1. Bevezetés
Magyarországon elterjedt az a nézet, hogy a speciális nevelési igényű diákok tanítása egy szakterület, amelyre kizárólag olyan szakemberek alkalmasak, akiknek van ilyen jellegű képesítésük. A tanárképzésben, különösen a nyelvtanárképzésben, elég elhanyagolt terület a speciális nevelési igényű diákok oktatása (Kormos és Kontra, 2008). Ennek ellentmond viszont az a tény, hogy az iskolákban az inkluzív oktatás szellemében egyre több speciális nevelési igényű tanulóval találkoznak a tanárok napi munkájuk során, és gyakran úgy érzik, hogy nincsenek kellően felkészülve erre a feladatra (Sarkadi, Kormos és Kontra, 2010).
A diszlexia a speciális nevelési igény egyik leggyakoribb formája, a tanulóknak körülbelül 10%-át érinti (Gyarmathy, 2007). A nyelvtanulás különösen problémás terület lehet számukra anyanyelvi nehézségeik miatt, mégis a diszlexiás tanulók tanítása és a nyelvtanulási élményeiket feltáró kutatásink során az volt a benyomásunk, hogy ezek a tanulók egyáltalán nem közömbösek a nyelvtanulás vagy a nyelvtanáraik iránt. Ha olyan nyelvtanárok foglalkoznak velük, akik figyelmen kívül hagyják a nehézségeiket, sőt, hátrányos megkülönböztetésben részesítik őket, akkor elég gyakran feladják a nyelvtanulást. Nyelvtanulási élményeik leírásakor pedig nagyon erős, negatív jelzőket használnak, úgymint „tragikus", vagy „katasztrofális". Viszont ha olyan tanárral találkoznak, aki támogatóan és elfogadóan viszonyul hozzájuk, akkor nagyon hálásak ezért, és külön hangsúlyozzák, hogy azok a technikák és módszerek, amelyeket a tanáruk mutatott nekik, milyen nagy mértékben hozzájárultak a nyelvtanulás vagy a nyelvvizsgájuk sikerességéhez, sőt még akár más tárgyak tanulásában is segítségükre voltak (Sarkadi és Kormos, 2010).
Ezek a beszámolók arra vallanak, hogy a diszlexiás tanulók nyelvtanításakor nemcsak a nyelvi készségeik fejlesztésében van fontos szerepünk, hanem az önbizalmuk, a nyelvtanulási motivációjuk meglapozásában, formálásában is. Sőt, még olyan tanulási stratégiákhoz is hozzásegíthetjük őket, melyeket nemcsak nyelvtanuláskor veszik hasznát. Hogy mi is hasonló sikereket érhessünk el diszlexiás tanulóinknál, ebben a fejezetben praktikus tanácsokkal próbálunk szolgálni arra nézve, hogy hogyan tehetjük könnyebbé és sikeresebbé a nyelvtanulást diszlexiás diákjaink számára. A módszerek és technikák, melyekről a továbbiakban szó lesz, részben az irodalomból, részben pedig saját nyelvtanítási tapasztalatainkból származnak. Mivel mi mindketten angolt tanítunk, így a példák, linkek és feladatok angolul lesznek, de sok tanács és feladat alkalmazható bármilyen nyelvre, az anyagok nagy része pedig, reméljük, adaptálható más nyelvekre is.
A diszlexia a speciális nevelési igény egyik leggyakoribb formája, a tanulóknak körülbelül 10%-át érinti (Gyarmathy, 2007). A nyelvtanulás különösen problémás terület lehet számukra anyanyelvi nehézségeik miatt, mégis a diszlexiás tanulók tanítása és a nyelvtanulási élményeiket feltáró kutatásink során az volt a benyomásunk, hogy ezek a tanulók egyáltalán nem közömbösek a nyelvtanulás vagy a nyelvtanáraik iránt. Ha olyan nyelvtanárok foglalkoznak velük, akik figyelmen kívül hagyják a nehézségeiket, sőt, hátrányos megkülönböztetésben részesítik őket, akkor elég gyakran feladják a nyelvtanulást. Nyelvtanulási élményeik leírásakor pedig nagyon erős, negatív jelzőket használnak, úgymint „tragikus", vagy „katasztrofális". Viszont ha olyan tanárral találkoznak, aki támogatóan és elfogadóan viszonyul hozzájuk, akkor nagyon hálásak ezért, és külön hangsúlyozzák, hogy azok a technikák és módszerek, amelyeket a tanáruk mutatott nekik, milyen nagy mértékben hozzájárultak a nyelvtanulás vagy a nyelvvizsgájuk sikerességéhez, sőt még akár más tárgyak tanulásában is segítségükre voltak (Sarkadi és Kormos, 2010).
Ezek a beszámolók arra vallanak, hogy a diszlexiás tanulók nyelvtanításakor nemcsak a nyelvi készségeik fejlesztésében van fontos szerepünk, hanem az önbizalmuk, a nyelvtanulási motivációjuk meglapozásában, formálásában is. Sőt, még olyan tanulási stratégiákhoz is hozzásegíthetjük őket, melyeket nemcsak nyelvtanuláskor veszik hasznát. Hogy mi is hasonló sikereket érhessünk el diszlexiás tanulóinknál, ebben a fejezetben praktikus tanácsokkal próbálunk szolgálni arra nézve, hogy hogyan tehetjük könnyebbé és sikeresebbé a nyelvtanulást diszlexiás diákjaink számára. A módszerek és technikák, melyekről a továbbiakban szó lesz, részben az irodalomból, részben pedig saját nyelvtanítási tapasztalatainkból származnak. Mivel mi mindketten angolt tanítunk, így a példák, linkek és feladatok angolul lesznek, de sok tanács és feladat alkalmazható bármilyen nyelvre, az anyagok nagy része pedig, reméljük, adaptálható más nyelvekre is.