A pszichikum ontogenetikus fejlődése

 

Az egyén fejlődése során mindig újabb működések alakulnak ki, így a tudati tükrözés egyre magasabb szintre emelkedik, ami által a lelki élet összerendezettebbé válik. A lelki élet teljes kialakulása, vagyis az egyén önálló személyiséggé válása (a gyermekkor) hosszú évek alatt történik meg. Minél magasabb szinten áll egy élőlény a filogenetikus fejlődés fokán, annál tovább tart a személyiség kialakulásának folyamata. Az egyszerű élőlények létezésük kezdetén már önálló életre képesek. A magasabb rendű élőlények (a fejlett emlősök) esetében a gyermekkor a teljes élet egyötöde. Ugyanez az ember esetében a teljes élet közel egyharmada.

Az egyén pszichikus fejlődése progresszív folyamat, minden változásnak, előrehaladásnak vagy visszafejlődésnek oka van, azaz a pszichikus fejlődés különböző tényezők által determinált. Ezekre az okokra, vagy tényezőkre különböző korai elméletek más-más magyarázattal szolgálnak, sokszor teljesen ellentmondva egymásnak. Századok óta vitatott, hogy inkább az öröklés - a természet -, vagy inkább a környezet - a nevelés – az emberi fejlődésfontosabb tényezője.

A preformizmus, vagy nativizmus elmélete szerint a pszichikus fejlődés folyamatát kizárólag az egyén belső tényezői határozzák meg, azaz a személyiség attól függ, hogy genetikailag mit örökít át a szülő. Az átöröklés olyan folyamat, amely következtében az utódok az elődökhöz hasonló tulajdonságokkal jönnek világra. E szerint a fogamzás pillanatában eldől, hogy kiből milyen ember lesz, és a fejlődés – ezen belül a pszichikus fejlődés is – lényegében a már készen lévő alkat növekedése.

            Ennek az elméletnek merőben ellentmond a szociológiai determinizmus elmélete. Képviselői szerint születéskor mindenki „tiszta lappal” (tabula rasa) születik, azaz a fejlődés legfontosabb tényezője a környezeti hatás. A pszichikus fejlődés folyamatát és végeredményét tehát a környezet determinálja. Születéskor a gyermek a tiszta lap, és a környezete írja rá a különböző jellegzetességeket. Jó környezetben az egyénből erkölcsös, rossz környezetben erkölcstelen, antiszociális felnőtt válik.

            A fenti két szélsőséges elméletből egy harmadik született, a konvergencia tan elmélete. Ebben az egyén pszichikus fejlődése két tényező együtthatásának az eredménye. Az egyén pszichikus fejlődését az öröklés és s környezet hatásai együttesen determinálják. Az öröklés a pszichikus fejlődés indítóoka, a környezet pedig a kibontakozás feltételeit biztosítja..

Az öröklés és környezet fejlődésre gyakorolt hatását nagyon nehéz szétválasztani, a modern elméletekben is egymással versengő nézetek fogalmazódnak meg.

A biológiai érés megközelítés szerint a fejlődés forrásai endogének, az élőlények biológiai örökségéből fakadnak. Ugyanakkor számos genetikai kutatás igazolja, hogy a személyiségvonások és a gének között nincs egyértelmű összefüggés, azaz egy gén több tulajdonság kialakulásához is vezethet, míg egy-egy tulajdonság létrejöttében egyszerre több gén is szerepet játszhat. Az öröklésnek bizonyos patológiás esetekben lehet döntő hatása, de normális esetben az öröklés az agy plaszticitását (formálhatóságát), vagyis a nevelhetőség alapját jelenti.

A környezeti tanulási megközelítés szerint a fejlődéssel együtt járó változások exogén, vagyis külső tényezők által meghatározottak, vagyis a környezet hatása a döntő.

Az univerzális-konstruktivista megközelítés szerint a fejlődés az egyed környezethez való aktív alkalmazkodása (hozzáigazodik, vagy átalakítja a környezetet) következtében jön létre. Ebben a megközelítésben a biológiai és környezeti tényezők szerepe egyenlő erősségű.

A kulturális megközelítés szerint mind a biológiai, mind a környezeti tényezők fontosak, de hangsúlyozza, hogy a fejlődést eredményező kölcsönhatásokat döntően a kultúrában megtestesülő történelem alakítja.

A személyiség fejlődését meghatározó tényezők megértése szempontjából fontos fogalmak:

1.      Öröklés

Az a folyamat, amely során az utódok az elődökhöz hasonló tulajdonságokkal, adottságokkal jönnek a világra. Ilyenek az adott fajra általánosan jellemző sajátosságok, az idegrendszer típusa, a szülők speciális jellemzői, tulajdonságai, az örökletes betegségek, a betegségekre való hajlam.

 

 

2.      Veleszületett sajátosságok

Azok a sajátosságok, amelyek az intrauterin (méhen belüli) periódusban, azaz a fogamzás és a születés közötti kihordási időben alakulnak ki, tehát a születéskor már meglévő sajátosságok.

3.      Szerzett sajátosságok

Minden sajátosság szerzett, amely nem öröklés során, hanem az intrauterin (méhen belüli) életben külső hatásokra, vagy az egyén élete során a tapasztalás, tanulás, gyakorlás hatására alakulnak ki.

Fontos megjegyezni, hogy minden öröklött adottság veleszületett, de az újszülött sajátosságainak egy része már nem az átöröklésnek, hanem a születés előtti és a születés alatti hatásoknak a következménye.

4.      Adottságok

A szervezet öröklött, veleszületett diszpozícióit nevezzük adottságnak, melyek a képesség kialakulásának előfeltételei. Egy részük az érzékszervek szerkezetének és működésének magas fejlettségében, más részük a mozgások összerendezettségében nyilvánul meg. Az adottságok növelik az egyén érzékenységét bizonyos hatások felfogására. Az adottság lehetőség, nem azonos a képességek meglétével.

5.      Képességek

Kialakult valós tulajdonságok, amelyek valamely tevékenység eredményes elvégzésének feltételei. A képességek egy része öröklött, más része az élet során, tanulás, gyakorlás hatására kialakult, szerzett tulajdonság.

A képességeket két csoportba soroljuk:

1.      Természeti képességek

Organikus jellegű, társadalmi tartalom nélküli képességek. Látási, hallási, tapintási és egyéb ingerek megkülönböztethetőségének képessége, a reflexek kialakításának képessége, stb. Az emberi faj tulajdonságaként öröklődnek, és függnek az idegrendszer öröklött tulajdonságaitól.

2.      Specifikus emberi vagy társadalmi képességek

Ilyenek a beszéd, a logikus gondolkodás, a zenei hallás, az alkotó fantázia stb. A társadalmi képességek a természetiekre épülnek, de nem öröklődnek. Minden egészséges idegrendszerű emberben kifejleszthetők a társadalmi képességek.

 

6.      Érés

A pszichikus fejlődés egyik formája, egy adott szintre való eljutás folyamata. Megkülönböztetünk biológiai érést, és spontán, nem tudatos ráhatás eredményeként megjelenő érést. A biológiai érés a tanulás megalapozója, belső feltétele, a tanulással szoros kölcsönhatásban áll. Az érés biztosítja a fejlődés struktúráját, a tanulás pedig a dinamikáját. A biológiai érés viszonylag független a külső hatásoktól. Az érés másik jelentése során végbemenő folyamat érettebbé, fejlettebbé váláshoz vezet.

7.      Tanulás

Tanulásnak nevezünk a szervezetben végbemenő minden olyan változást, amely tapasztalatszerzés, gyakorlás, ismétlés következtében megy végbe, és viselkedés-változást eredményez. A tanulás az érési folyamatokon alapul, de feltétele is az érésnek. Az egyén mind az érésben, mind a tanulásban magasabb szintre jut. Az érés és tanulás állandó felcserélődése folyamán fejlődik az egyén.