A „Mérés, értékelés" kurzus létjogosultságát, szükségességét egy kérdőíves felméréssel támasztom alá (Pedagógusok az értékelésről címmel), melyet a Mecsekaljai Óvoda, Általános Iskola és Középiskola Bánki Donát Utcai Általános Iskolájának tantestületében végeztem el. A felmérés célja többek között az volt, hogy megismerjem, a pedagógusok mindennapi munkájában milyen szerepet tölt be az ellenőrzés, mérés, értékelés; milyen jelentőséget tulajdonítanak neki; milyen felkészítést kaptak főiskolai, egyetemi tanulmányaik során; milyen módszereket használnak ezen tevékenységek során.

A felmérés adataiból készült teljes elemzést az 1. számú Melléklet tartalmazza, de a kurzus alátámasztása érdekében néhány észrevételt itt is megemlítek.

A pedagógusok mindennapi munkájában az ellenőrzést, értékelést főleg a tanulók teljesítményeire vonatkoztatják. Kiemelten fontosnak tartják a tanulók képességeinek, készségeinek; a tanítási-tanulási folyamat hatékonyságának; valamint a tanulók tudásának mérését, értékelését.

Az ellenőrzés és az értékelés tanári tevékenységeket a legtöbb pedagógus saját megítélése szerint jól végzi. Mindkét tevékenység esetében a tantestület alig több mint negyede értékelte úgy, hogy Nagyon jól teszi, és szinte minden ötödik pedagógus azt vallotta, hogy csak Közepesen. Megfogalmazható a kérdés: miért gondolják így? Válasz lehet, hogy a főiskolai, egyetemi tanulmányaik alatt az ellenőrzés, értékelés elméleti hátterének elsajátítása megtörtént, de a gyakorlathoz nem kötődött, vagyis a gyakorlatban nem állítottak össze feladatlapokat, nem írattak a tanulókkal dolgozatot, nem javítottak röpdolgozatot, nem került sor a diákok feleltetésére. Talán ha mindezekre a gyakorlatban is felkészülnek, akkor a saját tevékenységük megítélése is pozitívabb lenne, mint a motiválás esetében, melyeket sokkal jobbnak ítélnek meg, igaz a főiskolai, egyetemi felkészítés során nemcsak elméletben sajátították el, de a gyakorlataik alkalmával ki is próbálhatták, fejleszthették.

A megkérdezett pedagógusok legnagyobb része a leggyakrabban a saját készítésű dolgozatot, mint számonkérési formát alkalmazza.

Az eddigi eredményeket figyelembe véve a következő kérdés merült fel bennem: Ha a pedagógusok a főiskolai, egyetemi tanulmányaik során a gyakorlatban nem próbálták ki, de a leggyakrabban saját készítésű felmérésekkel kérik számon a tanulókban a tanítási-tanulási folyamat során végbement változásokat, akkor ezek a felmérések mennyire lehetnek objektívek, megbízhatóak, érvényesek?

Hozzá kell tennem azt is, hogy saját megítélésük szerint is ezeket a tevékenységeket a legtöbben csak „jól" vagy „közepesen" végzik; holott a diákok és a szülők is igen nagy jelentőséget tulajdonítanak az ellenőrzésnek, értékelésnek, hiszen az iskolai osztályzatok/érdemjegyek meghatározóak a továbbtanulás szempontjából is.