött az ember pszichikuma az emberré válás folyamatában.

2.    Az ember egyedi (ontogenetikus) fejlődése

     A személyiség fejlődését értjük ezalatt a fogamzástól a halálig tartó időszakban.

Ebben a folyamatban a fejlődéspszichológia tárgya a pszichikus fejlődés tényezőinek, valamint a természeti és társadalmi környezet személyiségre gyakorolt hatásának vizsgálata, továbbá az életkori szakaszok jellemzőinek leírása.

 

A fejlődéspszichológia három központi kérdés iránt érdeklődik:

1. A folyamatosság

Milyen mértékig jellemezhető a fejlődés folyamatos változásként, és mennyi változást és új formát eredményező hirtelen ugrás fordul elő a fejlődés során?

A folyamatosság első fő kérdése a törzsfejlődésre (filogenezis) vonatkozik. Folyamatos-e az ember és más fajok közötti viszony? Ha igen, akkor az állatok tanulmányozása adatokkal szolgálhat az emberi fejlődésre vonatkozóan. Amilyen mértékben azonban eltérnek egymástól, az egyéb fajok fejlődésére vonatkozó kutatások eredményei félrevezetőek, ha emberre alkalmazzuk őket.

Darwin szerint fajunk fokozatosan és folyamatosan fejlődött ki. Génkészletünk 98 %-a  azonos a csimpánzokéval. Ugyanakkor van valami, ami egyedivé teszi az embert. Ez a valami az a környezet, ahol felnövünk. Ezt a környezetet számtalan korábbi környezet alakította ki. Ez a környezet mesterséges tárgyakban, eszközökben, ruhadarabokban jelenik meg, illetve tudásban, hogy hogyan kell használni ezeket a tárgyakat. Ezen túl tartalmaz a világról alkotott hiedelmeket, nézeteket, értékeket, összefoglalva kultúrát. Mindezek meghatározzák a felnőttek viselkedését, generációról generációra továbbadva azt, a nyelv segítségével.

A folyamatosság második nagy kérdése az egyedfejlődésre (ontogenezis) vonatkozik. Hogyan fejlődik az egyedi élőlény az élete során? Két féle nézet áll szemben egymással, a folyamatos és szakaszoló nézet. Az egyik a fejlődést folyamatos és fokozatos felhalmozásnak fogja fel, a mennyiségi változásokat hangsúlyozza (például a szókincs), míg a másik hirtelen változások által megszakított folyamatnak tekinti, a minőségileg új minták megjelenését (például a mászásból a járásba váltást).

Az egyéni fejlődés folyamatossága szempontjából fontos kérdés, hogy vannak-e a fejlődésnek kritikus periódusai – vagyis olyan időszakok, amely során sajátos környezeti vagy biológiai eseményeknek kell megtörténniük, hogy a fejlődés normálisan folytatódhassék. Ha valami miatt nem következik be az adott esemény, akkor károsodik a fejlődés folyamata. Az ember esetében a legerősebb kritikus periódus a nyelvi fejlődés terén található, azok a gyerekek, akik 6 vagy 7 éves koruk előtt bármilyen okból nem tanulnak meg beszélni, valószínűleg sosem lesznek képesek egyetlen nyelv elsajátítására sem.    

2. A fejlődés forrásai

Mi hozza létre a változásokat? A genetika vagy a környezet hajtóereje?

Az öröklés és a környezet problematikája jelentős kérdés. Az öröklés az egyén veleszületett biológiai képességeit, lehetőségeit jelenti, míg a környezet a társas környezet, a család és a közösség egyénre gyakorolt hatásait foglalja össze.

Azt, hogy milyen arányban felelős az öröklés és milyen arányban a környezet, nem lehet megállapítani, a különböző elméletek más és más arányokat állítanak fel. Iker-, örökbefogadási-, és családvizsgálatok eredményei szerint a normális személyiségvonások 50%-ért a gének (öröklés), míg a változatosság 25-30%-ért a különböző környezeti hatások felelnek. A fennmaradó 20-25% mérési hiba és a személyiségvonásokkal nem összefüggő mutatók fluktuációjából adódhat.

3. Az egyéni különbségek

Nincs két teljesen egyforma ember. Hogyan alakulnak ki azok az állandó jellemvonások, amelyek megkülönböztetik a másik embertől?

Bizonyos szempontok szerint hasonlítunk a másik emberre, más szempontok szerint viszont senkire sem hasonlítunk. A hasonlóság az azonos fajhoz való tartozás, fontos biológiai vagy kulturális jellemzők miatt van. Ugyanakkor minden ember egyedi, még az egypetéjű ikrek sem azonosak minden tekintetben.

Az egyéni különbségek eredete a fejlődés forrásainál keresendők: öröklődésünk és környezetünk következtében különbözünk egymástól.

 

A fejlődéspszichológia tárgya az egészséges fejlődés fontosabb kérdéseinek - mint például a személyiségfejlődést meghatározó tényezőknek, a pszichikus fejlődés formáinak, és törvényszerűségeinek, életkori és egyéni sajátosságainak -, és az egyes életkori szakaszok jellemzőinek a bemutatása. A fejlődéspszichológia tárgyköréhez tartoznak az alkalmazásra kerülő módszerek is, a kutatási és vizsgálati eljárások. A kutatások során tényeket, adatokat tárunk fel, e jelenségek okait és összefüggéseit állapítjuk meg, majd rendszerezve az ismereteket, felhasználhatóvá tesszük a mindennapi élet számára. Ezeket az eredményeket a neveléslélektan, a pedagógia, a pályalélektan és az orvostudomány egyaránt felhasználja.

A fejlődéspszichológiai kutatás fő módszerei a megfigyelés és kísérlet. A megfigyelés céltudatos és tervszerű, nagy szerepe van a gyermek megismerésében. Előnye, hogy a megfigyelés a verbális és nem verbális magatartásra, az egyes pszichikus funkciókra és az egész személyiség megismerésére használható. A megfigyelés lehet önmegfigyelés, vagy mások megfigyelése. Az önmegfigyelés a gyermekpszichológiában egyáltalán nem alkalmazható. A gyermek figyelme kifelé irányul, önismerete nincs, vagy fejletlen, saját pszichés működéséről alig van tudomása, éntudata fejletlen. A serdülőkortól ez a módszer már alkalmazható. A mások megfigyelése, lényegesen megbízhatóbb módszer. A megfigyelés lehet alkalmi, vagy rendszeres. Az alkalmi megfigyelés segíti a gyerek megismerését és a helyes nevelői magatartás kialakulását. A rendszeres megfigyelés célokat követ, hosszabb időn át tart, kiterjedhet egy vagy több megnyilvánulásra. A megfigyelés fő problémája, hogy passzív, a megfigyelést végző szakember nem avatkozhat be az események menetébe, így bizonyos jelenségek felbukkanására gyakran hosszú ideig kell várni. Ezt kiküszöbölendő szükség van egy olyan módszerre, amelyben direkt módon felszínre lehet hozni az egyes pszichés jelenségek és az egész személyiség fejlődésének adott életkorban jellemző adatait. Ezt az igényt elégíti ki a fejlődéspszichológiai kutatás másik fő módszere a kísérlet.

 

A kísérlet előnyei a megfigyeléssel szemben

1.      Nem kell megvárni a vizsgálandó pszichikus jelenség véletlenszerű előfordulását.

2.      Előre felkészülhetünk a vizsgálandó jelenség fogadására.

3.      A feltételek variálhatók, változtathatók.

4.      Tanulmányozhatjuk az okokat és következményeket.

5.      A kísérlet megismételhető.

6.      A pszichikus jelenségekre vonatkozó adatok regisztrálhatóak, mérhetőek és értelmezhetőek.

A kísérlet lehet laboratóriumi és természetes kísérlet. A laboratóriumi kísérletben a vizsgált jelenséget mentessé tesszük a zavaró körülményektől, és pontos regisztráló berendezésekkel végezzük el a folyamat rögzítését és a méréseket. A természetes kísérletek a vizsgált személyek természetes közegében kerülnek lebonyolításra.

A megfigyelés és kísérlet mellett számos más eljárást is alkalmaznak a kutatással foglalkozók. Fontosabb kiegészítő módszerek az explorációs módszerek, a kikérdezés (szóbeli, vagy írásbeli) különböző fajtái. További jelentős módszer a tesztekkel végzett vizsgálatok. A fejlődéspszichológiában legismertebb és leggyakrabban használt tesztek az. ún. projekciós tesztek közé tartozó, a gyermeki produktumok elemzésére használatos eljárások (bábjáték-teszt, rajz-tesztek, mese tesztek stb.). A megfelelő módszer kiválasztását a felhasználás célja, kutatási, vagy diagnosztikai jellege határozza meg.  

            A fejlődéspszichológia a pszichikus fejlődést több oldalról vizsgálja. Megkülönböztetünk keresztmetszeti vizsgálati módot, hosszmetszeti vizsgálati irányt, ezek kombinációját és időintervallum módszert. A gyermek gyakorlati megismerése keresztmetszeti úton történik. Ez az eljárás az életkorokat időrendben követi – az újszülött kortól kezdve halad az életkori szakaszokon tovább a felnőttkorig. A személyiség – vizsgálat szempontjából – legfontosabb tulajdonságait (pl.: intelligencia, érdeklődés, testi fejlődés, tanulás, stb.) teszi a vizsgálat tárgyává. Minden egyes életkorban ugyanazokat a pszichikus működéseket vizsgálja, de már fejlettebb fokon, így minden életkorban megkapja a fejlődés szintjét keresztmetszetben, és kimutatja az előző szakaszhoz viszonyítva bekövetkezett fejlődés mértékét.

            Előnye ennek az eljárásnak, hogy egy időben több életkor is tanulmányozható, egy-egy gyermek vagy gyermekcsoport fejlettségi szintjét több területen is megvizsgálhatjuk. Alkalmas az egyes pszichikus funkciók közti kapcsolatok kimutatására, segít eldönteni, hogy a gyerek megfelel-e az életkori normának, eltér-e kora átlagos követelményeitől. Az eljárás hátránya, hogy a fejlődés összefüggő folyamatát nem mutatja, mert az egyes funkciók fejlődésmenetének vizsgálata az életkorokra tagolás miatt megszakad.

A hosszmetszeti vizsgálat nem az életkorokat, hanem egy-egy pszichikus funkció fejlődését (külön-külön vizsgálva) tanulmányozza a születéstől haladva. Az eljárással ki lehet mutatni a vizsgálati funkciókban bekövetkező változásokat, így a fejlődés eredményei jól meghatározhatóak. Az eljárás előnye, hogy megmutatja, hogyan fejlődnek az ember pszichikus funkciói, illetve hogyan alakul a fejlődés. Hátránya, hogy nagyon időigényes – ugyanazon vizsgálati személynél ki kell várni az évek múlását -, és a pszichikus funkciókat elszigeteli egymástól. A hosszmetszeti és keresztmetszeti módszert lehet kombinálni, hogy azonos életkorú csoportokat állítunk össze és ezeket néhány éven át megfigyeljük.

            Az időintervallum-módszerrel azonos életkorú, de különböző kohorszokhoz (korosztályokhoz) tartozó embereket hasonlítunk össze. A kohorsz egy adott időpontban született egyének összességét jelenti. A módszer azt mutatja, hogy a történelmi változásoknak potenciális jelentőségük van a pszichés fejlődés szempontjából.

___________________________________________________________________________

Önellenőrzés

1.)                            Milyen alapvető kérdésekkel foglalkozik a fejlődéspszichológia?

2.)                            Milyen fejlődési folyamatok játszanak szerepet a lelki jelenségek kialakulásában?

3.)                            Melyek a fejlődéspszichológia központi kérdései?

4.)                            Ismertesse a fejlődéspszichológia tárgyát és az alkalmazott módszereit.

5.)                                   Melyek a pszichikus fejlődés vizsgálati lehetőségei?

___________________________________________________________________________