„A kultúraközi kommunikáció (vagy közismertebb nevén interkulturális kommunikáció) alatt elsősorban a különböző kulturális, társadalmi és etnikai csoportokhoz tartozó egyének közötti kommunikációt értjük. Az interkulturális kommunikációval foglalkozó kutatások egyik legalapvetőbb tézise, hogy a valamilyen szempontból megkülönböztethető csoportokhoz tartozó emberek többé-kevésbé egy-egy azonos kultúra részesei vagy tulajdonosai.”¹ Ahogy a kultúrakutató Niedermüller Péter megfogalmazza: „A kultúraközi kommunikáció konkrét formái, esetei tehát olyan individuumok között valósulnak meg, akik egymástól különböző kultúrákat reprezentálnak.” (Niedermüller 1999, 97)

A két definíció nagyon pontosan jelzi azt, hogy az interkulturális kommunikáció mindig egyének között történik. Amit vizsgálni tudunk, és amivel foglalkoznunk kell tehát, az mindig az egyéni szinten megvalósuló kommunikatív aktus, amelyet minden esetben az egyének felkészültsége, tudása, szocializációja határoz meg, vagyis mindaz, amit egy adott kultúrából elsajátít, magáénak tud. Az utóbbi fél évszázadban a kultúrák közötti kommunikáció vizsgálata felerősödött. Ennek alapvetően két oka van. Az egyik a gazdasági- társadalmi-kulturális körülmények radikális megváltozásában keresendő, amelyek elősegítették, pontosabban szólva létrehozták a turizmus és migráció jelenségét. E két folyamat következtében olyan tömeges interkulturális találkozások jöttek létre, amelyekre a korábbi évszázadokban alig volt példa.² A másik ok a globalizálódó gazdaság kialakulására vezethető vissza, a multinacionális nagyvállalatok nemcsak a technológiákat, hanem embereiket is exportálták más országokba. Ezek a találkozások számos interkulturális kommunikációs problémát vetettek fel. Az interkulturális kommunikáció kutatásának ez a területe főként az üzleti életben felmerülő problémák vizsgálatában jelentkezett, és a nyelvi és kulturális összeegyeztetések szintjén aktualizálódott.

A kisgyermekek nevelésében szerepet játszó szakembereknek nemcsak a gyermekkor pszichológiai, pedagógiai sajátosságaival kell tisztában lenniük, hanem olyan ismeretekkel is, amelyek ezen gyermekek interkulturális kommunikációjának (interkulturális kommunikációs kompetenciájának) a fejlesztését célozzák. Minden pedagógusnak tisztában kell lennie azzal az elkerülhetetlen ténnyel, hogy a ma gyermekei már egy olyan világban lesznek felnőttek, ahol ezen ismeretek nélkül nagyon komoly kommunikációs problémákba ütköznek, és adott esetben ezek a hiányosságok sikeres munkavállalásukat is befolyásolhatják.³