A pedagógia fogalma – a tudományos pedagógia alapjainak megteremtésével – a gyakorlati nevelési folyamatot és a nevelési folyamat történéseinek tudományos leírását is magában foglalja. A sokjelentésű pedagógiával szemben a szűkebb értelmű neveléstudomány kifejezés a nevelés jelenségeinek tudományos megközelítését jelenti.

A nevelés alapfunkciója a személyiségfejlődés szándékos segítése. Így a pedagógia tárgya, feladata a személyiségfejlődés megismerésére irányuló kutatás és a segítés eredményességének, hatékonyságának fejlesztése. A pedagógia egyes kutatási területeit, az ismeretek egy-egy összefüggő halmazát a pedagógia tudományágainak is nevezik. A legfontosabbak a következők.

Miben is áll a pedagógia tudományossága? A tudományos vizsgálódás alapvetően különbözik a hétköznapi élet megfigyeléseitől, értelmezéseitől. A kutatók tudatos döntéseket hoznak a megfigyelésekről: paradigmák és elméletek határozzák meg az összefüggések felfedezését és értelmezését, valamint segítik a megfigyelési hibák kiküszöbölését. A pedagógiai kutatások központi eleme tehát a mérés (a megfigyelés egy speciálisabb formája), és az értelmezés, az adatelemzés. Valóban, a releváns kutatásmetodikai szakirodalom főként a mérési és az elemzési eljárásokról szól. Miképpen más tudománynál, a pedagógiánál is meg kell határozni annak tárgyát, módszereit és a rendszeralkotás elveit.

A pedagógia tárgya a nevelés valósága, amelybe az oktatás területét is bele kell érteni. A nevelő és a nevelendő a nevelés által közvetített tartalmak révén kölcsönös kapcsolatban állnak. A pedagógia tárgyát képezik azok a tényezők is, amelyek a nevelő és a nevelendő közti kölcsönös folyamatot, kétoldalú befolyásolást – nem elhanyagolható mértékben –meghatározzák. A neveléstudomány legfontosabb empirikus módszerei a megfigyelés, a kikérdezés, a tesztelés és a kísérlet. Főbb elméleti megközelítései a dokumentumelemzés és tartalomelemzés. A komponensrendszer-elmélet pedig lehetőséget nyújt, hogy a pedagógia elinduljon a hierarchikus multidiszciplínává fejlődés irányába.

A kutatási problémáktól függően különböző kutatási stratégiákat választhatunk. A deduktív vagy analitikus kutatási stratégia alkalmazásakor a meglevő általános elvek, törvényszerűségek elemzése alapján nyerünk eredményeket. Az induktív kutatási stratégia esetében a pedagógiai valóságból, az ott gyűjtött adatokból kiindulva jutunk el az elméletig.

Az induktív irányon belül három stratégia is megkülönböztethető. Az elsőként említhető leíró stratégia célja a pedagógiai valóság egy területén fennálló helyzet jellemzése, elemzése: egy vagy több változó meglétének és sajátosságának a feltárása a feladat. A második összefüggés-feltáró stratégia alkalmazásakor a változók egymáshoz való viszonyát, kapcsolatát, korrelációját vizsgáljuk. Összefüggés, együttjárás akkor van két változó között, ha az egyik fennállása vagy változása esetén a másikkal is ugyanez történik. A minta két változója közti korrelálatlanság azonban nem feltétlenül jelenti a két tényező függetlenségét. Lehet a két tényező között összefüggés, csak az nem lineáris korreláció. A harmadik kísérleti stratégia lényege, hogy nem a meglévő helyzetet írjuk le, hanem beavatkozunk a pedagógiai folyamatba úgy, hogy a független változókat módosítjuk az oksági kapcsolatok kimutatása érdekében. A három kutatási stratégia kiegészíti egymást.

A kutatás során az oksági kapcsolat a változók segítségével írható le: adott változó okoz vagy befolyásol más változókat. Fontos azonban kiemelni, hogy az okság megfogalmazásainál alig fordul elő, hogy egy változó biztosan és teljes egészében oka egy másiknak.

Az oksági kapcsolatok említésékor ugyancsak hangsúlyoznunk kell egy alapvető különbséget az összefüggés-feltáró és a kísérleti vizsgálatok között. A korreláció fennállása az oksági kapcsolatok szükséges feltétele. Ugyanakkor két változó között akkor is mutatkozhat korreláció, ha nincs köztük oksági kapcsolat. Következőleg pusztán korrelációs vizsgálatokból – kísérleti bizonyítékok nélkül – nincs alapunk oksági következtetések levonására.

Végül nézzünk néhány példát lehetséges okfejtési hibákra. A provincializmus esetén nagy a veszélye annak, hogy a jelenségeket a kutató csakis a saját nézőpontjából értelmesnek látszó módon értelmezi. A figyelmen kívül hagyott tények, a nem relevánsnak ítélt információk elhanyagolása szintén elhamarkodott következtetésekhez vezethet. A hamis dilemma kényszerűnek tűnő választás akkor, amikor a kutatásból levont következtetés egy álláspont kiválasztását jelenti az alternatívák közül. Úgy tűnik, a kiválasztott álláspont kizárja az összes többit, ami azonban nem szükségszerű. Összefoglalva mondhatjuk, hogy mindig célszerű alternatív vagy további okok keresése.

A pedagógia önálló tudománnyá válása óta az elmélet és a gyakorlat fogalma állandóan viták tárgyát képezi. Az elmélet egy adott területről – akár tudományosan alapozott, akár nem – alkotott tudás. A gyakorlat kifejezés a meghatározott célt követő, valóságos helyzetekben történő emberi cselekvést jelenti. Az elmélet és a gyakorlat egymást feltételezik és kölcsönösen befolyásolják. Mivelhogy az elmélet a gyakorlatra utalt, a neveléstudományt gyakran nevezik a gyakorlat elméletének is. Ugyanakkor nincsen gyakorlat elmélet nélkül. Az elméletek a valóság térképei, szükségünk van rájuk, hogy az ismeretlen területeken átvezessenek. Akár tudatában vagyunk, akár nem, naponta gyártunk különböző elméleteket a hétköznapi világunk megértéséhez.

„Privát” elméletnek nevezzük a saját élettapasztalat alapján konstruált tudást. Gyakori hibája a személyes élmények túláltalánosítása és „helyesnek” beállítása. Veszélye az összefüggések meg nem látása vagy helytelen értelmezése. A tudományos elmélet tudományos módszerekkel nyert ismeretek összessége. A tudományos elméletek általános érvényűek és ellenőrizhetők. Éppen ezért az általános érvényű elmélet nem fogja át maradéktalanul a nevelés gyakorlatának sokféleségét, hiszen egy adott nevelési helyzet szereplőinek egyedi a személyisége. Így a gyakorló pedagógusoknak alkalmanként nehézséget jelenthet az általános ismeretek egyszeri, konkrét esetekben történő alkalmazása.