A munkán kívüli idő növekedésével a társadalom tagjaiban egyre artikuláltabban jelenik meg az igény a szabadidő hasznos eltöltésére (ami igen örvendetes, ha arra gondolunk, hány órát tölt az átlagmagyar a tv-készülék előtt). Mind többen keresik az aktív pihenés, az egészséges életmód kialakításának és fenntartásának lehetőségeit – ezeket az igényeket hivatott kiszolgálni a felnőttoktatás rekreációs funkciója (főzőtanfolyamok, sportprogramok, biogazdálkodók klubja stb).

Az elmúlt évtizedben a felnőttoktatás személyiségfejlesztő és rekreációs (általánosan képző) funkcióinak szerepe jelentősen módosult. A rendszerváltás előtt tudatosan támogatott, és ezáltal sokak számára elérhetővé vált általános felnőttoktatás, „népművelés” jellemzően művelődési házakban zajló programjai mára szinte teljesen eltűntek a felnőttképzési kínálatból. Ennek okai nagyon összetettek.

Egyrészt az ezeknek otthont adó közösségi színterek (művelődési otthonok, kultúrházak) nagy része – elsősorban a kisebb településeken – a működésükhöz szükséges állami támogatás megszűnésével bezárta kapuit, helyiségeik bérbe adásából tartja fenn magát (pl. turkáló), vagy profilt váltott. Másrészt a technikai fejlődés hatására általánosan elérhetővé váltak a különböző médiumok és a szórakoztató elektronika eszközei, többek között a televízió, a videó, az internetes és számítógépes játékok. Ezek megjelenése pedig a szabadidő eltöltésének új módját kínálja: nem kell kimozdulnunk otthonról ahhoz, hogy megnézzünk egy mozifilmet, meghallgassunk egy koncertet, kommunikáljunk internetes fórumokon, „cseteljünk", játékokban vagy vetélkedőkben vegyünk részt. Az informatikai fejlődés megkönnyíti a felnőttek (illetve adott esetben a gyerekek) számára a távtanulásba, illetve a nonformális és informális tanulás egyéb rendszereibe való bekapcsolódást is anélkül, hogy ezek intézményesült formáit felkeresnék.

Harmadrészt – hiszen a profitorientált gondolkodás itt is meghatározó – az általános felnőttképzést biztosító tanfolyamoknak, kluboknak, képzéseknek is nyereséget kellene produkálniuk ahhoz, hogy hosszú távon működtethetőek legyenek. Márpedig a mai Magyarországon ide alig-alig jut fizetőképes kereslet. Nem azért, mert nem tanul a magyar felnőtt, hanem azért, mert elsődlegesen a munka világában kamatoztatható tudás megszerzésére költ: számítógépes tanfolyamra, jogosítvány megszerzésére, nyelvtanulásra, szakmai tanfolyamra. Ezek után nem marad pénze arra, hogy kikapcsolódásképpen is tanuljon: nem jut el főzőtanfolyamra, tánctanárhoz, zeneiskolába, képzőművészeti alkotótáborba, taj-csi vagy jógaórákra, ismeretterjesztő előadássorozatokra.

Így ez a típusú felnőttképzési kínálat lassan elhal, vagy nagyon szűk célcsoport igényeit tudja csak kiszolgálni. Ezzel erősödik azonban annak a veszélye, hogy a munka világában produktív felnőtt feltöltődés, hatékony szabadidő-eltöltés és kikapcsolódás hiányában lassan veszít munkavégző képességéből, egészségi állapota és stressztűrő képessége romlik, bár ennek negatív hatásait az eltelt szűk két évtized után valószínűleg még nehéz lenne egyértelműen bizonyítani.

Az elmúlt időszakban mindemellett mérhetően nőtt az igény azok iránt a „divatos” programok iránt, melyek többek között a korszerű táplálkozással, a testmozgással, kaland- és élményturizmussal, az egészségmegőrzéssel, a falusi és gyógyturizmussal kapcsolatosak. Ezeket természetesen a piaci alapokon működő felnőttoktatási struktúra élteti, és azok a kínálati elemek maradnak meg hosszabb távon, melyek iránt fizetőképes kereslet mutatkozik.