Elméleti bevezető: az összefüggések feltétellel, annak velejárójával és a közöttük lévő viszonnyal jellemezhetők
4-8 éves gyerekeknél csak elemi összefüggés-megértés működik (egy feltétel – egy velejáró)
Az értékelő eszköz és használata
A sikert két dolog határozza meg:
az összefüggés tartalmára vonatkozó tudás
az összefüggés működésére vonatkozó tudás
(ezért ismerős tartalmon kapták a feladatokat a gyerekek)
Mivel nem biztos, hogy mindenki ugyanazzal a tudással rendelkezik, az elején tanítani kell.
Egyéni vizsgálat, 8x4 = 32 pont = 100%pont
Két ekvivalens teszt 4x4 ponttal is elég megbízhatóan mér nagymintás mérésben
Egyéni diagnózis esetén a teljes tesztet fel kell venni.
Az országos átlag fejlődése
Meglepő,de a fejlődés kétharmada 4 éves kor végéig megvalósul. (középső csoport Végén 64%)
Az iskolába lépés után 3 év alatt alig 10 %pontnyi fejlődés! – tehát az iskola nem sokat fejleszt ezen a készségterületen.
Településtípus: jelentős különbségek nincsenek, a budapesti átlag kicsit magasabb, mint az országos átlag, de ez nem számottevő.
Az összetevők fejlődése
Szükségszerű velejárás azaz, a determinisztikus gondolkodás és a
valószínű velejárás, a sztochasztikus gondolkodás fejlődése.
A kettő két különböző fejlődési ívet követ: determinisztikus főleg óvodában fejlődik, aztán szinte vissza (!) fejlődik.
.Fejlettségbeli különbségek
Implicit szintet vizsgálták csak (a többit lehet, hogy az iskolának kellene fejleszteni)
3. osztály végén gyerekek 80%-a képes összefüggéseket megérteni, ezek alapján jósolni vagy magyarázni jelenségeket
17+4%-nyi gyerek súlyos gondokkal küzdőnek számít.
Az iskolába lépéskor van 9%-nyi gyerek (két alsó szint), akik szinte semmit sem értenek abból, amit az iskolában mondanak.
A települések között jelentős különbségek nincsenek.
Tanulságok
Jelenleg spontán fejlődik, de segíteni kellene, különösen a sztochasztikus fejlesztést, mert ez lassabban alakul ki.
Segítség módja: mesék, történetek feldolgozása – beszélgetés az összefüggésekről, algoritmusok felépítése.
Nem tanárnak kellene feladatokat csinálni, hanem a szakembereknek (módszertani füzetek. A tananyag megértésének, az iskolai eredményesség alapvető feltétele, az iskolai oktatásban az összefüggések sokaságának megláttatása, nyelvi kifejezésének mérése a cél. Összefüggés-megértés területei:
,,Ha-akkor,,
,,Nemcsak-akkor,,-,,Csak –akkor,,
Okság, együtt járás
Mindig-nem mindig
Fejlődését befolyásolja a szociális közeg, a mese, a tananyagokban előforduló összefüggések megláttatása, a környezetismeret tananyaga, az elbeszélések, a cselekményes olvasmányok, a köznyelvi szintű beszélgetések.