A gyermek nyelvhasználatában óvodás korban folyamatos minőségi és mennyiségi fejlődés tapasztalható a nyelv valamennyi (fonetikai/fonológiai, morfológiai,szintaktikai és pragmatikai) szintjén.

A gyermekek többsége sokat és szívesen beszél. Szókincsük lényegesen gazdagodik, csökkennek a túláltalánosítások. A szójelentések mind jobban elveszítik idioszinkretikus (egyedre vonatkozó) jellegüket és egyre inkább a társadalmilag érvényes jelentés válik uralkodóvá. A konkrét jelentés mellett folyik az átvitt jelentés elsajátítása is. A kommunikációt a verbális mámor az igék használatának túlsúlya jellemzi. (Gósy 2005)

A távirati beszéd a harmadik életév végére tipikus esetben lényegében eltűnik. A toldalékrendszerek csaknem teljesen kiépülnek. Az időviszonyok (múlt, jelen, jövő) felismerése, egymáshoz valóviszonyítása és kifejezése ugyanakkor még nehézséget okoz. A jelenség a három-hét éves korú gyermek időészlelésének viszonylag alacsony fejlettségi fokával magyarázható.

A beszéd és az értelmi részfunkciók fejlődésének következtében a gyermek számára megnő az elérhető és tárolható információk mennyisége. A mondatok szerkezete egyre bonyolultabbá válik. Hároméves kor körül megjelennek beszédében az első összetett mondatok, és gyakoriakká válnak mondatfűzésben az és, hogy, mert kötőszók. A harmadik életévet elért gyermek beszédére már nyelvtanilag helyes, kifejező és mások által jól érthető.

A beszédfeldolgozása még alapvető eltéréseket mutat a felnőttek beszédmegértési folyamataihoz képest. A gyermek nagymértékben támaszkodik a vizuális információkra: a hozzá beszélő felnőtt szájmozgására, hangképzésére, mimikájára. A beszédmegértésben emellett jelentős szerep jut a logikának, a gyermek értelmező képességének, a beszédfeldolgozási gyakorlatának, az érzelmeknek, valamint a gyermek általános fizikai és pszichés állapotának.(Gósy 2005)

Az óvodás kor jellemzője az ún. egocentrikus beszéd. A gyermekek hosszú monológokat, önmaguknak szóló hangos vagy motyogott kísérő, kommentárokat használnak tevékenykedés közben. pl. ’Ezt most ide rakom. És akkor most vége.’ Az egocentrikus beszéd különleges átmeneti szakasz a kommunikáció és a gondolkodás között: pszichikailag belső beszéd, míg fiziológiailag külső beszéd, hiszen hallható.(Vigotszkij 2000) Az egocentrikus beszéd óvodáskor végére, kisiskoláskor elejére megszűnik, pontosabban belső beszéddé, gondolkodásbeszéddé alakul át.

A kommunikáció nagy része már verbálisan történik, így a kommunikáció fejlődését a pragmatikai képesség változásában követhetjük nyomon. Megjelenik a kontextusos beszéd, melyben már minden információ magából a szövegből adódik. A gyermek olyan elbeszéléseket alkot, melyek a kívülálló hallgató számára is– pusztán a szövegösszefüggésből–megérthetőek.

A szituatív beszéd természetesen nem tűnik el, hanem a felnőttekhez hasonlóan hol ezt, hol azt használja a gyermek a helyzettől illetve a közös előismeretektől függően. A szituatív és kontextusos beszéd nem jelent minőségi különbséget és közöttük sok átmeneti forma létezik.

Viszont fontos, hogy a gyermek képes legyen egyik vagy másik adekvát használatára.

Az óvodás korú gyermek kommunikációs stratégiái differenciálódnak. Már sok társalgási fordulatot, társalgást szabályozó tényezőt ismer és ezeket hasonló helyzetekben, egyre biztosabban alkalmazza. Tudja, hogyan kell a hallgató figyelmét felkelteni és fenntartani. Igazodik a partner igényeihez és már magyarázatokat is tud adni. Ismeri a főbb megszólítási, köszönési, udvariassági szabályokat. Megtanulja a kommunikáció esetleges zavarainak kezelését, vagyis képes a párbeszédek, dialógusok lebonyolítására. Ugyanakkor a pragmatikai szabályok elsajátítása a legtöbb esetben a grammatikai szabályok elsajátítása után következik be. A stílusminősítésekkel, hogy kinek mikor mit illik mondani, még nincs mindig tisztában.(Lengyel, 1996)

A kommunikációs funkciók (Jakobson 1969) felől jellemezve az óvodás korú gyermek nyelvhasználatát elmondható, hogy a referenciális (közlő, tájékoztató) és konatív (felhívó, felszólító) és emotív (érzelemnyilvánító) funkciók jól érvényesülnek. A fatikus funkciók, melyek kommunikáció létrehozására és fenntartására irányulnak pl. köszönések, megszólítások stb. még csak szűk körben működnek. A poétikai funkció csak az irodalmi alkotások pl. mondókák, versek, mesék stb. kapcsán van jelen. A metanyelvi funkció szinte teljesen hiányzik, majd csak az iskolába lépést követően jelenik meg, és finomodik fokozatosan. (Herbszt 2010)