3.1. A találkozás megközelítésének sajátos szempontjai: Helyek, kultúrák, szövegek⁶
Az idegen, a más, még korábban a „primitívnek nevezett”, egzotikus kultúrák leküzdhetetlenül vonzották az európaiakat. Az első tudományos felfedezőutak következményeként nemcsak az európaiak jutottak el idegen földrészekre, de az ottani tárgyak, emberek, fényképek is megérkeztek Európába, ezzel is fenntartva az adott különleges világ iránti folyamatos figyelmet. Erről tanúskodnak a 20. század elején azok a képzőművészeti, irodalmi alkotások, amelyek témáját ezek az idegen kultúrák adták. A társadalomtudományi gondolkodásban (kiemelten a kulturális antropológián belül) az idegenség különböző reprezentációs formái között sajátos, reflexív viszony alakult ki. Ez a viszony számos megismerési módozaton keresztül vizsgálható, de érdekes és szemléletes képet kapunk akkor, ha néhány az antropológia számára kiemelten fontos momentumhoz kötjük ezt a megismerést.

1. Az első megközelítés a helyeket veszi szemügyre, vagyis az idegen földrajzi értelemben vett birtokbavételének bemutatását. Ennél a megközelítésnél olyan kérdések kerülhetnek előtérbe, mint a saját kultúra elhagyása, az utazáshoz kapcsolódó helyek értelmezése, illetve annak a bemutatása, hogy az idegen fogalmát milyen módon tárgyalja az antropológia a helyekkel való két összefüggésben. Az első összefüggés a földrajzi felfedezések nyomán átalakuló világ határainak megváltozására utal, a másik pedig arra, hogy ezek az utazási tapasztalatok milyen módon kerültek rögzítésre, és hogy ezek a megalkotott szövegek milyen módon befolyásolják a felfedezett idegen kultúrákkal kapcsolatos elképzeléseket, illetve azok leírását.

2. A második megközelítés egy diszciplína által kialakított fogalmi rendszert mutat be, amely rendszer a kultúra fogalma köré alakult ki. A korábbi megközelítés az idegent, a másikat mindig az utazó kultúrájával szembeállítva ragadta meg. Ez a szembeállítás ellentétpárok, különböző dichotómiák megfogalmazásával jól szemléltethető. A fejlett-fejletlen, a civilizált-civilizálatlan, a művelt-barbár ellentétpárok jól jelzik a természettel szembeállított kultúra fogalom értékkel telítettségét. „A csodás helyeket tudományos terepekké változtató kulturális antropológia azonban megfosztotta a kultúra fogalmát ettől az értéktartalomtól, s a résztvevő megfigyelés módszertanát a viselkedésben tetten érhető kultúra koncepciójával kötötte össze.” (N. Kovács 2007, 12). A mai értelemben használt kultúra-fogalom innentől kezdve datálható, és ekkortól jelennek meg azok a különböző diszciplináris kérdésfeltevések is, amelyek arra vonatkoznak, hogy a kultúra fogalma milyen jelentéstartományokat hordoz magában. Itt már nemcsak a helyek kerülnek meghódításra, hanem fogalmi rendszerek, kategóriák, leírási modellek is.

3. A megközelítés harmadik módja azoknak a szövegeknek a bemutatása és elemzése, amelyeket különböző antropológusok, más-más kutatói indíttatásból, és más-más módszerrel ezekről a kultúrákról készítettek. Az idegen kultúrák leírásának kérdését két nagy összefüggésben lehet értelmezni. Az egyik megközelítéshez tartoznak azok a leírások, amelyek az idegen leírásának a különböző módjait adják (útleírások, térképek, tanulmányok). A másik megközelítés az írásra, mint társadalmi, politikai és esztétikai gyakorlatra koncentrál, és példákon keresztül mutatja be. „Az etnográfia művelése arra hasonlít, amikor megpróbálunk elolvasni egy kéziratot (abban az értelemben, hogy ’létrehozzuk valamilyen olvasatát’) – egy idegen, elhomályosuló, gyanús javításokkal és célzatos kommentárokkal teli kéziratot, ami azonban nem a hagyományos írásjelekkel, hanem a megformált viselkedés illékony példáival íródott” – írja Clifford Geertz (Geertz 1994 cit N. Kovács im 99), akinek antropológia felfogása a legerősebb szöveg-központú modell az antropológiai megközelítések sorában. Az értelmezés mindig a másik kultúrából érkező feladata, és az idegen kultúrák szövegként való felfogása valójában inkább hermeneutikai, mint antropológiai feladat.