Az eredeti helyszín: Párizs, 1900 - La Belle Epoque. A városatyák felkerestek egy Alfred Binet nevű tehetséges pszichológust egy különös kéréssel. A provinciákból családok özönlöttek a fővárosba és sokuk gyerekeinek problémái akadtak az iskolai munkával. A városatyák arra voltak kíváncsiak, ki tudna-e Binet fejleszteni egyfajta mértéket, ami megjósolná, mely ifjak lesznek sikeresek a Párizsi iskolák általános osztályaiban és melyek buknak el.

Ahogyan azt majdnem mindenki tudja, Binet sikerrel járt. Rövid időn belül találmányát elnevezték „Az intelligencia teszt"-nek, mértékét pedig IQ (mentális kor elosztva a kronológiai korral és megszorozva 100-al), „intelligencia hányados"-nak. Ahogy más párizsi divat, az IQ is hamar eljutott az Egyesült Államokba, ahol mérsékelt sikereket ért el, egészen az első világháborúig, amikor is több mint egy millió amerikai regruta tesztelésénél alkalmazták. Köszönhetően az amerikai fegyveres erők használatának és Amerika konfliktusbeli győzelmének, Binet találmánya célba ért. Azóta az IQ teszt a pszichológia legnagyobb sikerének tűnik - egy igazán hasznos tudományos eszköz.

Mi az a vízió, ami az IQ-t övező izgatottsághoz vezetett? Az emberek - a nyugaton legalábbis - mindig intuitívan becsülték meg milyen okosak mások. Az intelligencia megszámlálhatónak tűnik. Pont ahogyan mérni lehet valaki valós vagy potenciális magasságát, most, úgy tűnik mérni lehet valaki valós vagy potenciális intelligenciáját is. Adott a mentális képességeknek egy dimenziója, mely mentén felsorakoztathatunk mindenkit. Az intelligencia tökéletes mérése utáni kutatás gyors léptekkel folytatódott. A következő néhány idézet egy ilyen tesztet hirdető reklámból származik:

Szüksége van egy egyedülálló tesztre mely gyorsan nyújt egy stabil és megbízható értéket az ön intelligenciájáról, űrlaponként 4-5 percben? Csupán három űrlapból áll? Nem függ a verbális képességektől és a szubjektív értékeléstől? Alkalmazni lehet a fizikailag súlyosan hátrányos helyzetűekkel (akár teljes testi fogyatékosokkal) amennyiben képesek igennel vagy nemmel válaszolni? 2 éveseket és felnőtteket is ugyanolyan módon, ugyanazzal a rövid elemekből álló kérdéssorozattal kezeli? Mindez csupán 16.00 dollár!

Nos, felettébb nagy állítás egy egyedülálló tesztet ilyen sokrétűnek beállítani. Arthur Jensen, egy amerikai pszichológus azt javasolja, hogy vizsgáljuk a reakció időt, az intelligencia méréséhez; égők sora villan föl; milyen gyorsan tud az alany reagálni. Hans Eysenck brit pszichológus azt ajánlja az intelligencia kutatóinak, hogy figyeljék közvetlenül az agyhullámokat. A gén chip megérkezésével, pedig, sokan alig várják már a napot amikor a gén valódi helyét figyelhetjük a helyes kromoszómán, leolvashatjuk valaki IQ-ját és magabiztosan megjósolhatjuk valaki életesélyeit. Természetesen vannak kifinomultabb verziói az IQ tesztnek is. Egyikük az SAT. A rövidítés eredetileg az Iskolai Alkalmassági Teszt (Scholastic Aptitude Test) -et takarta, de az idő múlásával megváltozott a jelentése - Iskolai Felbecslő Teszt (Scholastic Assessment Test) lett, nemrég pedig lerövidült, egyszerűen SAT-re - csak a kezdőbetűkre. Az SAT egy hasonló mértéknek állítja magát, és ha hozzáadjuk egy személy verbális és matematikai értékeit, mint ahogyan azt gyakran csinálják, akkor értékelhetjük őt, egy egyedülálló intellektuális dimenzió mentén. (Nemrég, az írás- és ok-okozat felállító készséget felmérő feladatokkal bővítették.) A különösen tehetségesek számára összeállított programok, például, gyakran használják ezt a mérési technikát; ha az IQ-d 130 fölött van, felvettek, ha „csak" 129, „Bocs, teltház van." Ez az egy dimenziójú nézet, amellyel az emberek elméjét fel lehet mérni, társul egy hozzáillő iskolai irányzattal is, amelyet én „uniformis iskolá"-nak fogok hívni. Egy ilyen, uniformis iskola jellemzője egy mag tanterv - alapvető tények összessége mellyel mindenkinek tisztában kell lennie - és nagyon kevés választható tantárgy. A jobb tanulok, talán azok akiknek magasabb az IQ-juk, lehetőséget kapnak, hogy olyan órákat vegyenek föl, melyek fejlesztik a kritikus olvasást, számolást és gondolkodási készségeket. Az egységes irányzatú iskolákban rendszeres felmérések vannak, papír és ceruza alapon, az IQ vagy az SAT fajtából. Ezek a felmérések megbízható értékeléseket mutatnak a diákokról, a legjobbak és legokosabbak kerülnek a legjobb egyetemekre és esetlegesen - de csak esetlegesen - jobban is ítélik meg őket a mindennapi életben. Nem kérdéses, hogy ez a megközelítés remekül működik néhány embernek - az iskolák, mint a Harvard és Stanford ékes bizonyítékai ennek. Tekintve, hogy ez a rendszer tisztán láthatóan teljesítmény elvű, van egy-két dolog, ami alátámasztja.

Az uniformis iskola igazságosnak tűnik- végülis, mindenkit ugyanúgy kezelnek. De néhány éve feltűnt nekem, hogy ez a látszólagos ésszerűség nagyon is igazságtalan. Az egységes irányzatú iskola kiválasztja és magát külön egy fajta elmének címezi - átmenetileg hívhatjuk az SAT vagy IQ elmének. Én néha a jövőbeni jog professzor elméjének hívom. Minél jobban hasonlít az elménk a legendás jogi professzor, Dr.Charles W. Kingsfield Jr. elméjéhez, akit a vásznon John Houseman játszott a Vizsgalázban¹ , annál jobban vesszük az iskola akadályait és annál készségesebben kezeljük majd az IQ és SAT féle felméréseket. De ha az agyunk másképp működik - és nem túl sokan vagyunk jogi professzornak teremtve- az iskola meg lehetősen igazságtalan hozzád.

Szeretnék bemutatni egy alternatív víziót- egyet melyet az elme radikálisan más felfogására alapozok és ami egy radikálisan más irányzatú iskolát eredményez. Ez az agy pluralisztikus nézete, mely felismeri a gondolkodás több különböző és különálló oldalát, elfogadja, hogy az embereknek a gondolkodás különböző területein vannak erősségeik és ellentétes gondolkodás módokkal rendelkeznek. Bemutatok egy egyénközpontú iskolát amely többszörös intelligencia nézetét komolyan veszi. Ez az iskola minta olyan alapokon nyugszik, melyek még nem is léteztek Binet idejében: az kogníció tudománya (az észlelés vizsgálata) és idegtudomány (az agy működésének vizsgálata). Egy ilyenfajta megközelítést neveztem el a többszörös intelligenciák elméletének. Hadd mondjak el néhány dolgot a forrásairól és állításairól, annak érdekében, hogy lefektessem az alapokat az elkövetkezendő fejezetekben történő diszkusszióhoz.

Bemutatásomat, egy kéréssel kezdeném, miszerint függesszék föl az átlagos ítéletet, hogy mégis mi képzi az intelligenciát és engedjék gondolataikat szabadon áramolni az emberi képességekről - talán azokról amit egy átlagos marslakó választana ki. Az elménk fordulhat a briliáns sakk játékos, a világ klasszis hegedűművész és a bajnok atléta felé; minden bizonnyal ezek a kiemelkedő teljesítmények külön figyelmet érdemelnek. Vajon a sakk játékos, a hegedűs és az atléta „intelligensek" törekvéseikben? Ha igen, akkor az „intelligencia" tesztjeink miért nem tudják őket felismerni? Ha pedig nem intelligensek, minek köszönhetik lélegzetelállító sikereiket? Általánosságban, miért nem veszi figyelembe a jelenlegi intelligencia szerkezet az emberi erőfeszítés hatalmas területeit? Hogy megközelítsem ezeket a kérdéseket, az 1980-as évek kezdetén bemutattam a többszörös intelligencia elméletét (MI - Multiple Intelligences). Ahogy a név mutatja, úgy vélem az emberi észlelési kompetenciát helyesebben lehet leírni képességek, tehetségek vagy mentális adottságok sora ként; amiket én intelligenciáknak hívok. Minden normális egyén birtokolja ezeket a képességeket valamilyen szintig; az emberek különböznek a tehetség mértékében és kombinációjában. Úgy vélem, hogy az intelligencia ezen elmélete emberségesebb és igazibb mint az intelligencia más felfogásai és sokkal jobban tükrözi az emberi „intelligens" viselkedés összetevő. Egy ilyen elmélet fontos következményekkel bírhat az oktatásra nézve.