Tartalom
Ez a segédkönyv a mellé csatolt e-learninges DVD-vel közösen használható, az agrármérnök tanár képzésben. Önállóan egyik sem oldaná meg az agrármérnök tanár mesterképzés módszertani felkészítésének feladatait, a két anyagot kiegészítve a gyakorlatok elemeivel, elegendő alapot lehet képezni a tanítási gyakorlatokhoz (a mentor felkészítés egyik eleméhez). Az alábbi fejezetet Noszkay Erzsébet 2006-ban megjelent tanulmánya alapján készítettem.
Nem a véletlen, hogy az e-learning - legalábbis a divatos - témák szintjén, állandóan napirenden van. Ugyanis napjainkban lehetetlen úgy a szakmai követelményeknek jól megfelelni, ha valaki nem képzi magát állandóan! Tulajdonképp a felértékelődő naprakész tudás igénye az, amely előtérbe tolja a témát. Hiszen iskolapadban ülni, azaz rendszeres látogatást igénylő, hagyományos képzésekben részt venni nemcsak drága, de az egyén számára gyakorta megoldhatatlan, s akkor még nem beszéltünk a tananyagok rendkívül gyors elévüléséről.
Az említett tényezők egyenként is több olyan kihívást jelentenek, amelyekkel szembesül nap, mint nap az egyén, képzési intézmény, tanár, sőt a vállalatok és egyéb szervezetek menedzsmentje is. A probléma megoldására szemlátomást – legalábbis részben – jó esély van, ha az informatikával támogatott e-learning fejlesztésekben is keressük azt. Bár messzemenőkig szó sincs arról, hogy az e-learning mint oktatási forma és technológia megoldana „mindent”, kétségtelenül jó lehetőséget kínál – a hagyományos oktatással megfelelően ötvözve –, hogy az előbbi dilemmák megoldásában előre léphessünk.
Az ésszerű felhasználás nagyon komoly megfontolások és előkészítő munka mellett lehet hatékony. Ráadásul arról sem szabad megfeledkezni, hogy az e-learning minőségében teljesen más „filozófiát” követ, mint a hagyományos képzés. Így többek közt a hangsúly a tanításról, a tanulásra helyeződik át; az elsajátítási folyamat „főszereplőjévé” – a hagyományos képzés tanár-centrikusságával szemben – a hallgató válik. A fejlesztések (és nemcsak az üzemeltetés) csakis csapatmunkában képzelhetők el, ahol még a tanári szerepek is kettéválhatnak (pl. előfordulhat, hogy bizonyos tanárok inkább tananyag fejlesztését vállalják, míg mások tartják a kapcsolatot a hallgatóval, segítik és kontrollálják előrehaladását stb.). A „profi” e-learning megoldások kizárólag olyan komplex feltételrendszer mellett fejleszthetők, illetve üzemeltethetők, amelyek közül akár csak egyetlen elem is hiányos, a rendszer kudarcra ítéltetett.
Mindemellett további fontos szempontok is felmerülnek. Például, hogy az e-learning nem minden helyzetben megoldás, illetve olykor „csak” olyan plusz, támogató technikai megoldásként alkalmazható, ahol a többi képzési módszerrel való harmonikus együttkezelése, a tantervbe való beillesztése, „szervesülése”, kapcsolódási pontjai, gondos előkészítettséggel előzte meg a bevezetést. (Több olyan képzési forma is van, ahol a használata egész egyszerűen önmagában elégtelen, mivel nélkülözhetetlen a tanár és a diák személyes kapcsolata is. Többek közt a nappali alapképzésekben, ahol pl. a tanulási módszereknek, illetve az értékrendnek, bizonyos viselkedési formák elsajátításának stb. legalább akkora a jelentősége, mint a szigorúan vett ismeretek, feladatmegoldások megtanulásának). A gyorsaság és költségtakarékos e-learning megoldások nem gyengítik az „oktatási minőséget”, illetve nem redukálják le az elsajátítandó anyag tartalmát. Rendelkezésre áll olyan – a kívánatos követelményekhez illeszkedő – infrastruktúra, amely lehetővé teszi a célirányos ki-, illetve felhasználást (ui. léteznek olyan képzési helyzetek, amikor a hatékony működtetés csakis hálózati alapú rendszereken – intranet, internet – keresztül esélyes. Így például amikor a hallgatói munka nyomon követése, az elsajátítás rendszeres ellenőrzése, illetve a hallgató – tanár közötti interakció, konzultáció a hallgató ütemes előrehaladását segítendő, relatív „azonnali” kapcsolat, konzultációs lehetőség biztosítása fontos követelmény.) Az e-learning fejlesztések fenti – távolról sem teljes körűnek nevezhető – szempontjainak és tényezőinek kiemelése önmagában is jól érzékelteti, hogy a gyakori, hétköznapi felfogással ellentétben az e-learning nemcsak „egyszerűen” egy újfajta tananyag, (bár az is), hanem egy rendszer. Mégpedig egy olyan rendszer, amelynek alapvető építőelemei és rétegei vannak. A rendszer meghatározásával, megvalósítási feltételrendszereivel, azaz különféle elemeivel (infrastruktúra, oktatási tartalom, illetve a kívánatos szolgáltatások), a minőségi követelményekkel (pl. milyen tulajdonságokkal bírnak a jó távoktatási anyagok, milyenek egy e-learninges rendszer rendszertervezési követelményei, hogyan épül fel egy ilyen rendszer, hogyan célszerű dokumentálni stb.), az üzemeltetés szervezési, szervezeti követelményeivel, a vonatkozó nemzetközi tapasztalatok feldolgozásával viszonylag sokat foglalkozik a szakirodalom. Azonban viszonylag kevés olyan munkával, tanulmánnyal találkozunk, amely a tananyagok fejlesztési „rejtelmeit” tárja fel, vagy pl. a szakértői viták témájává tenné, hogy milyen rétegei vannak az egyes fejlesztéseknek, s hogy nagyon nem mindegy, egy-egy hallgatói célcsoportot milyen fejlesztési típusú e-learning tananyaggal célszerű ellátni. Vagy például milyen logikát célszerű egy e-learning tananyagnak követniük, az ismeretelsajátítás vagy a problémamegoldás logikáját, esetleg ezek ötvözetét, vagy bizonyos helyzetekben egyiket, míg más helyzetekben éppen a másikat.
Az e-learning ésszerű használatának kérdése az e-learning fogalmi tartalmától sem választható el. Nézzük hát, mit is takar az e-learning fogalma. Mint minden, viszonylag új terület kapcsán, az e-lerning körül is felfedezhető egyfajta terminológiai vita. Érdekes megfigyelni, hogy bármely, a témával foglalkozó szerzőt is tekintjük, a meghatározások eltérnek egymástól. Így pl. a témával talán az egyik legrégebb óta foglalkozó szerző, Kovács Ilma meghatározása szerint: „ Az elektronikus tanulás olyan új tanulási – tanítási forma, amely egyrészt alkalmas szervezett oktatási rendszerbe történő beillesztésre, másrészt az új, elektronikus tanulási környezet – a hagyományos eszközökkel megvalósított tanulási környezethez viszonyított – sajátossága révén megközelítheti annak az igénynek a kielégítését is, amit önálló, egyéni és felfedező tanulási formának nevezünk. Ez a terület, amely már az informális és non formális tanulás igényeit is kielégítő, korábban „soha nem látott” realitás lesz.”
Míg egy másik meghatározás szerint: „Az e-learning, olyan számítógépes hálózaton elérhető nyitott – tér- és időkorlátoktól független – képzési forma, amely a tanítási-tanulási folyamatot megszervezve, hatékony, optimális, ismeretátadási, tanulási módszerek birtokában a tananyagot és a tanulói forrásokat, a tutor–tanuló kommunikációt, valamint a számítógépes interaktív oktatószoftvert egységes keretrendszerbe foglalva, a tanuló számára hozzáférhetővé teszi.”
Noha a két meghatározás viszonylag kevéssé tér el egymástól, mégis érdemes két fontos, külön-külön hangsúlyt kapó jellemzőt kiemelni. Az egyik, hogy egy olyan új tanulási – tanítási formáról van szó, amely az önálló és egyéni felfedező tanulást soha nem látott realitássá teszi, méghozzá – a másik meghatározás szerint – tér- és időkorlátoktól függetlenül, amely lehetőségek – s ebben mindkét meghatározás egyetért – az elektronikus környezet által válnak elérhető lehetősséggé. Tulajdonképp a – kissé önkényesen kiválasztott – meghatározások önmagukban választ adnak, hogy hol, kiknek és mikor célszerű az e-learning használata: Mindig, mindenkor, mindenkinek, akik számára az élethosszig tartó tanulás nem csak szólam, hanem a kor szükségszerűsége, s akik számára nem idegen az informatikai írástudás sem. Noha ez utóbbi megléte az e-learning használata kapcsán „evidenciaként” fogható fel, sajnos még mindig egy olyan – szerintem nem a fajsúlyának megfelelően kezelt – probléma, amellyel nemcsak az idősebb korosztály esetében, de – még mindig gyakran a fiatalabb generáció bizonyos rétegei esetében is – számolni kell!