A kooperatív tanulás interdiszciplináris nézőpontja

iDevice ikon Tevékenység
A kooperatív tanulás filozófiai alapjait vizsgálva, elmondhatjuk, hogy a pragmatizmus (az objektív valóságot a tapasztalattal azonosító szubjektív idealista filozófiai irányzat) nevelésfelfogására vezethető vissza, célkitűzéseinek filozófiai megalapozottsága a pragmatizmus állásfoglalásával azonos, amelynek értelmezése szerint, cél a gyermekek átélés alapján történő felkészítése az életre, a társadalmi feladatokra. Ez a filozófia egy új emberideál kibontakoztatását tette lehetővé az Egyesült Államokban a XIX. század végén. A szabad individuum, a cselekedni, választani tudó ember eszménye ez, akit nem segítenek születési előjogai, és nem gátolnak a születésből fakadó hátrányok, akinek karrierje, boldogulása kizárólag saját tehetségétől függ, aki az állandó változó világ konkurenciaharcában is képes talpon maradni, érvényesülni, jó egzisztenciát teremteni. Ez a megváltozott helyzet komoly kihívást jelentett a hagyományos amerikai iskola számára is, amelyre a pragmatizmus egyik legjelentősebb pedagógiai reprezentánsa, John Dewey keresi a megoldást. (Pukánszky, Németh, 1996. 487.) Dewey hitvallása: az iskola maga legyen a valóságos élet, azokból a tapasztalatokból táplálkozzék, amelyekkel a gyermek a környezetében találkozik. Nem a sok, egymástól elszigetelt elméleti ismeret a fontos, hanem annak a készségnek a kialakítása, hogy a tanuló képes legyen problémákat, feladatokat önállóan megoldani, akadályokat legyőzni, erre a képességre lesz szüksége felnőttkorában is.

A Dewey koncepcióval párhuzamosan - szintén az Egyesült Államokból indult hódító útjára a gyermektanulmányi mozgalom, amely később összefonódott a reformpedagógiákkal, s egyben pszichológiai antropológiai megalapozást is nyújtott. A Rousseaui alapokból kiindulva a gyermekközpontú pedagógiát hirdette. Rousseau szerint a nevelőnek olyan helyzeteket kell teremteni, amely segítségével a gyerekek egy életre szóló tapasztalatokat gyűjtenek, tanítójuk maga az élet, a természet, és a saját élményeik. A Dewey-féle nevelésértelmezés hatása - amelynek alapja az egyéni aktivitás és a szociális haladás gondolata - jól nyomon követhető a húszas években kiteljesedő reformpedagógia közösségi iskolamodelljeiben. (Pukánszky, Németh, 1996. 390.) A nevelés és a társadalom kapcsolatát, a nevelés társadalmi meghatározottságát hangsúlyozza Emile Durkheim, aki a nevelés lényegét a tanulók módszeres szocializálódásában látta. Szerinte az iskola elsősorban a közösségi élet légkörével hat a gyermekre, a közös munkával, amely összekapcsolja a növendékeket. A nevelőnek ezért, olyan körülményeket és légkört kell teremteni, amelynek keretei között kialakulhat az érzelmi, gondolati közösség, amely biztosítja az együttműködés eredményét és tartósságát. Alapul szolgálnak a gyermektanulmányi mozgalom elvei, amelyek alapján a nevelés alkalmazkodik a gyermek szükségleteihez, életszerűvé, gyermekléptékűvé teszi az iskolát, ahol a pedagógus, segítő szerepet tölt be.

A kooperatív tanulás pszichológiai alapjának a humanisztikus pszichológiát kell tekinteni, mely jelentősen hatott alkalmazására. A humanisztikus pszichológia kiemelkedő alakja Carl Rogers, aki szerint minden emberben pozitív erők munkálkodnak, amelyek - ha ebben nem gátolják meg az ellentétes hatások - létrehozzák az egészséges fejlődést, az önmegvalósítást. Szerinte érdemes beavatni a gyerekeket azokba a folyamatokba, amelyeket fejlesztésük érdekében alkalmazunk, s ezzel az eredményeink is jelentősen javulhatnak.

A szociálpszichológia nézőpontjából vizsgálva a kooperatív tanulást, a személyiségfejlesztés és nevelés szempontjából, láthatjuk, hogy a szociálpszichológusok rámutattak a csoport szerepének fontosságára, és teret nyitottak, a kooperatív stratégiák - módszerek - tanulásszervezési formák kidolgozásához. Rámutattak a kognitív képességek és a társas kapcsolatok együttes fejlődésére, a társas együttműködés (kooperáció) hatására, az abban rejlő hatékonyságra, valamint arra, hogy jelentős szerepe van a társadalomra való felkészítésben. A korábban említett filozófiai alapok is ezt a szemléletet erősítik meg, és számos szakirodalomban találunk erre történő utalásokat. A társadalomra való felkészítés szempontjából nem választható el az egyén a csoporttól, legyen az a család, mint a társadalom alapsejtje, vagy iskolai kiscsoport.

A szociális tanulás fontosságát John Dewey tudományos felismerése óta számos kutató kiemelte (Norman Triplett, Muzafer Sherif, Jakob Moreno, Kurt Lewin, Elton Mayo, Herbert Thelen, Cooley, Eliot Aronson, Erich Fromm, Carl Rogers,stb.) A hazai pszichológia - szociológiakutatók közül megemlíthetjük: Mérei Ferencet, Raschburg Jenőt, Csepeli Györgyöt, Buda Bélát, aki a pedagógia szemlélet megváltozásának fontosságát is hangsúlyozta, és azt állította, hogy a „csoportfejlesztéseket ismerő és azokat valamelyest kezelő pedagógus nagy előnyben van, és nevelni is, oktatni is hatékonyabban képes." (Buda, 1995). A csoportok kialakulásában a szociálpszichológiai kutatások fontos szerepet tulajdonítottak a csoportszerveződésnek, csoportfejlődésnek és a motivációnak. A csoportmunka alapsejtje az elsődleges kiscsoport, amelyeket intim, szemtől szembe való kapcsolatteremtés jellemez. A csoportosan végzett, szabadon választott munkának az előnye, hogy a gyermekek teljes személyiségükkel részt vesznek benne és beleadják önmagukat, közben minden gyermekben tudatosul, hogy mi az értéke az egyik vagy másik csoport tagjaként, és hogy mi azoknak az értéke, akikkel együtt dolgozik. Amennyiben a kooperatív tanulás neveléstörténeti hátterét vizsgáljuk a külföldi és a hazai pedagógiákban, iskolakoncepciókban, akkor csak azokat a kutatási eredményeket, alapelveket, értékeket szükséges érinteni, amelyek forrásai voltak a kooperatív tanulásnak. Az együttműködő munka már az emberiséggel egykorú, mivel a faj fennmaradása érdekében már az ősember is rákényszerült az együttműködésre, közös munkavégzésre a vadászat és kunyhóépítés során, s ez napjainkban is érvényes a bonyolultabb feladatok elvégzésénél. A kooperatív tanulás az Egyesült Államokban jelent meg először a XIX. században, amikor a demokratizálódás szükségessé tette az ifjúság önállóságának és együttműködésének fejlesztését s ez elindította a reformpedagógiák megjelenését. A reformpedagógiák megszületésével megváltozott a pedagógiai tanulásfelfogás. Elindultak a reformpedagógiai kísérletek az USA-tól Kelet- Európáig, amelyek az oktatás szervezeti formájának átalakítására törekedtek. A reformpedagógiai mozgalmak 3. szakaszában (1945-1989) születnek meg az alternatív iskolák heterogén csoportjai, különböző alternatív programokkal, amelyek nagy része épít a kooperatív technikákra.

« Előző | Következő »