3.2. Eltérések, különbségek a kultúrában. A mérhetőség kérdése⁷
Geert Hofstede a kultúrák összehasonlításának négy alapvető területét különítette el (amit későbbi kutatásai után még kiegészített egy tovább dimenzióval. Ez a megközelítés leginkább az üzleti életben tapasztalható interkulturális találkozások értelmezésénél játszik szerepet.

1. Hatalmi távolság: Az adott kultúrában élők hatalomhoz való viszonya, az egyenlőtlen hatalmi viszonnyal kapcsolatos vélemények, az egyenlőtlenségekkel kapcsolatos ítéletek, illetve az egyirányú függőség kontra kölcsönönös függőség kérdéseivel foglalkozik. A dimenzióban született értékek alapján Hofstede megkülönböztet kis és nagyhatalmi kultúrákat.

2. Bizonytalanság-kerülés: A bizonytalanság-kerülésének foka egy adott kultúra egyértelmű jellemzője is egyben. A természet okozta bizonytalanság csökkentésére szolgálnak a különböző technikai vívmányok, a törvények és szabályok együttese a társadalmi bizonytalanságot hivatott csökkenteni, a vallás és bizonyos hiedelmek pedig az emberek számára racionálisan meg nem magyarázható és meg nem érthető történések bizonytalanságának csökkentését szolgálják. A szerző által kidolgozott bizonytalanságkerülési index azt méri, hogy egy kultúrában az egyének mennyire érzik magukat fenyegetettnek, illetve hogy mennyire próbálják a bizonytalannak mutatkozó helyzeteket elkerülni.

3. Individualizmus-kollektivizmus: az egyén és a csoport közötti viszonyokat méri, alá és fölérendeltségi viszonyokat vizsgálja, illetve azt, hogy egy adott döntés meghozatalakor az egyén a saját (és családja) érdekeit tekinti-e előbbre valónak, vagy a csoportét.

4. Maszkulin értékrend dominancia: A társadalmi élet legfontosabb területein (gazdaság, politika, pénzvilág) a férfiközpontú értékrend a meghatározó, nagyon pontosan megrajzolt nemi szerepekkel. A nőies kultúrákban a nemek szerepe kevésbé élesek körvonalazottak, mindkét nem képviselői számára hasonló munka és karrierlehetőségek adottak. A társadalomban elfogadott értékrend inkább a nőies értékrendhez kötődik, a sikeresség fokmérője a társadalmi kapcsolatokban minőségében és mennyiségében mérhető.

5. Hosszútávú orientáció: A jövőhöz való viszonnyal foglalkozik, a jövőorientáltságot dinamikusnak, a múlthoz, jelenhez való lerögzítettséget pedig statikusnak értékeli. Az első típusú kultúrákat a távoli jövőre való koncentrálás, előretekintés jellemzi, hosszú távú befektetői gondolkodásmóddal párosulva, kevésbé ragaszkodnak a múlt hagyományaihoz, könnyen újítanak, vállalkozó szelleműek. A második típushoz tartozóak a problémáikat általában a hagyományos, megszokott módon közelítik meg, inkább a bevett hagyományokon alapuló eljárásokban bíznak, és bizalmatlanok (tartózkodóak) a hirtelen változásokkal, újításokkal szemben.

A mérés egy további vizsgálati dimenziója lehet egy kifejezetten a kultúrák kommunikációját mérő nézőpont, ez pedig az adott kultúra magas illetve alacsony kontextusát hivatott mérni. Az emberi kommunikáció mindig kontextusfüggő (Horányi 1999 71) A kommunikatív kontextusa a verbális és nem-verbális kódokon kívül tartalmazza még a környezetet, a kultúrát, a kommunikációban részt vevők szerepleírásait stb. A magas kontextusú kultúrákban a fizikai, szociális, pszichológia összetevők, míg az alacsony kontextusú kultúrában maga az üzenet a fontos. „Az információ legnagyobb részét a fizikai helyzet vagy a beszélő személye a nagymértékben kontextus függő kommunikációban vagy az üzenetben közvetíti. Ezzel szemben az üzenet kódolt, vagyis valóban kimondott része lényegesen kevesebb információt tartalmaz. A kismértékben kontextus függő kommunikációs ennek éppen az ellenkezője jellemzi, vagyis az üzenet nagy részét maga a kód tartalmazza (Hall cit Griffin 399)