4. Összefoglalás, végkövetkeztetések
Összességében elmondható tehát, hogy nyelvtanárként is nyílik lehetőségünk arra, hogy segítsünk diszlexiás diákjainknak a nyelvtanulásban, akkor is, ha nincsen gyógypedagógiai képesítésünk. A fent leírt módszerek megkönnyíthetik számukra a nyelvtanulást, de azért megvannak a korlátaik. Először is, ezek a módszerek nem helyettesítik, csupán kiegészítik az eddig használt módszereket. Például, ha diszlexiás diákjaink szókincsét szeretnénk bővíteni, akkor a memóriamankók, gondolattérképek és memóriakártyák mellett ugyanúgy kell használnunk sok más módszert is, amelyet nem diszlexiás tanulóinknál is alkalmaznánk. Másodszor, a fent leírt módszereket korántsem egy teljes, kimerítő listának kell tekintenünk. Mint említettük, a diszlexiás nyelvtanulók között nagy egyéni különbségek lehetnek, tehát mindig az adott szituáció dönti el, hogy mi működik és mi nem. Nagyon fontos e téren a tanár rugalmassága. Végül azt is fontos észben tartanunk, hogy a diszlexiás tanítványainkkal fenntartott jó viszony, az elfogadó, támogató hozzáállás az előfeltétele, sőt talán a legfontosabb eleme a fent leírt módszerek implementálásának. Bármilyen ötlet, módszer, vagy technika, amely ilyen megfontolásból születik, biztosan nagy segítség a diszlexiás diáknak, még ha nem is szerepel a fent leírtak között.