A hagyományos és a kooperatív tanulás összehasonlítása
Tevékenység
A kooperatív
csoportmunka nem téveszthető össze a hagyományos, csoportos jellegű munkával,
amelyben a csoporton belül azonos a feladat, mindenki elszigetelten, önállóan
dolgozik, nem beszélik meg, nem osztják el és nem egyeztetik a megoldást. A
tanár itt szimultán foglalkozik az egyes tanulókkal, az egyénnek ad feladatot,
az egyéntől vár teljesítményt, az egyéntől követel, és mindezt racionálissá
teszi azzal, hogy több tanulónak egyszerre ad módot a teljesítésre. Kapcsolat
már így is teremtődik a tanulók között és bizonyos mértékig hatnak egymásra
(pl.: munkakedv, munkafegyelem, munkatempó, kötelességérzet tekintetében,
stb.). Ezek azonban még nagyon esetlegesek, és közvetettek. Valódi kooperatív
csoportmunkáról akkor beszélünk, ha a csoport tagjai a feladatokat egymással
kapcsolatot teremtve hajtják végre. Legfőbb vonása a kapcsolatok rendezettsége,
tartalmassága, célszerűsége, amely az együttműködés során nélkülözhetetlen. A
fejlettebb, reprezentatív kooperatív csoportmunkák már a csoporton belüli
munkamegosztást is feltételezik. Ebben a formában a tanulók nem azonos minőségi
munkát végeznek, hanem a jobb közös teljesítmény érdekében a munkát részeire
bontva dolgoznak és képességeik alapján, akár már önállóan differenciálhatnak
is. Ez a forma különösen nagy lehetőséget ad a kommunikációra, kooperációra,
egymás segítésére, mivel a feladatokat megbeszélhetik, és közösen
felkészülhetnek a prezentációra. A reprezentatív csoportmunkák esetében a
csoport tagjainak munkája nem hasonlítható össze, csak a csoportok egymáshoz
viszonyított teljesítménye, mivel a csoporton belül képességük alapján nem
egyenlő az egyes tanulók teljesítménye. Ez a fajta csoportmunka komolyabb
fejletséget kíván a tanulóktól és igen nagy a szerepe a személyiségformálásban.
Vizsgáljuk meg a különbséget a szocializáció, szociális és pszichikai hatás
szempontjából.
1. A hagyományos tanítás legfőbb jellemzői: Csak ismeretátadás folyik. Szociális ismereteket, csak értelmezés, tudatosítás szintjén közvetít, és nincs lehetőség a kommunikációra, a megtapasztalásra, az átélésre. Gyakran direkt diktatórikus irányítás folyik, és ezt a szociális mintát közvetíti. Az individualisztikus attitűd, magatartás, én központúság kialakulásának kedvez (Mindenki csak saját szemszögéből látja a dolgokat, csak a saját előmenetelében érdekelt.), amely elidegenedéshez, szociálisan helytelen alkalmazkodáshoz vezet. Versengés, rivalizálás van a tanulók között, nem érvényesül az empátia és a tolerancia. Nincs segítés, együttműködés a tanulók között, mert amennyiben segít, csalásnak minősül. Egyoldalú, egy szálon, egymás utáni kommunikáció folyik. Kialakul az „első és hátsószínpad" Általában feszélyezett, kevésbé motiváló légkör jellemzi, a gyerekeknek nem szabad egymással beszélni, segíteni, gyakran még hátrafordulni sem. Nem érvényesül az érzelmi ráhatás, nem ad lehetőséget az önálló aktivitásra, kreativitásra. A gyerekek között nincs kapcsolat, így tanórán nincs lehetőség a szociális értékek közvetlen gyakorlására. Kialakul a gyerekek közötti polarizáció, mely egyes tanulók esetében kirekesztést, elmagányosodást, és a személyiség torzulását eredményezheti. A gyakori kudarcélmények elbizonytalanodáshoz, önértékelési problémákhoz vezethetnek, amelynek következménye az alacsony teljesítmény. Általában túlsúlyban van a diagnosztizáló és minősítő értékelés.
2. Kooperatív tanulás: „Együttes munkálkodás a közös cél érdekében. Összehangolt tevékenység, amely során kölcsönös a hatás pszichikai, szociális és intellektuális készségek fejlődésében egyaránt." (Horváth, 1994. 17. ) „Kölcsönös pozitív függést jelent, amely kibontható a közös célokból, a célok kölcsönös függéséből, az eredményből, a jutalom, a siker egyént, csoportot egyaránt gazdagító értékéből, az eredmény, a jutalom függéséből; Közvetlen kapcsolatot igényel a tevékenység tervezési, megvalósítási és értékelési szakaszában egyaránt; Szociális érzékenységet, a szociális készségek és képességek meglétét igényli, továbbfejlődését segíti (gondolunk itt többek között a kommunikációs képességekre, a döntéskészségekre, a meggyőzés, a befolyásolás, konfliktuskezelés képességére, az együttműködés, a másikra figyelés képességére.) Itt nem passzív és reproduktív tanulásról van szó, hanem az aktivitást, tevékenységet, az egyéni érdekeket is figyelembevevő produktív tanulásról, tanulásszervezésről. Nagy szerepe van a tanulói önállóságnak, az önálló tanulásnak, és az együttműködésen alapuló (kooperatív) tanulásnak, amelynek értékei között szerepet kap: az egymástól való tanulás, az egymásra figyelés az egymást tanítás, segítés, értékelés igénye és képessége, valamint az együttműködés igénye és képessége."( Bárdossy, 1999. 20-21. o.) A kooperatív tanulás nemcsak tanítási módszer, hanem filozófia is - állítja Norm Green, a kooperatív tanulás nemzetközi szakértője. A kooperatív életszemlélet kölcsönös tiszteletre alapozott együttműködést és a közösség minden tagjának egyéni teljesítményét előtérbe állító szemléletet jelent. Ellentétben áll a versenyszellem hangsúlyozásával, ahol az egyének a csoport többi tagját igyekeznek túlszárnyalni. Előfeltétele a közösség tagjai közötti kooperáció eredményeként létrejövő konszenzus. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kooperatív tanulást alkalmazó tanulók, a „verseny helyett az együttműködést hirdető szemléletet átviszik az élet más területeire is, ami alapvetően meghatározza az emberekkel való kapcsolatukat." (Óhidy, 2005. 100.) Ebben a folyamatban együtt tanulva, megbeszélve, saját ismereteinket a többiekével összevetve, a tanár és a többiek által ösztönözve lehet tanulni. A tanárnak a diákot nem tanulóként, hanem együttműködő partnerként kel kezelnie. Bízni kell a diákok „tanári képességeiben", abban hogy egy szolidáris, és nem önző légkörben képesek egymás tanárai lenni. Amennyiben a tudás, az ismeretek megszerzésével együtt a proszociális kompetenciákat (együttműködést, segítőkészséget, toleranciát, empátiát), a kommunikációs készséget, a humán értékeket is szeretnénk hatékonyabban fejleszteni tanulóinkban, akkor ezt a „célunkat sem frontális osztálymunkával, sem egyéni foglalkoztatással nem érhetjük el. A gyerekek személyközi kapcsolataira támaszkodva építhetjük ki azokat a kooperatív egységeket (csoportokat), amelyekben, mindenki biztonságban érezheti magát, és osztozhat a feladatmegoldás közös felelősségében."(Vastagh, 1999.)
A kooperatív tanulás jellemzői: A kooperatív tanulási forma a tanulók (4-6 fős) kiscsoportokban végzett tevékenységén alapul, és az ismeretek és az intellektuális képességek fejlesztésén túl kiemelt szerepet játszik a szociális kompetencia, azaz a tanulók szociális készségeinek és együttműködési képességeinek kialakulásában és fejlődésében. A tanulók a csoportmunka keretében közösen dolgoznak, ez együttes felelősséget jelent a csoport eredményéért, a saját, és a csoporttársak munkájáért. A kooperatív tanulási forma - ahogy a többi cselekvő tanulási forma - a hagyományos tanulási módszerekkel szemben nemcsak megengedi, a konstruktivitást, hanem kifejezetten stimulálja az emberi agy ezen alkotómunkáját. A kooperatív tanulásban a csoport "didaktikai lépcsőt jelent", amelyben integráltan jelennek meg a tanulás-lélektani és szociálpszichológiai szempontok, kibővítve a kooperatív technikák és módszerek alkalmazásával. A tanulás legfontosabb didaktikai mozzanatai (ismeretszerzés, rendszerezés, alkalmazás, ellenőrzés, értékelés) a csoportban folynak. A kooperatív tanulás hatékonysága a csoport, mint motivációs bázis a tanulásra ösztönző légkör meglétével, valamint a többszörös visszacsatolással, ismétléssel, ellenőrzéssel "a többlépcsős szűrővel" magyarázható. Tehát a kooperatív munkában rejlő szociális összetartó erő"(kohézió) fokozza a szellemi tevékenységet és a nevelési eredményeket, vagyis didaktikai, szociálpszichológiai és nevelési vonatkozásai egyaránt jelentősek. Az értelmezés, tudatosítás mellett lehetőség van a kommunikációra, az átélésre, a megtapasztalásra, ebből kifolyólag szociális ismereteket közvetlenül tanít. Humánus, közvetlen irányítás mellett érvényesül a tanári segítő együttműködés, mely a „proszociális értékek" nevelésének szempontjából pozitív mintát közvetít és elősegíti a motiváltabb tanulást. Érvényesül az egyidejű, párhuzamos interakció alapelv, amely mindenkire kiterjed, és több szálon futó kommunikáció folyik a tanulók között, összefüggésben az érzelmi tényezőkkel, tapasztalatot szerezve kontaktusteremtésben, a konfliktuskezelésben, az érdekérvényesítésben, a segítésben és együttműködésben. Egyenlő arányú részvétel megteremtésére törekszik, ahol mindenki egyenrangú félként dolgozhat. Cél, hogy mindenki szerepeljen, érvényesíthesse önmagát a munka az ellenőrzés, a prezentáció és értékelés során. Építő, pozitív egymásrautaltság érvényesül, mindenki érdekelt az előmenetelben, a csoport sikere érdekében. A tanulók sokkal érintettebbek, ezáltal aktívabbak és motiváltabbak lesznek. Segíti az egyéni és közös felelősség, kialakulását, a számonkérés lehetőségét. A mások és a csoport érdekeit is figyelembevevő attitűd jellemzi. Állandó együttműködés, kölcsönös támogatás van a csoport tagjai között, mindezt rendszeresen átélik, és gyakorolják. Érvényesül az empátia, a tolerancia, a kölcsönös bizalom, nincs kirekesztés, elmagányosodás, mert a csoport felkarol, segít, nagyobb az egymásra figyelés. Fejlődik a tanulók szociális érzékenysége társaik iránt. A fejlesztő segítő értékelés van túlsúlyban, amelyre a változatosság, pozitivitás, többszintűség jellemző, a tanár ehhez igazítja a tanulást, a tanulási folyamatot. Elkülönül a tudás és a szociális ismeretek értékelése és nem csak a jegy a fontos, hanem az egyéni és közös eredmény és feladatmegoldás. A tanulóknak a közösen megfogalmazott szabályokhoz, és értékekhez kell igazodni. Az oldott, vidám légkörben jobban érvénysül az érzelmi motiváció, ráhatás, mely pozitív hatással van a tanulók aktivitására, a szociális értékek elsajátítására. A tanulók pszichikai megerősítést kapnak, ez segíti az emocionális fejlődést.
1. A hagyományos tanítás legfőbb jellemzői: Csak ismeretátadás folyik. Szociális ismereteket, csak értelmezés, tudatosítás szintjén közvetít, és nincs lehetőség a kommunikációra, a megtapasztalásra, az átélésre. Gyakran direkt diktatórikus irányítás folyik, és ezt a szociális mintát közvetíti. Az individualisztikus attitűd, magatartás, én központúság kialakulásának kedvez (Mindenki csak saját szemszögéből látja a dolgokat, csak a saját előmenetelében érdekelt.), amely elidegenedéshez, szociálisan helytelen alkalmazkodáshoz vezet. Versengés, rivalizálás van a tanulók között, nem érvényesül az empátia és a tolerancia. Nincs segítés, együttműködés a tanulók között, mert amennyiben segít, csalásnak minősül. Egyoldalú, egy szálon, egymás utáni kommunikáció folyik. Kialakul az „első és hátsószínpad" Általában feszélyezett, kevésbé motiváló légkör jellemzi, a gyerekeknek nem szabad egymással beszélni, segíteni, gyakran még hátrafordulni sem. Nem érvényesül az érzelmi ráhatás, nem ad lehetőséget az önálló aktivitásra, kreativitásra. A gyerekek között nincs kapcsolat, így tanórán nincs lehetőség a szociális értékek közvetlen gyakorlására. Kialakul a gyerekek közötti polarizáció, mely egyes tanulók esetében kirekesztést, elmagányosodást, és a személyiség torzulását eredményezheti. A gyakori kudarcélmények elbizonytalanodáshoz, önértékelési problémákhoz vezethetnek, amelynek következménye az alacsony teljesítmény. Általában túlsúlyban van a diagnosztizáló és minősítő értékelés.
2. Kooperatív tanulás: „Együttes munkálkodás a közös cél érdekében. Összehangolt tevékenység, amely során kölcsönös a hatás pszichikai, szociális és intellektuális készségek fejlődésében egyaránt." (Horváth, 1994. 17. ) „Kölcsönös pozitív függést jelent, amely kibontható a közös célokból, a célok kölcsönös függéséből, az eredményből, a jutalom, a siker egyént, csoportot egyaránt gazdagító értékéből, az eredmény, a jutalom függéséből; Közvetlen kapcsolatot igényel a tevékenység tervezési, megvalósítási és értékelési szakaszában egyaránt; Szociális érzékenységet, a szociális készségek és képességek meglétét igényli, továbbfejlődését segíti (gondolunk itt többek között a kommunikációs képességekre, a döntéskészségekre, a meggyőzés, a befolyásolás, konfliktuskezelés képességére, az együttműködés, a másikra figyelés képességére.) Itt nem passzív és reproduktív tanulásról van szó, hanem az aktivitást, tevékenységet, az egyéni érdekeket is figyelembevevő produktív tanulásról, tanulásszervezésről. Nagy szerepe van a tanulói önállóságnak, az önálló tanulásnak, és az együttműködésen alapuló (kooperatív) tanulásnak, amelynek értékei között szerepet kap: az egymástól való tanulás, az egymásra figyelés az egymást tanítás, segítés, értékelés igénye és képessége, valamint az együttműködés igénye és képessége."( Bárdossy, 1999. 20-21. o.) A kooperatív tanulás nemcsak tanítási módszer, hanem filozófia is - állítja Norm Green, a kooperatív tanulás nemzetközi szakértője. A kooperatív életszemlélet kölcsönös tiszteletre alapozott együttműködést és a közösség minden tagjának egyéni teljesítményét előtérbe állító szemléletet jelent. Ellentétben áll a versenyszellem hangsúlyozásával, ahol az egyének a csoport többi tagját igyekeznek túlszárnyalni. Előfeltétele a közösség tagjai közötti kooperáció eredményeként létrejövő konszenzus. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kooperatív tanulást alkalmazó tanulók, a „verseny helyett az együttműködést hirdető szemléletet átviszik az élet más területeire is, ami alapvetően meghatározza az emberekkel való kapcsolatukat." (Óhidy, 2005. 100.) Ebben a folyamatban együtt tanulva, megbeszélve, saját ismereteinket a többiekével összevetve, a tanár és a többiek által ösztönözve lehet tanulni. A tanárnak a diákot nem tanulóként, hanem együttműködő partnerként kel kezelnie. Bízni kell a diákok „tanári képességeiben", abban hogy egy szolidáris, és nem önző légkörben képesek egymás tanárai lenni. Amennyiben a tudás, az ismeretek megszerzésével együtt a proszociális kompetenciákat (együttműködést, segítőkészséget, toleranciát, empátiát), a kommunikációs készséget, a humán értékeket is szeretnénk hatékonyabban fejleszteni tanulóinkban, akkor ezt a „célunkat sem frontális osztálymunkával, sem egyéni foglalkoztatással nem érhetjük el. A gyerekek személyközi kapcsolataira támaszkodva építhetjük ki azokat a kooperatív egységeket (csoportokat), amelyekben, mindenki biztonságban érezheti magát, és osztozhat a feladatmegoldás közös felelősségében."(Vastagh, 1999.)
A kooperatív tanulás jellemzői: A kooperatív tanulási forma a tanulók (4-6 fős) kiscsoportokban végzett tevékenységén alapul, és az ismeretek és az intellektuális képességek fejlesztésén túl kiemelt szerepet játszik a szociális kompetencia, azaz a tanulók szociális készségeinek és együttműködési képességeinek kialakulásában és fejlődésében. A tanulók a csoportmunka keretében közösen dolgoznak, ez együttes felelősséget jelent a csoport eredményéért, a saját, és a csoporttársak munkájáért. A kooperatív tanulási forma - ahogy a többi cselekvő tanulási forma - a hagyományos tanulási módszerekkel szemben nemcsak megengedi, a konstruktivitást, hanem kifejezetten stimulálja az emberi agy ezen alkotómunkáját. A kooperatív tanulásban a csoport "didaktikai lépcsőt jelent", amelyben integráltan jelennek meg a tanulás-lélektani és szociálpszichológiai szempontok, kibővítve a kooperatív technikák és módszerek alkalmazásával. A tanulás legfontosabb didaktikai mozzanatai (ismeretszerzés, rendszerezés, alkalmazás, ellenőrzés, értékelés) a csoportban folynak. A kooperatív tanulás hatékonysága a csoport, mint motivációs bázis a tanulásra ösztönző légkör meglétével, valamint a többszörös visszacsatolással, ismétléssel, ellenőrzéssel "a többlépcsős szűrővel" magyarázható. Tehát a kooperatív munkában rejlő szociális összetartó erő"(kohézió) fokozza a szellemi tevékenységet és a nevelési eredményeket, vagyis didaktikai, szociálpszichológiai és nevelési vonatkozásai egyaránt jelentősek. Az értelmezés, tudatosítás mellett lehetőség van a kommunikációra, az átélésre, a megtapasztalásra, ebből kifolyólag szociális ismereteket közvetlenül tanít. Humánus, közvetlen irányítás mellett érvényesül a tanári segítő együttműködés, mely a „proszociális értékek" nevelésének szempontjából pozitív mintát közvetít és elősegíti a motiváltabb tanulást. Érvényesül az egyidejű, párhuzamos interakció alapelv, amely mindenkire kiterjed, és több szálon futó kommunikáció folyik a tanulók között, összefüggésben az érzelmi tényezőkkel, tapasztalatot szerezve kontaktusteremtésben, a konfliktuskezelésben, az érdekérvényesítésben, a segítésben és együttműködésben. Egyenlő arányú részvétel megteremtésére törekszik, ahol mindenki egyenrangú félként dolgozhat. Cél, hogy mindenki szerepeljen, érvényesíthesse önmagát a munka az ellenőrzés, a prezentáció és értékelés során. Építő, pozitív egymásrautaltság érvényesül, mindenki érdekelt az előmenetelben, a csoport sikere érdekében. A tanulók sokkal érintettebbek, ezáltal aktívabbak és motiváltabbak lesznek. Segíti az egyéni és közös felelősség, kialakulását, a számonkérés lehetőségét. A mások és a csoport érdekeit is figyelembevevő attitűd jellemzi. Állandó együttműködés, kölcsönös támogatás van a csoport tagjai között, mindezt rendszeresen átélik, és gyakorolják. Érvényesül az empátia, a tolerancia, a kölcsönös bizalom, nincs kirekesztés, elmagányosodás, mert a csoport felkarol, segít, nagyobb az egymásra figyelés. Fejlődik a tanulók szociális érzékenysége társaik iránt. A fejlesztő segítő értékelés van túlsúlyban, amelyre a változatosság, pozitivitás, többszintűség jellemző, a tanár ehhez igazítja a tanulást, a tanulási folyamatot. Elkülönül a tudás és a szociális ismeretek értékelése és nem csak a jegy a fontos, hanem az egyéni és közös eredmény és feladatmegoldás. A tanulóknak a közösen megfogalmazott szabályokhoz, és értékekhez kell igazodni. Az oldott, vidám légkörben jobban érvénysül az érzelmi motiváció, ráhatás, mely pozitív hatással van a tanulók aktivitására, a szociális értékek elsajátítására. A tanulók pszichikai megerősítést kapnak, ez segíti az emocionális fejlődést.