Természetesen több lényeges tényezőt lehetne megemlíteni arra, hogy mitől és hogyan válik érdekessé és élvezetessé az „igazi” e-learning tananyag. Ezek közül csupán néhány fontos tapasztalati elemet ragadnék ki. Az egyik meghatározó elemet az előbbiekben részben már említettem, vagyis azt, hogy semmi szín alatt nem szerencsés, ha egy meglévő képzési rendszerbe próbálunk „bepréselni” e-learning elemeket. Egy ilyen módon „megvalósuló” fejlesztés az esetek többségében „kidobott pénz”. Itt többről, másról van szó! Mindenekelőtt és meghatározóan képzési filozófiaváltásról, amelynek alapján kell az egész rendszert újraformálni, alakítani.
A filozófiaváltás mellett alapvető, hogy pontosan tisztázott legyen mi a célunk a tananyag fejlesztésével. Nem mindegy, hogy ismeretek elsajátításáról (a felnőtt képzésben, pl. előadások kiváltásáról), problémamegoldásról és annak gyakorlásáról (felsőoktatásban, pl. a tömegoktatással reménytelenné váló gyakorlatokat „helyettesítő” megoldásokról), vagy egy jóval magasabb szintű, csapatban való munkálkodásra illetve alkotási folyamatra való felkészítésről, tudásmegosztásról stb. van szó.
Rendelkezésre fognak-e állni megfelelő mennyiségben és minőségben azok a multimédiás és informatikai eszközök, amelyekkel a hallgató számára megfelelő szolgáltatás nyújtható, érdeklődése fenntartható, illetve maga a célzott hallgatói réteg kellően felkészült-e arra, hogy a kifejlesztett tananyagok kínálta megoldásokat és a beépített lehetőségeket aktívan fel- és kihasználja. Az előbbiekből nyilvánvalóan következik, hogy a három különböző képzési terület okán nem csak az e-learninges tananyag tartalom, de maga a célzott oktatási modell sajátságos és egymástól merőben eltérő jellege miatt is érdekes tapasztalatokat és a tananyagfejlesztő élményszintjén meghatározó tanulságokat jelentett.
A képzésben használjunk fel olyan információtechnológiával támogatott rendszereket, amelyek a tanulást – különösen a problémamegoldás sok nehézséggel terhelt folyamatát – tekintve egyrészt a hagyományosnál vonzóbbá és „önálló, egyéni és felfedező tanulási forma” keretet biztosítva teszik élvezetesebbé; másrészt a hagyományos keretek között elsajátított képzési és tudáselemeket aktivizálni képesek, illetve problémamegoldásra nevelés útján segítik az aktív befogadást, Élményszinten segítik,
hogyan kell információhiányos helyzeteket konstruktívan áthidalni és végül döntésre jutni, alternatívákat képezni;
egy adott feltételrendszer mellett több, „kielégítően jó” megoldást keresni és azt elfogadni tudni (hiszen a gyakorlatban egy – időben megszülető – elfogadhatóan jó megoldás gyakran többet ér, mint az ún. optimális, de már aktualitását vesztett),
hogyan kell és lehet bizonyos ismerteket, adatokat – a nélkülözhetetlen menedzser döntések érdekében – nem a megszokott módon, másokkal úgy kombinálni, hogy releváns információkhoz jussunk.
A cél tehát az volt, hogy az e-learning oktatási anyag ne explicit tudásátadást célozzon, hanem a hagyományos oktatási elemekkel kombinálva olyan problémamegoldó gyakorlatokat támogasson, amelyek a menedzsment kompetenciák alapjául szolgálnak, és módot kínáljanak meghatározóan az egyéni munkára, de – a számítógéptermi hálózati lehetőségeket kihasználva, arra építve – elemi csoport- illetve tanár-diák interakcióra is.
Magában az e-learning tananyag felépítésben három fontos mozzanat érvényesült: ne a tankönyvet, és ne a tanárt helyettesítse, hanem egy kiképző jellegű gyakorlást biztosítson; a kiképző problémamegoldás megvalósítását a tananyag segítse (ez utóbbit – a klasszikus szakértői rendszerekre jellemző – kereső gráf vezérli, amelynek egyes csúcsait az elsajátítás szempontjából alapvető stratégiai, taktikai lépések és gazdasági kalkulációk képezik). Az előbbi gondoskodik arról is, hogy egy – egy részproblémára (a megfelelő tanulságok levonása után) vissza lehessen térni, eredményeit tárolni, illetve újból egy javított megoldásnak nekirugaszkodni, vagy egész egyszerűen addig nem továbblépni, amíg az adott eredménnyel a felhasználó nincs megelégedve. A felhasználó-hallgató a fenti problémamegoldó munkájához háromféle típusú támogatást kap: tanácsadás jellegű támogatást; kisegítő ismereteket (a tananyag használatához feltételezett explicit – de a hallgatóban még nem eléggé rögzült ismertek – felidézését szolgálandó); valamint a teljes probléma-megoldási folyamat, gazdálkodási értelemben adekvát egységét (a hallgató által nem látható, a felhasználói felület mögött, háttérben dolgozó és célja szerint a részeredmények rendszerösszefüggéseit „követő” kontroll „algoritmus”), amely a hallgató által végső és jó megoldásként interpretált eredmények kiértékelésére szolgál.
Az egyik a felnőtt levelező képzésben – az alapvető ismeretek átadását szolgáló – de a rendszer jellegéből fakadóan viszonylag kevés előadás kiegészítést szolgáló megoldásokról szól, a másik a diplomás felnőttek rövid, a korszerű ismerteket „tolmácsoló” illetve azt interaktív munkával lezáró ún. kompetenciaképzések rendszere. Nézzük a kétféle céllal fejlesztendő e-learning tananyag fejlesztési típusokat egy kicsit közelebbről is. Az alapdiplomák megszerzését támogató e-learning tananyagok – számomra is komoly fejtörést okozó alapdilemmája – tapasztalataim alapján meghatározóan az, hogy szabad-e és ha igen, mennyire elszakadni az ismertelsajátítás lineáris – az általánostól a konkrétumok kifejtése felé haladó – didaktikai logikájától. Az eddigi (nem csak saját!) tapasztalatok alapján egy bizonyos szintig mindenképp, ellenkező esetben unalmasakká válhatnak a tananyagok. Tulajdonképp az is többé-kevésbé bizonyos ma már, hogy – legalábbis az alapképzésben – célszerű, ha inkább komplex csomagot (hagyományos tankönyvet, munkafüzet, videó, stb.) alkalmazzuk; úgy bontjuk fel az e-learninges anyagot, hogy azok egy-egy órányi tananyag egységet képezzenek; mindig, minden tanegység végén, legyenek ellenőrző kérdések és feladatok; de amiről viszonylag kevesebb szó esik, hogy mennyire kitüntetett jelentőséget kell tulajdonítani a tanulnivaló jobb megértését szolgáló animációknak. Hiszen – a tapasztalatok szerint – egy nem megfelelő gondossággal kidolgozott animáció akár tévútra is viheti a megfelelő ismeretekkel még nem rendelkező hallgatót! Másfelől az is tény, hogy a jó animáció nemcsak az elsajátítandó ismeret, sőt az általa közvetetten érintett problémamegoldás minden csínjának-bínjának ismeretét is igényli a tananyagfejlesztő részéről, de még azt is, hogy miként lehet azt lépésről lépésre úgy „leírni”, hogy az a tananyagfejlesztők számára tökéletesen egyértelműen leképezhetők legyen.
Ilyen és számos más probléma az, amivel a fejlesztőknek nap mint nap szembesülniük kell, és úgy tűnik, még igen sok tapasztalat érdemi feldolgozásra van szükség ahhoz, hogy egy-egy e-learning tananyag pedagógiai minőségére (a szakmait ezúttal evidenciaként tételezem) vonatkozóan – az általános elveken túlmutató – jó „recepteket”, biztos módszereket lehessen meghatározni. A továbbképzési (kompetencia) kurzusokat támogató megoldások tanagyag-fejlesztéseiben megítélésem szerint bátrabban érvényesíthetjük a problémamegoldás(ok) logikáját, még akkor is, ha az – a továbbképzésben résztvevő felnőtt hallgató számára – teljesen új ismertek közvetítésére hivatott. Ekkor ugyanis inkább építhetünk a „felnőttségből” következő szakmai és élettapasztalatokra egyaránt. Bízhatunk pl. abban, hogy az önálló feladatmegoldásba képes „beépíteni” (természetesen itt meghatározóan és szigorúan csak a szakmai továbbképzésre célozva) az elsajátítottakat anélkül, hogy a legelemibb probléma-megoldásig le kellene mennünk (talán ez még korlátozná is sok esetben a képzésben résztvevő alkotókedvét), vagy szigorúan megszabnánk az elsajátítás módjait.