6. Értékelés
A szakköri munka értékelése alapvetően a foglalkozásokon való aktív részvételen, illetve az egyéni és csoportos portfóliók összegyűjtésén alapul. A portfólió „olyan dokumentumok gyűjteménye, amelyek megvilágítják valakinek egy adott területen szerzett tudását, jártasságát, hozzáállását.” (Falus és Kimmel, 2003. 11. o.) Az ókori Egyiptom világa című dokumentum – céljait tekintve – a Loretta Heuer által definiált portfólió-típusok közül a tematikus portfóliók közé sorolandó, hiszen interdiszciplináris jellegénél fogva a központi téma földrajzi, történelmi, vallás- és művelődéstörténeti szintézise valósul meg (lásd! Heuer, 2000. 44-50. o. Idézi: FalusKimmel, 2003. 14-16. o.). Az értékelő funkció mellett előtérbe kerül a portfólió tanulássegítő szerepe is. A diákok a szakköri foglalkozások végén explicite láthatják, és kézbe is vehetik saját szellemi és manuális termékeik kollekcióját, mely a tanulási folyamat szakaszairól, illetve a metakognitív készségek fejlődésének üteméről árulkodik a diák, a szülő és a pedagógus számára egyaránt. A pedagógus és a tanuló formatív értékelése éppen ezért nem elhanyagolható. A sikerélmény és a tanulási-tanítási folyamat megkönnyítése mindkét fél érdekét szolgálja, így egymás munkájának kölcsönös segítése, a rendszeres visszacsatolás, a támogató, ösztönző magatartás kialakítása az eredményes oktatási-nevelési folyamat egyik legfőbb záloga. A szakköri munka kiváló alkalmat biztosít a diákok önreflektív, önszabályozó tanulásának (ki)fejlesztéséhez is, mely az élethosszig tartó tanulás nélkülözhetetlen bázisa. és
A tanulói teljesítmények reális értékelése csupán az egyéni különbségek, a korábbi fejlődési fokok, illetve a fejlődés ütemének és irányának figyelembevételével valósulhat meg. A foglalkozások során készített beadandókat és kreatív alkotásokat a pedagógus – ennek tudatában – az utolsó (tizenkettedik) szakköri alkalommal begyűjti a diákoktól és szóban, közösen értékelik a féléves munkát. A szakkörön készített dokumentumok és tárgyak iskolai (esetleg városi) kiállítás anyagát képezhetik, melynek megszervezését a pedagógus a diákok, a szülők és az iskola vezetőinek bevonásával végzi.