(…) A tanítási-tanulási folyamat labilitása

Ahhoz, hogy a felnőttoktatási (tartós, egységes, zárt és kötött) tanítási-tanulási folyamatok megvalósuljanak, helyet kell kapniuk a felnőttek életének (napi, heti, havi, évi) időszerkezetében. Nem biztos azonban, hogy helyet kaphatnak, hiszen lehetnek (vannak is!) olyan társadalmi csoportok, amelyek tagjai objektív okokból nem rendelkeznek a tanulás befogadására alkalmas időszerkezetekkel. S amikor így van, nem épülhetnek fel (tartós, egységes, zárt és kötött) tanítási-tanulási folyamatok.

A tanulás befogadásához át kell alakítani a felnőttek életének időszerkezetét, ami ab ovo lehetséges, mivel az időszerkezet sok eleme mobilizálható képződmény. Az időszerkezeti elemek átcsoportosítása teremtheti meg azokat az időszerkezeti helyeket, ahová a tanulás elhelyezhető. Ez válik ab ovo lehetetlenné bizonyos társadalmi csoportok tagjainak merev és statikus időszerkezetében. Most azonban ezt a változatot nem, csupán a mobilizálható időszerkezetek hatását tárgyaljuk.

A legkevésbé az időszerkezetek munka által elfoglalt (napi, heti, havi, évi) szakasza alkalmas az átalakításra, illetve a legtöbbször egyáltalán nem ad lehetőséget erre, minthogy rendszerint társadalmilag teljes egészében kötött tevékenység társadalmilag teljes egészében kötött időszaka. Az időmérleg- vizsgálatok a kereső-, termelőtevékenységet és a ráfordított időt számlálják ide, ezen belül a főfoglalkozású, jövedelemszerző tevékenységet, továbbá a jövedelem kiegészítését szolgáló tevékenységet és az ún. segítő munkát.

Viszont alkalmas az átalakításra a (napi, heti, havi, évi) ún. munkán kívüli idő és – a maga teljes valójában – a (napi, heti, havi, évi) szabadidő. Az időmérleg-vizsgálatok rendjében a munkán kívüli idő a háztartási, karbantartási munkákat, a ház körüli tennivalókat, a vásárlásokat, a szolgáltatások igénybevételét (az egészségügyi szolgáltatásokat is), a gyermekek ellátását, a közlekedést, a fiziológiai szükségletek kielégítését (alvás, testi higiénia, öltözködés, étkezés, passzív pihenés, betegség miatti fekvés, öngyógyítás) foglalja egybe. A szabadidő a szabadon végzett tevékenységek idejeként szerepel: a társas szabadidő-eltöltés, szórakozás, vallásgyakorlás, kulturális és sportprogramok látogatása (pl. mozi, színház, labdarúgó-mérkőzés stb.), olvasás, tévézés, videózás, lemezhallgatás, séta, sportolás, kirándulás, strandolás, valamint egyéb kedvtelések tartoznak ide. A szabadidőt úgy is tekinthetjük, hogy az nem más, mint a munkatevékenység, illetve a munkaidő, valamint a munkán kívüli időbe foglalható tennivalók elvégzése után fennmaradó idő a (napi, heti, havi, évi) időszerkezetben. A munkán kívüli idő elfoglaltságai olyan szükségletek kielégítését szolgálják, amelyeket nem lehet megkerülni, a tennivalókat el kell végezni, a szükségleteket ki kell elégíteni. Ilyen tekintetben tehát kötött tevékenységek kötött időszaka. De időbelileg csak átfogóan kötött. A tennivalók időtartama és a munkán kívüli időszakasz szerkezetében történő elhelyezése valamilyen mértékben mozgatható, változtatható, szabad egyéni döntések függvénye lehet. A szabadidő tennivalói viszont teljesen szabadon felcserélhetők, időtartamuk és elhelyezésük a szabadidő keretei között szabadon mozgatható, változtatható, a szabadidő tennivalói szabadon elhagyhatók. Hiszen az élet változatos valóságát aligha lehet mindenre ügyelve rendszerekbe, táblázatokba foglalni.

A tanítási-tanulási folyamatokat tehát leginkább a munkán kívüli idő és a szabadidő keretei között lehet elhelyezni. Ehhez azonban a munkán kívüli időszakasz aktuális tennivalóit át kell rendezni: meg kell változtatni időtartamaikat és időszerkezeti helyüket. A szabadidő tevékenységeit pedig – részben vagy egészben – tanulási tennivalókkal kell felváltani. A munkán kívüli idő és a szabadidő határai az élet lüktető valóságában természetesen átjárhatók. Az időszerkezet mozgása, mozgatása egybefüggő „mezővé” alakítja a munkán kívüli időt és a szabadidőt. A tanulási tennivalók – a tanítási-tanulási folyamatok – a munkán kívüli időben és a szabadidőben helyezhetők el, mindkét időszférát igénybe veszik.

Megtörténik, hogy a (tartós, egységes, zárt és kötött) tanítási-tanulási folyamatok – részben vagy egészben – (mégis!) igénybe veszik a főfoglalkozású, jövedelemszerző tevékenység, szóval a munka időkereteit: a munkaidőt. Ilyenkor azonban a munka nem, vagy csupán részlegesen foglal el időszerkezeti helyet. A munkanélkülieknél nyilvánvalóan ez a helyzet. De a tanulás érdekében a munkaadók – részben vagy egészben – időlegesen fel is menthetik alkalmazottaikat a munkavégzés alól. (A munkahelyi vezetők továbbképzésében, egy-egy időszakban, a teljes munkaidőt igénybe vevő képzési formák is lehetségesek; a közalkalmazottak továbbképzésében, például az orvosoknál, pedagógusoknál elterjedtek a munkaidőt részlegesen igénybe vevő formák stb.) Vagy: az emberek – mint munkaadók vagy mint munkavállalók – olykor úgy is alakíthatják életüket, hogy főfoglalkozású, jövedelemszerző tevékenységük időfelhasználását csökkentik, és innen időkereteket adnak át a tanulásnak. Kialakulnak tehát olyan elhelyezési kombinációk, amelyek a (tartós, egységes, zárt és kötött) tanítási-tanulási folyamatokat a munka – részleges vagy teljes – (napi, heti, havi, évi) időszerkezeti helyére teszik. A (tartós, egységes, zárt és kötött) tanítási-tanulási folyamatok időszerkezeti helyének ezt a változatát a témával foglalkozó szakirodalom rendszerint munka helyetti tanulásnak nevezi. A munka helyetti tanulás körülményei között a tanítási-tanulási folyamatok elhelyezése érdekében megmozgatandó tevékenység- és időmező kiterjedtebbé válik, nagyobb mozgásszabadságot ad, hiszen úgy tekinthetjük, hogy többé-kevésbé egymásba nyíló tevékenység- és időszakaszok keletkeznek, amelyek tennivalóit és tennivalóinak időtartamait – többé-kevésbé – át lehet tolni egymásba. Éppen ezért a munkán kívüli idő ki nem hagyható elfoglaltságai is tágabb térbe kerülnek, képlékenyebb időtartamokra számíthatnak. A tanulási tennivalók – a tanítási-tanulási folyamatok – azonban ilyenkor is a munkán kívüli idő tennivalóinak mozgatása árán helyezhetők el az időszerkezetben. A felnőttoktatás (tartós, egységes, zárt és kötött) tanítási-tanulási folyamatai, időszerkezeti sorsukat tekintve, abban különböznek a felnövekvő nemzedékek számára megszervezhető tanítási-tanulási folyamatoktól, hogy a munkán kívüli idő kötelezettségei mindenképpen befolyásolják időszerkezeti elhelyezkedésüket. A felnövekvő nemzedékek életében és tanítási-tanulási ügyei mentén ez a befolyás enyhébb és esetlegesebb, különösen, ha azt a változatot tekintjük, amelyben a fő tevékenységet jelentő tanulás azt az időszakaszt kapja, amely később (rendszerint majd felnőttkorban) a munka időszakasza lesz. Persze a munka helyetti tanulás ismeri a manréza típusú képzést is, amely felmenti a tanuló felnőttet a munkán kívüli időben honos tennivalók elvégzése alól, és időszerkezetében a tanulásra fordítandó idő a szabadidővel társul. A felnőttoktatás leginkább a vezetők továbbképzésének hosszabb-rövidebb idejű alkalmaként használja a manréza típusú képzést.

A felnőttoktatás (tartós, egységes, zárt és kötött) tanítási-tanulási folyamatait tehát el kell helyezni a felnőttek életének (napi, heti, havi, évi) időszerkezetébe, és ehhez a (napi, heti, havi, évi) időszerkezetet át kell alakítani. Ez a kiinduló tételünk. Az átalakítás lehetséges, de – mint az 1970-es évek vizsgálataiból kiderült – nem hoz létre állandósuló, egyenletes és stabil (napi, heti, havi, évi) időszerkezetet a tanítási-tanulási folyamatok számára. Az átalakítás változékony és egyenetlen, labilis (napi, heti, havi, évi) időszerkezetet eredményez – a mindennapi élet mozgékonyságának természetes igényei szerint. Főleg a munkán kívüli idő szférájába tartozó tennivalók időtartamainak és időszerkezeti elhelyezésének tekintetében jelentkezik a labilitás, minthogy ezek objektív és szubjektív feltételei (az élet dinamikájának alávetve) minduntalan módosulnak. Igaz, a labilitás erőteljesebb a munkán kívüli idő és a szabadidő együttesének szűkebb terében (amikor a tanítási-tanulási folyamatok számára a munkaidőből semmi sem áll rendelkezésre), mint abban a tágabb térben, amelyben a tanítási-tanulási folyamatok (így vagy úgy) a munkaidő szférájába is benyomulnak – de a munkán kívüli időbe tartozó tennivalók feltételeinek módosulásai ilyenkor is jelen vannak és hatnak. (Kivéve a manréza típusú megoldásokat.) A munkán kívüli idő és a szabadidő együttesében (amikor a munkaidő valóban munkaidőként szerepel) a munkán kívüli tennivalók feltételeinek módosulásokat okozva a munkaidő dinamikája is labilizáló tényező. És rajtuk kívül még sok minden más számításba jön: motivációk, szokások, szociokulturális kötöttségek és a társas viszonyok kötelmei tehetik, teszik labilissá a tanítási-tanulási folyamatok számára átrendezett időszerkezetet.

Márpedig a tanítás és a tanulás számára átalakított (napi, heti, havi, évi) időszerkezetnek meg kellene felelnie a tanítási-tanulási folyamatok strukturális igényeinek: azt az időszerkezeti hátteret biztosítva, amelyben az aktuális tanítási-tanulási folyamat struktúrája hiánytalanul felépülhet. Olyan időszerkezeti keretek kellenek tehát, amelyek pontosan kielégítik az aktuális tanítási-tanulási folyamat minden mozzanatának minden időbeli és térbeli szükségletét, olyan keretek, amelyekben a mozzanatok ismeretei-műveletei, tartalmai hiánytalanul és pontosan megvalósulhatnak. Vagyis az időszerkezeti kereteknek olyan időbeli-térbeli tagolást kell nyújtaniuk, amely „leképezi” az aktuális tanítási-tanulási folyamat teljes felépüléséhez, tökéletes megvalósulásához vezető aktuális tanítási-tanulási ritmust. Más szóval olyan időszerkezeti (időbeli-térbeli) tagolásra van szükség, amely alkalmas arra, hogy az aktuálisan megfelelő tanítási-tanulási ritmus létrejöjjön benne. Egyszerűbben: olyan időszerkezetre van szükség, amelyben minden tanítási-tanulási feladatra akkor (nem előbb, nem később), olyan sorrendben, annyi időt lehet fordítani, amikor és amennyit a tananyag logikája és az elsajátíttatás-elsajátítás menete, a lehető legeredményesebb megtanulás igényei szerint, mindenki számára egyénileg nélkülözhetetlenné tesz.

Az időszerkezet azonban mindezt nem adja meg. A tanítás és tanulás céljaira átalakított (napi, heti, havi, évi) időszerkezet labilitása „beépül” a tanítási-tanulási folyamatokba, bizonytalanná teszi a tanítási-tanulási mozzanatok hiánytalan és pontos megvalósulását, változékonnyá és egyenetlenné alakítja a tanítási-tanulási folyamatok ritmusát. Mondhatjuk úgy is, hogy labilissá teszi az adekvát tanítási-tanulási ritmus kialakulását vagy fennmaradását. Tanítási-tanulási aritmiát kelt és ily módon bizonytalanná, labilissá teszi a tanítási-tanulási folyamatok struktúrájának teljes felépülését, ami kérdőjeleket rendel a tanítás és a tanulás eredményeihez. Egyszerűbben szólva: bizonytalanná válik annak megvalósulása, hogy minden tanítási-tanulási feladatra akkor (nem előbb, nem később), olyan sorrendben, annyi idő legyen fordítható, amikor és amennyit a tananyag logikája és az elsajátíttatás-elsajátítás menete, a lehető legeredményesebb megtanulás igényei szerint, mindenki számára, egyénileg nélkülözhetetlenné tesz. (...)