Anyanyelv és gyermeknyelv fogalma

A pszicholingvisztika megközelítése szerint az anyanyelv a „gyermekkorban elsajátított kommunikációs eszköz, amely a nyelv hangzó változatának, a beszédnek a produkcióját és feldolgozását, vagyis mások hangos közlésének észlelését és megértését jelenti" (Gósy 2005, 241). A szociolingvisztikai kutatások eredményeként azt is tudjuk, hogy egy embernek több anyanyelve is lehet, és élete során anyanyelveakár többször meg is változhat. Továbbá ugyanannak a személynek más-más lehet az anyanyelve a különböző definíciók szerint. Az anyanyelv négy legismertebb meghatározását a következőkben foglalhatjuk össze. (Skutnabb-Kangas 1997,13-14) Az anyanyelv

1. az elsőként megtanult nyelv,
2. az a nyelv, amellyel
a) a beszélő mint anyanyelvével azonosul,
b) a beszélőt anyanyelvi beszélőként mások azonosítják,

3. a legjobban ismert nyelv,
4. a legtöbbet használt nyelv.

(Göncz 2004, 25).
A gyermeknyelv a gyermekek által használt nyelv, kódrendszer. „Nem a felnőttek nyelvének egy kevésbé tökéletes formája, hanem egy olyan rendszer, amely előre meghatározható stádiumokon keresztül fejlődve mindinkább megközelíti a felnőttek beszédét"
A gyermeknyelv a gyerekek kreatív tanulásának bizonyítéka. A gyermekek nyelvi teljesítménye minőségileg és mennyiségileg is más, mint a felnőtteké. Nem egyszerűen átveszik és tanulják a nyelvet a felnőttektől; sokkal inkább létrehozzák a maguk számára és fokozatosan a felnőttekéhez hasonlóvá alakítják. Minden gyermek egyénileg kerül kapcsolatba a nyelvvel, ezért sok egyéni gyermeki nyelvváltozat létezik. Nincs két egyforma gyermeknyelv, bár az egyes gyermekek által beszéltváltozatoknak sok közös vonása van, hiszen a célnyelv és a nyelvelsajátítók is hasonlóak. A gyermeknyelven tehát azokat az egyéni nyelvváltozatokat értjük, melyeket a gyerekek anyanyelvük elsajátítása során használnak. Ugyanakkor a nyelv elsajátítás tekintetében a gyermekek közötti hasonlóságok feltűnőbbek, mint a különbségek.


« Előző | Következő »