Az említett kompetenciák közül az együttműködési készség fejlesztése bármely területhez kapcsolható és nem elhanyagolható. A kutatások kimutatták, hogy az eredményesség egyik alapfeltétele a munkahelyeken az, hogy az ott dolgozók nagymértékben képesek a funkcionális együttműködésre. Mindezek kapcsán felvetődik a kérdés, hogy a hatékony együttműködési készség fejlesztéséhez, miként lehet hozzá igazítani a tanárszerepet, hogyan tudja a pedagógus a tudás és az ismeretek közvetítése mellett együttműködésre is tanítani tanulóit. Rendelkezik-e az ehhez szükséges módszertani eszköztárral? Képes-e lehetővé tenni azt, hogy a tanulók társas érintkezésben személyes tapasztalatokat szerezzenek olyan magatartásformák, képességek, szociális készségek gyakorlásában, amelyek az együttműködést és az önálló tanulást segítik? Tehát ebben a folyamatban a „mit" tanítsunk" mellett, a „hogyan tanítsunk" is fontossá válik. Központi szerepe van a saját élményű átélésre alapozott, megtapasztalásra épülő tanulásnak, mely a kiscsoportokra épülő társas kapcsolatokat erőforrásként használja fel. „A gyerekek személyközi kapcsolataira támaszkodva építhetjük ki azokat a kooperatív egységeket (csoportokat), amelyekben mindenki biztonságban érezheti magát, és osztozhat a feladatmegoldás közös felelősségében." (Vastagh, 1999. 38. o. ) Az említett kompetenciák kialakítását már az alsó évfolyamokban el kell kezdeni, és tovább lehet fejleszteni a felsőbb osztályokban, az iskolai oktatás minden területének igénybevételével. Ehhez a fejlesztő tevékenységhez a legjobb terepet adja az együttműködő tanulás (kooperatív tanulás) és ennek keretében alkalmazott, megfelelő feladatokhoz kapcsolódó kooperatív módszerek, technikák. Az eddigi megfigyelések a kooperatív tanulás hatékonyságára utalnak és hangsúlyozzák szerepét a tanulók szocializációjában is. „A csoport adta többlet - az együttesség hatása - a viselkedésnek, a személyiség alakulásának, fejlődésének egyik lehetséges mozgatója." (Mérei, 1989. 29. 32. o. ) Motiváló szerepe elismert tényező és alkalmazásával olyan kognitív és humán értékek alakíthatók ki, amelyek a tanulókat segítik abban, hogy későbbi életükben, harmóniában éljenek környezetükkel, de ugyanakkor képesek legyenek a hatékony, minőségi munkára, önértékelésre. Szembetűnők az eredmények nemcsak a szocializáció szempontjából, hanem az iskolához és a tanuláshoz való viszony, valamint a felzárkóztatás szempontjából is. A kooperatív tanulás folyamatában a tanár szervező munkája következtében az individuális tanulás, a szociális nevelés és a pszichikai megerősítés együtt van jelen. A tanulók együttműködéssel jutnak el az ismeretek megszerzéséhez, megértéséhez, alkalmazásához és közben az interakció kapcsán az egymásra hatás következtében személyiségük állandóan alakul, változik. Kialakulnak az együttműködéshez, társas kapcsolatokhoz szükséges képességek, készségek. A tanulók megtanulják a feladatokat, problémákat közösen megoldani, és konfliktusokat kezelni. Fejlődik kreativitásuk, aktivitásuk, önállóságuk, kommunikációs készségük, megtanulnak együttműködni, egymást segíteni, egymás véleményét és elképzelését, eredményeit tisztelni. Jobban megismerik önmagukat, társaikat, reálisan tudják értékelni önmaguk és társaik munkáját, toleránsabbak és empatikusabbak lesznek egymás iránt. Vagyis ebben a szociális, kommunikációs kölcsönhatásban jobban kialakul a társadalmi normáknak megfelelő szociális viselkedés, közben a tanulók alkalmazható tudásra tesznek szert. A kooperatív tanulási formák alkalmazásának manapság egyre növekvő igénye az intézményes tanulásban a hagyományos pedagógia hiányosságaira vezethető vissza. Nagy József szerint ez a mai oktatás csődje, amiből a kiutat egy kompetencia alapú, kritériumorientált pedagógia bevezetése jelentheti. Ennek egyik legfontosabb tényezője az egyéni és csoportos, a cselekvő tanulás rendszeres művelése, valamint a kooperatív tanulási formák alkalmazása az iskolákban.(Nagy, 2000.)

„Ez mindenekelőtt, azáltal valósulhat meg, ha a pedagógus rendszeresen él a segítő együttműködéssel (például együtt cselekvés, közös feladatmegoldás formájában). Továbbá az iskola, a pedagógus úgy szervezi a tanórai, iskolai és az iskola által működtetett iskolán kívüli tevékenységeket, hogy a tanulóknak elegendő alkalmuk legyen a segítő együttműködést gyakorolni." (Nagy, 2000. 238. o.) Spencer Kagan szerint a tökéletes egyensúlyt kell megteremteni a kooperatív, a kompetitív és individuális tanulásszervezés között. Ha ezt megfelelően kombináljuk, akkor készíthetjük fel legjobban a gyerekeket az életre. (Kagan, 2001. 2:1- 2:11) A vizsgálatok eredményei jelzik, hogy a kísérleti osztályok gyerekcsoportjai egymás, a pedagógusok és a szülők számára jobb partnerekké váltak, személyiségük kiegyensúlyozottabb, akarati-indulati és érzelemviláguk, a tanulás-, a tudás- és a szociális értékek iránti nyitottságuk valóban növekszik. „Bebizonyosodni látszik az, hogy az intenzív személyes kapcsolatokra épített tanulási folyamat szinte kikényszeríti a pozitív gondolkodás, attitűd és magatartás kialakulását." (Benda , 1994. 67.o.) A szocializációs funkció felvállalása egy jól működtetett technológiával a tanulás javulását is eredményezheti. A jó közérzettel, önszervező aktivitással végzett tanulás, amelynek céljaival a gyerekek azonosulni tudnak - jelentős teljesítménynövelő erő.

Az utóbbi években egyre több kritika éri a hagyományos oktatási módszereket, amiért azok csak kis mértékben teszik lehetővé a szociális készségek és képességek fejlesztését, s kevésbé motiválják a tanulókat. A probléma nemcsak a közoktatás, hanem a felsőoktatás módszertani megújulásának szükségességére is felhívja a figyelmet. Mivel a közoktatás és felsőoktatás kölcsönösen hatnak egymásra, ezért a pedagógusképzésben történő változások, átalakítások, befolyásolják az általános és középiskolai oktatást, nevelést, s az iskola új elvárásai megadhatják a felsőoktatás fejlesztésének irányait. Napjainkban új pedagógiai kultúra van kialakulóban, új módszerek honosodtak meg a magyar iskolarendszerben, amelyek döntő többsége a motiválás, differenciálás és aktivizálás lehetőségeit gazdagítják, s amelyekhez gyakran kapcsolódik, kapcsolódhat a párokra, kiscsoportokra épülő tanulás (pl. projektek, portfoliók, kooperatív tanulási formák). A gyakorló tanárok egy része és a tanárjelöltek is egyre inkább érzik, hogy szükséges felkészülniük ezekre az új módszerekre, hiszen csak akkor tudják alkalmazni tanítványaik fejlesztésére, ha megtanulták, átélték, megtapasztalták ezeket, ha rendelkeznek az alkalmazásukhoz szükséges szakmai kompetenciával, személyiségközpontú módszertani kultúrával és ennek megfelelő attitűddel. Ez az elvárás a pedagógusképzés átgondolásához vezet. Vastagh Zoltán iránymutató gondolatai is ezt sugalmazzák: „A pedagógusképzés teljes rendszerében minőségi változáshoz, jól kirajzolódó szakmai többlethez vezethet a kooperatív, kiscsoportos tanulás megismertetése, és metodikájának fokozatos elsajátíttatása. Már a pedagógusképző intézményekben (különböző elméleti, metodikai előtanulmányok után) lehetőséget kell adni a fiataloknak arra, hogy megismerjék az önirányító kiscsoportos oktatás eddigi eredményeit, majd arra is, hogy betekintsenek a kooperatív tanulás műhelyébe, az arra vállalkozók pedig mielőbb részt vehessenek sajátélményű felkészítő tanfolyamokon." (Vastagh, 1999. 46. o.).

A Pécsi Tudományegyetem BTK Neveléstudományi Intézetében Vastagh Zoltán szellemében indult el és működnek máig a kooperatív tanulás - tanulásszervezés tréningek. Ezek a tréningek igen sokszínű fejlesztési célokat tűznek ki. Fontos alapelvük, hogy az elméletet és a gyakorlatot integráltan jelenítik meg. A hallgatók az elméleti ismeretek nagy részét átélés és megfigyelés alapján sajátítják el. Cél, hogy ismereteket szerezzenek az együttműködő tanulásról, tanulásszervezésről, módszerekről, eszközökről, a feltételek biztosításáról, értékelésről, interakciók jellemzőiről, a csoportképzés technikáiról, csoportfolyamatokról, az együttműködést és személyiségfejlődést segítő gyakorlatokról, játékokról és a szabályozás eszközeiről. Ismerjék meg azt, hogy a különböző típusú szerveződési modellekben hogyan lehet alkalmazni a kooperatív tanulás módszereit. Cél, olyan kompetenciák kialakítása, amelyek lehetővé teszik a későbbi alkalmazást. Az egyetemről kikerülő hallgatók tanításuk során legyenek képesek olyan tanulási környezetet, pedagógiai helyzeteket, szituációkat teremteni, amelyek az ismeretek átadása mellett elősegítik a tanulók érzelmi, szociális és erkölcsi fejlődését is. Ahol az együttműködő párokra és kiscsoportokra építve „párhuzamos (nem egy szálon futó) interakció" folyik, ahol a kölcsönös egymásra hatás (interdependencia) megsokszorozódik, érvényesül az „egyéni felelősség", az „építő egymásrautaltság" és az „egyenlő arányú részvétel" elve. (Kagan, 2001, 4:9 o. ) Tudják a hallgatók azt, hogy az együttműködő kiscsoportok szakszerű kezelésével hatékonyabb személyiségfejlesztést lehet elérni, mert ezáltal olyan pszichés klíma alakul ki, amely a fejlődés szempontjából öngerjesztő hatást gyakorol. Képesek legyenek a személyes, kognitív, szociális képességek komplex fejlesztésére. Képesek legyenek a segítő, tanácsadó, moderátor, koordinátor szerepre. Képesek legyenek segíteni a „proszociális" értékrend, szokások, viselkedés kialakulását majd a saját tanulóikban. Személyes mintaadással és szakmai többlet hozzáadásával képesek legyenek az önzetlen, erkölcsös, segítő, együttműködő, toleráns, empatikus személyiségek formálására. (Nagy, 2000, 182-200 o.). A hallgatói tapasztalatok. (Orbán, 2000/ 1-2. 100- 110. o.)

Személy szerint 1991-ben ismerkedtem meg a kooperatív tanulással a Humanisztikus Kooperatív Tanulás (HKT) alternatív program keretében, amely egy „másként nevelés" körvonalait világította meg számomra. A hároméves képzésben való részvétel nagy változást eredményezett a pedagógiai munkámban. A megszokottól eltérő, szemléletében is másfajta tanulásszervezési formát kezdtem el alkalmazni és feldolgozni, amely végigkísérte pedagógiai munkámat. Így kerültem kapcsolatba a HKT program eszmei szerzőjével Benda Józseffel (http://hktprogram.hu/page10.phpv összhangban van,), majd a Pécsi Tudományegyetem 2. számú Gyakorló Iskola pedagógusaként olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy sikerült együtt dolgozni Vastagh Zoltánnal a Pécsi Tudományegyetem Pedagógia Tanszékének akkori vezetőjével, akitől nemcsak szakmai segítséget kaptam, hanem bátorított, biztatott a munka folytatására. Ezt a segédanyagot több mint húsz éves tapasztalataimra, kutatómunkára, és elméleti gyűjtőmunkára építettem. Pályám során különös figyelmet fordítottam a kooperatív tanulással foglalkozó szakirodalom tanulmányozására. Kerestem azokat az elméleti alapelveket, amelyekre épül a kooperatív tanulás filozófiája, pszichológiája, pedagógiája, szocializációs alapjai, majd a megfigyeléseket kapcsolatba hoztam a gyakorlati munkámmal. Így közeledett egymáshoz az elmélet és gyakorlat, egyre tudatosabbá téve a mindennapi pedagógiai tevékenységeimet. Örvendetes, hogy az utóbbi években már természetes a személyközpontú megközelítésről, a kompetenciafejlesztő oktatásról, a társas kapcsolatok, az együttműködés fontosságáról, és a kooperatív tanulásról beszélni. Sajnos azonban ez gyakran megreked elméleti szinten, és lényegesen kevesebb szó esik a „hogyanról" a megvalósítás módszereiről. A kooperatív tanulás folyamatában a tanárnak a tudás forrásából sokkal inkább a tanulási helyzet menedzserévé, tanulásszervezőjévé kell válnia. A kooperáció kialakítása komoly előkészületeket, a tanár részéről rendkívül átgondolt munkát és alapvetően újszerű magatartást igényel. Megvalósításához elengedhetetlen, hogy minden pedagógus olyan szakmai tudással, módszertani felkészültséggel rendelkezzen, hogy ezt könnyedén meg tudja valósítani. A magyar pedagógiai szakirodalomban kevés olyan pedagógiai kiadvány, átfogó mű jelent meg, amely a pedagógusoknak konkrét segítséget nyújt a kooperatív tanulás megszervezéséhez. Ezért úgy gondoltam, hogy a saját összegyűjtött anyagaimat nem hagyom elveszni, közre adom, és valamennyire próbálom pótolni ezt a hiányt. A segédanyagban,  az elmélet és a gyakorlat, akár kézikönyvként is használható. Az elméleti anyagokhoz konkrét gyakorlati példák, ötletek kapcsolódnak, amelyek összegyűjtésében segítségemre voltak a hallgatóim dolgozataiból kigyűjtött ötletek. A dolgozatokat a hallgatók a Pécsi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Kar, Neveléstudományi Intézetben, Személyiség-és képességfejlesztő tantárgy keretében működő Kooperatív tanulás és tanulásszervezés kurzus keretében írták , amelyet több éven keresztül vezettem. A dolgozatok témája: kooperatív módszerek alkalmazása a saját szakjuknak megfelelő tantárgyban. A segédanyagban közölt dolgozatrészletek tükrözik elképzeléseiket, vagy esetleg már a gyakorló tanításaik során szerzett tapasztalataikat.