A kikérdezés valamely kutatás keretében a megfigyelés számára elérhetetlen tudáskészletre, véleményekre irányul, így a célja egyének vagy csoportok együttes ismereteinek, nézeteinek, attitűdjeinek, élményeinek, motívumainak, szokásainak, életmódjának a felderítése. Mindamellett a kikérdezés módszere alkalmas lehet összefüggések feltárására, tendenciák megragadására, szabályszerűségek igazolására, megerősítésére is. Következőleg a kikérdezés a feltáró módszerek csoportjába sorolható.

Az adatgyűjtés sikerességéhez a kérdezőnek pontosan kell tudnia, mire is kíváncsi, továbbá határozottnak és következetesnek is lennie kell, hogy a szükséges információk megszerzése, a kérdezettek által ismert tények, meggyőződések megismerése hatékony legyen. Ugyanakkor a kikérdezési folyamatában odaillő rugalmasságra úgyszintén szükség van.

Az elmondottak értelmében a kikérdezés alkalmazható a kutatási folyamat megkezdése előtt előzetes tájékozódásként, hiszen segíti a vizsgálati probléma körülhatárolását, a hipotézisek megfogalmazását, valamint a megfelelő kutatási módszerek kiválasztását. A kutatás folyamatában a kutatási célokhoz rendelt területeken az adatgyűjtés eszköze lehet. Végül a kutatás záró részében felhasználható a vizsgálat eredményeinek magyarázatára is.

A szóbeli kikérdezés lényegi jellegzetessége, hogy a kérdező és a kérdezettek között személyes interakció van. Ez a kérdezés folyamatában kibontakozó dinamikus interakciós kötelék pozitívan befolyásolhatja a gyűjtött információk mennyiségét és minőségét. Éppen ezért a kutatás eredmények érvényessége és megbízhatósága szempontjából nélkülözhetetlen feladat az rátermett és használható kérdezők kiválasztása és körültekintő, gondos felkészítése.

Ami a kiválasztást illeti, nyilvánvalóan olyan kérdezők jöhetnek szóba, akik jó kapcsolatteremtő képességüket már a hétköznapi életben tanúsították. A pedagógia vizsgálatokban ugyanis rendszerint a kérdező számára idegen, egyszersmind számtalan problémával és gyakorta időhiánnyal küszködő gyereket, tanulót és pedagógust kell megnyilatkoztatni, kérdések segítségével szóra bírni. További előnyt jelent, ha a kérdező a kikérdezés témájához illeszthető megbízható háttérismeretekkel rendelkezik, ismeri a terület szaknyelvét, s ily módon képes felismerni a hétköznapi szóhasználatban a releváns szakmai tartalmakat.

A felkészítés során érdemes néhány alapvető szociálpszichológiai tudnivalót tudatosítani. Érdemes kiemelni például azt, hogyan befolyásolhatja a kommunikációs alaphelyzetet az interjúban szereplők életkora, neme, külseje, viselkedése. Fel kell hívni a leendő kérdező figyelmet arra is, hogy nem érvényes információkhoz vezethet az, ha a kikérdezés során esetleg spontán véleményének adna hangot, minősítené a válaszokat, vagy történetesen vitába bocsátkozna. Természetesen az adatrögzítés módját is alaposan el kell sajátítania. A képzés két hatékony módszere a szerepjáték és a valamilyen módon rögzített valós interjúk elemzése. A felkészítés hatékonyságát növeli, ha képzés során a jövőbeni kérdezők a kikérdezés folyamatát és technikáit közvetlenül is megfigyelhetik.

Korábban az interjúk néhány változatát már említettük (lásd az "Interjú" alfejezetet). A résztvevők száma szerint beszéltünk egyéni és csoportos interjúról.

A kikérdezéskor alkalmazott módszereket tekintve pedig szó esett a két alapvető típusról, a strukturálatlan interjúról (a szabad beszélgetésről) és a strukturált interjúról (az irányított beszélgetésről). Itt megemlítjük most a non-direktív kikérdezés kategóriájába sorolható dinamikus interjút. A válaszadó kap egy témát, amellyel kapcsolatosan bármilyen, általa fontosnak tartott dologról beszélhet, miközben a közbekérdezést tanácsos kerülni. Speciális változata ennek a narratív interjú, amelynek témái a megkérdezett személlyel megtörtént események. További interjúfajta még a félig strukturált interjú (koncentrált beszélgetés). Ekkor, noha vannak mindenképpen megkérdezendő kérdések, a kérdezőre van bízva, hogy milyen módon jut el azok feltevéséig. A kérdések sorrendje sem rögzített előre. A válaszok kódolással történő rögzítése kevésbé fontos, mint a strukturált interjúban. Az adott célnak megfelelő bármilyen rögzítési technika alkalmazható.

Az interjúk csoportosíthatók a kérdező viselkedése alapján is. A lágy interjú esetében a kérdező a kérdezettel erős bizalmi kapcsolatot teremt. Ez a rokonszenv azonban nem jelenti az eszmékkel történő szimpatizálást. Ez az eljárás praktikusan a strukturálatlan vagy félig strukturált interjúknál hathatós. A semleges interjúban a kérdező érzelmi kapcsolat (baráti beszélgetésre való buzdítás) nélkül barátságosan, de tárgyilagosan tevékenykedik: személyét akármikor felválthatja más kérdező. A kemény interjúban a kérdező tekintélyi helyzetben kérdez, és feltevése szerint a kérdezett pongyolán vagy helytelenül válaszol, mi több, esetleg nem is akar válaszolni a feltett kérdésekre. Következőleg a kapott válaszokat kételkedve fogadja, keresi azokban az ellentmondásokat, s érezteti a megkérdezettel, hogy észrevette a pontatlan tájékoztatást, a nem helytálló információkat.

A szóbeli kikérdezés során használt kérdéseket mindenekelőtt funkciójuk alapján osztályozhatjuk. A fő kérdések közvetlenül a kutatási problémára összpontosítanak, ezek alkotják a kikérdezés lényegi vázát, a megismerés fő irányvonalát. Az úgynevezett kiegészítő kérdések az információszerzés megbízhatóságát növelésére hivatottak. Ilyen kérdések a demográfiai, a bevezető, a kontroll és a levezető kérdések.

A válaszoló mozgástere szerint nyílt és zárt kérdések különböztethetők meg. A nyílt kérdések alkalmazásával a megkérdezett kifejtheti a saját véleményét.

A nyílt kérdések alaptípusai:

A zárt kérdések esetében a megkérdezett személyek válaszlehetősége korlátozott, behatárolt, ugyanis a válaszok adása kizárólag a kutató által megtervezett, előre megadott gondolati egységekben történhet.

A zárt kérdések alaptípusai (a vizsgált személytől megkívánt művelet szerint):

Végül megjegyezzük, hogy a zárt és a nyílt kérdések egymás kontrolljaként eredményesen alkalmazhatók.