Az iskoláskortól lényegesebb nyelvi változások nem történnek, de természetesen minden nyelvi szinten megfigyelhető további fejlődés. Az alaktani, grammatikai és szintaktikai fejlődés eredményeként alig találkozunk a felnőtt nyelvhez viszonyítva hibás formákkal. Stabilizálódnak a beszédhangok. A beszédprodukció kontextus függetlenné válik, és csaknem teljesen tükrözi az anyanyelvi mintát. Megjelennek a hezitálások és a többszörösen összetett mondatok. A gyermekek tehát egyre bonyolultabb tartalmak, összefüggések kifejezésére válnak képessé, ugyanakkor beszédtempójuk a néhány évvel idősebb társaikhoz képest még lassúbb. (Gósy 2005)

Az átlagos fejlődésű gyermek anyanyelv elsajátításának szintje ekkorra eléri azt az állapotot, amely megalapozhatja az írott nyelv, az írásbeli kommunikáció elsajátítását. Kialakul a nyelvi tudatosság (Adamikné 2001). Ugyanakkor a nem szószerintiség finom formái pl. a szarkazmus vagy a metaforák kreatív használata stb., csak a serdülőkor tájékán figyelhetők meg. A kommunikáció fejlődésének ilyen kései megnyilvánulásai azonban egyénenként nagyon eltérők lehetnek (Győri - Hahn 2006).

A nyelvelsajátítás, a kommunikációs készség kialakulásának végpontja, nagyon nehezen jelölhető ki. Egyrészt, mert a szókincs, a mentális lexikon az élet végéig bővülhet új szavakkal.

Másrészt ugyancsak az élet végéig alakul a pragmatika; az azzal kapcsolatos tudás, hogy milyen nyelvi eszközök pl. szavak, fordulatok, köszöntések stb. milyen társas szituációkban, milyen kommunikációs célból alkalmazhatók.