3. Találkozás egy másik kultúrával
Egy másik kultúrával történő találkozás kommunikációs szempontból mindenképp kiemelt figyelmet érdemlő kommunikatív aktus. Azonban nemcsak a kommunikációkutatás szentelt ennek az aktusnak komoly figyelmet, hanem számos egyéb diszciplína is. Ezek közül mutatunk be néhányat, csak felvillantva azt a sokoldalú figyelmet, amelyet ez az aktus, és a benne résztvevők egyének (akik ne felejtsük el – mindig egy adott társadalom, kultúra képviselői is egyben) kivívtak maguknak az évtizedek során.
1. számú kép: Aby Warburg egy pueblo indiánnal (internetes letöltés)
A véletlenek események, találkozások, néhány érdeklődő fénykép elkészítése gyakran vált a későbbiek során antropológiai dokumentummá. Aby Warburg, aki egy rokoni látogatásra érkezett Amerikába, ez idő alatt meglátogatta a pueblo indiánokat, és néhány fényképet készített róluk. Ezek a fényképek az antropológia történetének és az idegenről való társadalomtudományi gondolkodásnak egy fontos állomását jelentik. „Néhány képen maga az alkotó is feltűnik, többnyire ismeretlen indiánok társaságában. A megörökített pillanat az idegen saját idegenségének tapasztalásélményét rögzítő vizuális „beszámoló”” (Biczó 2004) Aby Warburg egyike az első szerzőknek, akik az idegen fogalmának performatív antropológiai értelmét felfedezték – olvashatjuk Az Idegen. Variációk Simmeltől Derridáig címet viselő szöveggyűjtemény szerkesztői előszavában (Biczó 2004). A szöveggyűjteménynek nem az célja, hogy teljes képet adjon a téma könyvtárnyi szakirodalmából (hiszen ez lehetetlen volna), mindösszesen néhány nagyon jellegzetes íráson keresztül annak bemutatására vállalkozik, hogy a téma interdiszciplináris jellegét igazolja. „Mi egy idegen? Ki lenne idegen?”- teszik fel a kérdést a kötetben szereplő szerzők. Ennek a kérdésnek a megválaszolását, illetve további kérdések feltételét segítik a kötet szerzői. A rövid áttekintésben, amelyet a találkozások egyénéről (az idegenről) röviden felvillantunk, e kötet tanulmányai közül válogattunk, illetve Alfred Schütz Idegen című fenomenológiai szempontú megközelítését, és az ’idegen’ illetve a ’másik’ fogalmának néhány antropológiai szemléletű megközelítését mutatjuk be,5 és azokat a modelleket, elméleteket, amelyek különböző szempontokból közelítik meg ezeket a találkozásokat.
A magyar értelmező kéziszótár meghatározásában is szerepelnek azok a fontos jellemzők, amelyek pontosan jelzik, hogy milyen különbségek mentén lehet megragadni az idegen mivoltát. Nézzük a meghatározást: idegen: I. mn 1. Vkihez való viszonyában annak szűkebb közösségén kívül álló, ismeretlen <személy>. 2. Más (ismeretlen) személyhez tartozó. 3. Más országhoz, néphez tartozó (MÉK)
Legkorábban a szociológia volt az, amely elkezdett foglalkozni az idegen fogalmával. Először tehát két szociológus elgondolását ismertetjük, akiknek a munkái a mai napig meghatározóak a fogalom értelmezésében. Alfred Schütz (1984) megközelítése értelemszerűen tudásszociológiai, vizsgálódását a mindennapi élet világában cselekvő és gondolkodó ember tudása felől indítja. Ez a tudás heterogén, inkoherens, inkonzisztens, és csak részleteiben tiszta. Fontos jelentőséget tulajdonít a társadalmi szerepeknek. Ez a tudás egy csoport tagjai számára a köztük megvalósuló interakciókhoz teljes mértékig elegendő, hiszen mindannyian ugyanarra a valóságra vonatkoztatják. Vannak azonban helyzetek, amikor ez a tudás nem bizonyul megfelelőnek. Ezt mindig a körülmények változása okozza (társadalmi élet változás, más típusú problémák, korábbi tapasztalatok elégtelen volta). Az idegen nem osztozik ebben a csoporttudásban, amit a tagok magától értetődőnek vélnek, az számára nagyon sokszor megkérdőjelezendő. Amint valaki egy új környezetbe kerül, a korábban csoportszinten jól működő értelmezési sémái nem működnek, korábbi tájékozódási sémái nem használhatók. Az idegen – véli Schütz – nem tudja átvenni másik csoport mintáját, csak lefordítani képes ezeket a mintákat. Mivel azonban ezek a minták a csoport által létrehozottak, nyilvánvaló, hogy legtökéletesebben a csoport „érti és beszéli” ezeket a mintákat, így az ő fordítása legnagyobb jóakarattal is csak valamiféle utánzás lehet, nem pedig valódi tudás.
A másik fontos szerző, Georg Simmel az idegent egy olyan vándorként határozza meg,„ …aki ma jön s holnap is marad – (….) aki – jóllehet nem utazik tovább, de – az érkezés és a távozás felszabadító vágyát még nem győzte le.”(Simmel 2004, 56). Az idegen – a gazdaság felől tekintve – mindig kereskedőként jelenik meg. „A közvetítő kereskedelemre, illetve különösen a szublimált formájára, a tiszta pénzkereskedelemre való ráutaltság adja az idegennek a mozgékonyság specifikus jellegét; amennyiben ez a mozgékonyság egy lehatárolt csoport belül érvényesül, akkor éppen e mozgékonyságban jön létre a közelségnek és a távolságnak azon szintézise, amelye az idegen formális pozícióját meghatározza: hiszen a teljesen mozdítható képes érintkezni minden egyes elemmel, miközben egyetlen egyhez sem kapcsolódik szervesen a rokoni, helyi és szakmabéli kötöttségek révén.” (Simmel im, 57) Az idegen sajátos objektív attitűddel rendelkezik, amelyet a közelség és távolság sajátos viszonya határoz meg. Az objektivitása azt jelenti, hogy bár részt vesz bizonyos, a csoportot jellemző tevékenységekben, de nem úgy, mintha a csoport tagja lenne. Simmel ezt a részvételt pozitívan különlegesnek nevezi, és a szabadsággal analóg módon értelmezi. Az idegen mégis kívülálló, inkább megfigyelő, mint résztvevő, azonban ez az attitűd még hasznosnak is bizonyulhat, hiszen kívülállóként sok mindent észrevehet, ami a közösség számára láthatatlannak bizonyul, így kapcsolatuk mindkét érintett számára hasznosnak bizonyulhat.
A magyar értelmező kéziszótár meghatározásában is szerepelnek azok a fontos jellemzők, amelyek pontosan jelzik, hogy milyen különbségek mentén lehet megragadni az idegen mivoltát. Nézzük a meghatározást: idegen: I. mn 1. Vkihez való viszonyában annak szűkebb közösségén kívül álló, ismeretlen <személy>. 2. Más (ismeretlen) személyhez tartozó. 3. Más országhoz, néphez tartozó (MÉK)
Legkorábban a szociológia volt az, amely elkezdett foglalkozni az idegen fogalmával. Először tehát két szociológus elgondolását ismertetjük, akiknek a munkái a mai napig meghatározóak a fogalom értelmezésében. Alfred Schütz (1984) megközelítése értelemszerűen tudásszociológiai, vizsgálódását a mindennapi élet világában cselekvő és gondolkodó ember tudása felől indítja. Ez a tudás heterogén, inkoherens, inkonzisztens, és csak részleteiben tiszta. Fontos jelentőséget tulajdonít a társadalmi szerepeknek. Ez a tudás egy csoport tagjai számára a köztük megvalósuló interakciókhoz teljes mértékig elegendő, hiszen mindannyian ugyanarra a valóságra vonatkoztatják. Vannak azonban helyzetek, amikor ez a tudás nem bizonyul megfelelőnek. Ezt mindig a körülmények változása okozza (társadalmi élet változás, más típusú problémák, korábbi tapasztalatok elégtelen volta). Az idegen nem osztozik ebben a csoporttudásban, amit a tagok magától értetődőnek vélnek, az számára nagyon sokszor megkérdőjelezendő. Amint valaki egy új környezetbe kerül, a korábban csoportszinten jól működő értelmezési sémái nem működnek, korábbi tájékozódási sémái nem használhatók. Az idegen – véli Schütz – nem tudja átvenni másik csoport mintáját, csak lefordítani képes ezeket a mintákat. Mivel azonban ezek a minták a csoport által létrehozottak, nyilvánvaló, hogy legtökéletesebben a csoport „érti és beszéli” ezeket a mintákat, így az ő fordítása legnagyobb jóakarattal is csak valamiféle utánzás lehet, nem pedig valódi tudás.
A másik fontos szerző, Georg Simmel az idegent egy olyan vándorként határozza meg,„ …aki ma jön s holnap is marad – (….) aki – jóllehet nem utazik tovább, de – az érkezés és a távozás felszabadító vágyát még nem győzte le.”(Simmel 2004, 56). Az idegen – a gazdaság felől tekintve – mindig kereskedőként jelenik meg. „A közvetítő kereskedelemre, illetve különösen a szublimált formájára, a tiszta pénzkereskedelemre való ráutaltság adja az idegennek a mozgékonyság specifikus jellegét; amennyiben ez a mozgékonyság egy lehatárolt csoport belül érvényesül, akkor éppen e mozgékonyságban jön létre a közelségnek és a távolságnak azon szintézise, amelye az idegen formális pozícióját meghatározza: hiszen a teljesen mozdítható képes érintkezni minden egyes elemmel, miközben egyetlen egyhez sem kapcsolódik szervesen a rokoni, helyi és szakmabéli kötöttségek révén.” (Simmel im, 57) Az idegen sajátos objektív attitűddel rendelkezik, amelyet a közelség és távolság sajátos viszonya határoz meg. Az objektivitása azt jelenti, hogy bár részt vesz bizonyos, a csoportot jellemző tevékenységekben, de nem úgy, mintha a csoport tagja lenne. Simmel ezt a részvételt pozitívan különlegesnek nevezi, és a szabadsággal analóg módon értelmezi. Az idegen mégis kívülálló, inkább megfigyelő, mint résztvevő, azonban ez az attitűd még hasznosnak is bizonyulhat, hiszen kívülállóként sok mindent észrevehet, ami a közösség számára láthatatlannak bizonyul, így kapcsolatuk mindkét érintett számára hasznosnak bizonyulhat.