A didaktika tehát az oktatás (értsd: tanítás-tanulás folyamatának) elmélete. Azon elvek, tételek, követelmények rendszerezett feltárásával foglalkozik, amely az oktatási folyamat két oldalára, nevezetesen a tanári tevékenységre (tanításra) és a tanulói tevékenységre (tanulásra) vonatkozik. /Szántó K., 1987/
Tanítás fogalma: A tanítás nem más, mint a tanulási folyamatok segítése, ismeretátadás, struktúraépítés irányítása. “A tanítás mindig egy bizonyos jól meghatározott tanulás tervezése, szervezése, szabályozása és értékélése. Következésképpen nem lehet elméletileg megalapozott és gyakorlatias sem az a didaktika, amely a tanítás vizsgálatában a tanulás szempontját kihagyja vagy lekicsinyli.” /Báthory 1987, 1992/
Köznapi ért.: az oktatás szinonimája, azaz ismeretek megtanítása. Pedagógiai ért: művelődési tartalmak elsajátításának tervszerű előmozdítása jártasságok, kézségek fejlesztése, művelt magatartásának (tolerancia, kooperáció, empátia) formálása. Az oktatásnak a tanár személyes tevékenységén alapuló formája, azaz a tudás közvetlen átadása.
A tanulás fogalma: szűkebb értelemben ismeretszerzést jelent, tágabb értelemben a környezeti hatások következtében bekövetkező tartós és adaptív viselkedésváltozást. A hatékony tanulásnak a minőségi jellemzője, hogy az, a teljes pszichikus folyamat (érzékelés-észlelés-figyelem-emlékezés-képzelet-gondolkodás-érzelem-akarat-cselekvés) aktivizált eredménye. Az iskolai praxisban sokszor csak a figyelemre és az emlékezetre koncentrálnak, ami egy igen szűk értelmezését jelenti a tanulásnak.
Pedagógiai megközelítésben a tanulás alábbi elágazásait különbözteti meg Nagy Sándor /1997/:
az ismeretek megértése, tanulása,
az ismeretek alkalmazását biztosító műveletek tanulása,
problémák, problémahelyzetek elemzése és megoldásuk tanulása,
különböző gyakorlati cselekvések (pszichomotoros készségek) tanulása,
a tanulás módszereinek a tanulása,
a gondolkodás eljárásainak (formáinak) tanulása,
a társadalmilag kívánatos szociális viszonyulások és magatartásformák tanulása.
A fenti elágazások egy korrekt egységben sugallják a tanári és tanulói oldal tevékenységét a tanulási folyamatban. Ez a folyamat pedig akkor áll fenn, ha a tanulóra egy ingerhelyzet úgy hat, hogy annak eredményeként teljesítménye megváltozik. /Melezinek 1989/ A tanulás tehát mindig aktív tanulói tevékenység viselkedésváltozásaként, személyiségváltozásaként mutatkozik meg. Az így keletkezett viselkedés tartós és nem egyszerűen a fejlődési folyamat eredménye.
Ismeret: Információkból és tapasztalatokból felépített, strukturált (rendezett) tudás.
A valóságra illetve valamely területére vonatkozó tapasztalatok, fogalmak összessége.
Valaminek az ismerete, tájékozottság valamiben.
Tanulással szerzett tudás. (A: Ismeretelmélet , gnoszeológia, episztemológia a ( tudományos) megismerés természetével és lehetőségével foglalkozik. Platonnál kezdődik, de a fenomenológia és modern filozófia fő problémája is.)
Tudás: ami nemcsak (szakmai) 1/ ismeretekkel való rendelkezést, hanem 2/ valamiféle képességet is jelent. (szerzett ismeretek összessége).
Ismeretszerzés: Az ismeretszerzés komplex fázisa az alábbi részmozzanatokat tartalmazza:
A tanulás pszichikai feltételeit biztosító különböző változatai
a motivációk, a figyelem felkeltése
célkitűzések
probléma-célkitűzés
részletcélkitűzés
hangulat- és érdeklődéskeltések
Az új ismeretek elsajátításához, a tényanyag tanulási stratégiák szerinti biztosítása,
a tényanyaggal kapcsolatos differenciált elemző tevékenység,
a képességfejlesztés szempontjából fontos induktív és deduktív következtetések, direkt és indirekt bizonyítások lebonyolítása,
elsődleges rendszerezések és elsődleges rögzítések,
az ellenőrzés bizonyos változatai
Az eljárás, módszer a görög “methodos” szóból származik. Jelentését “valamihez vezető út”-ként értelmezhetjük. Oktatási eljárásoknak, módszereknek nevezzük azt az objektív feltételektől függő utat is, a mely a tanulót elvezeti az oktatási cél leírásainak megvalósításához. /Melezinek, 1989/ Sokan, sokféleképpen közelítik meg az oktatás módszereit. Anélkül, hogy eklektikus módon egyeztetni akarnánk a különböző oktatási módszerfelfogásokat néhány (követhető) általános vonást mindenesetre kiemelhetünk:
a tananyag logikája által való meghatározottságot,
az absztrakt megközelítés lehetetlenségét,
a tanulás pszichológiai törvényszerűségeinek figyelembevételét, az adott módszer vagy módszerkombináció által,
az információ kibocsátásának (kódolásának) és dekódolásának kölcsönösségét, amelyet alternatív módon tanár és tanuló egyaránt folytat.
A módszerek tehát olyan pedagógiai eljárások a didaktikai feladatok megoldása során, amelyekben a tanári és tanulói tevékenység szervesen összekapcsolódik egymással. Ezáltal válik lehetővé, hogy a tanulók ismeretekre, jártasságokra és készségekre tegyenek szert, amelyet a gyakorlatban alkalmazni tudnak.
A módszertannal foglalkozó kutatások különösen két fejlesztési irányvonalat emelnek ki. Az egyik irány, ami módszereit a csoportdinamikai elvekre alapozza, a másik irány a különböző módszerek összevonásában keresi a megoldást, amit a tanulásszervezés stratégiai vonulatának nevezhetünk. /Báthory 1992. 197. o./ A tanulásszervezésben viszonylag gyakran alkalmazott módszereknek és stratégiáknak egyfajta rendszerét Báthory az alábbi táblázatba foglalja össze:
1.Alapmódszerek: a) Tanári magyarázat (frontális tanítás): beszélgetés, kérdve-kifejtés, előadás, előadás demonstrációval, illusztrációval; b) Munkáltatás (egyéni, de nem önállót): variációs módszer, házi feladat (előírt); c) Individualizálás (egyéni és önállót.): egyéni feladatok házi feladat (önálló) feladatrendszerrel segített t-t.
2. Motiváló módszerek: csoportmunka, játék, vita, kutató-felfedező módszer (labor m.), project módszer
3. Stratégiák (komplex módszerek): programozott oktatás, számítógéppel segített tanítás-tanulás, oktatócsomag, mesterfokú tanítás-tanulás
A helyesen kiválasztott módszer a pedagógiai megismerés fontos eszköze. Ebből következik, hogy a rosszul megválasztott módszer viszont akadályozza a megértést, hátráltatja a tanulók teljesítményképes tudásának kifejlődését, s egyáltalán fejlődésüket. Hegel mondta, hogy a módszer nem külső forma, hanem a tartalom lelke és értelme. A hatékony tanítási-tanulási tevékenység feltételezi a cél, a tartalom, az eszközök (az oktatástechnológia tárgyában találkozunk ezek rendszerezésével), a módszerek együttes szemléletét.
A módszerek megválasztása függ: az oktatás komplex és parciális céljaitól, a tananyag tartalmától, az oktatási folyamat; “a priori” didaktikai feladatától a tanulók fejlettségétől, életkori sajátosságától, a pedagógus személyiségétől (képzettsége, műveltsége, temperamentuma; szuggesztivitása, stb.).
A nevelés az a folyamat, amelyben a pedagógus által irányított gyermeki tevékenységrendszer fejleszti az egyén képességeit, a fejlesztő hatások révén kialakul értékrendszere, személyisége, amelyek lehetővé teszik számára az egyéni és társadalmi feladatok megoldását.
Jellemzői:
csak emberre jellemző;
történelmi jellegű;
nemzeti jellegű, mert minden egyed nevelésében befolyásolóak az adott nép hagyományai, felfogása, értékei.
tudatos, tervszerű és szervezett;
fejlesztő hatású;
bipoláris (kétirányú) folyamat, melynek jellemzője a nevelő és nevelt kölcsönös kapcsolata, hatása.
A nevelésben érték és valóság, pedagógiai értékeszme és valóságos gyermeki fejlesztés, fejlődés szintézise valósul meg konkrét tevékenység által.