3.1. Definíciók

Skutnabb - Kangas (1984) szerint ahány kutató, annyi kétnyelvűségről szóló definíciót olvashatunk, ennek ellenére egy átfogó, magát a jelenséget értelmező magyarázattól nehéz lenne eltekinteni. Magát a kétnyelvűség jelenségét sok oldalról, sok diszciplína irányából lehet megközelíteni. A következő fejezetekben először a neurolingvisztika, a pszicholingvisztika, majd a szociolingvisztika, végül a kétnyelvű oktatás kérdései következnek, a pedagógiai oldaláról megközelítve a kétnyelvűség jelenségét.

A kétnyelvűség fogalma vonatkozhat egyénekre, csoportokra, közösségekre, akár társadalmakra is, és arra a jelenségre utal, amikor ezek az egyének, közösségek, csoportok hétköznapjaikban szükségszerűen két (több) nyelvet használnak kommunikációjuk során. Számosan definiálták, értelmezték a kétnyelvűség fogalmát szűkebben vagy bővebben, a kétnyelvű személy nyelvi ismeretei alapján.

Az egyik legszélsőségesebb Bloomfield (1993), aki „valódi" kétnyelvűnek tekinti azokat, akiknél a két nyelv anyanyelvi kontroll alatt van. Ezt a felfogást nevezik „kettős monolingvis" elvnek, azaz a kétnyelvűség egyszerűen két nyelv mechanikus összegződése. Ezzel szemben Diebold (1961) az imént megfogalmazott anyanyelvi tudás ellentéteként a kétnyelvűség minimális meghatározását állítja fel, miszerint a kétnyelvűség „egy második nyelv lehetséges modelljeivel való érintkezése és ezek anyanyelvi környezetben való használata". Ezek szerint az olyan ember is kétnyelvű, aki csupán megérti a második nyelvű kommunikációt, vagy legalábbis annak egy részét.

MacNamara (1967) felhívja a figyelmet a kétnyelvűség kontinuum jellegére, mert szerinte mindenki kétnyelvűnek tekinthető, aki a második nyelven a négy alapvető nyelvi készség közül (beszéd, hallásértés, írás, olvasás) egyikének birtokában van az első nyelv mellett.

Weinreich (1963:1) szerint „a kétnyelvűség két nyelv változó használatát takarja, és az ebben résztvevő személyt kétnyelvűnek nevezzük" („The practice of alternately using two languages will be called BILINGUALISM, and the persons involved, BILINGUAL").

Grosjean (1992:51) holisztikusan közelíti meg a kétnyelvűség fogalmát, a nyelvek használatára és nem a nyelvhasználók nyelvtudás-szintjére helyezve a hangsúlyt: „A kétnyelvűség két (vagy több) nyelv rendszeres használatát jelenti, és kétnyelvűek azok az emberek, akiknek a mindennapi életben szükségük van mindkét nyelvre (vagy többre), és ezeket használják is." Grosjean (1989) hangsúlyozza, hogy a kétnyelvű egyén nem két egynyelvű összessége egyetlen testben. A kétnyelvű beszélőre jellemző a nyelvek közötti munkamegosztás, s így egyes nyelvhasználati színtereken az egyik nyelv lesz domináns, máskor pedig a másik. Ugyanez figyelhető meg a kétnyelvűeknél, amikor a két nyelv között váltanak.

Skutnabb-Kangas (1984) két definíciója a kétnyelvűség jelenségéről nemcsak a nyelvi ismeretek szintjére vonatkozik, és nem is csak a használat alapján fogalmazza meg, a kétnyelvűség ideális állapotát kifejtve:

„Kétnyelvű az a személy, aki egy-vagy többnyelvű közösségben is anyanyelvi szinten képes két, vagy (több) nyelven kommunikálni, a közösség és az egyén által az egyén kommunikatív és kognitív kompetenciájára kirótt szocio-kulturális követelményeknek megfelelően, és aki mindkét (illetve valamennyi) nyelvi csoporttal (és kultúrával) vagy azok részeivel képes azonosulni."

Skutnabb-Kangas (1997) összegyűjtötte a kétnyelvűség különböző definícióit, amelyből kitűnik a kétnyelvűség jelenségének komplexitása:

1. Származás szerint kétnyelvű az,

• aki kezdettől fogva két nyelvet használ a családban;
• akit kétnyelvűnek nevelnek.

2. Azonosulás szempontjából:

• belső azonosulás szerint kétnyelvű az, aki kétnyelvűnek azonosítja magát, illetve két nyelvvel/és vagy kultúrával (annak részeivel) azonosul
• külső azonosulás szerint kétnyelvű az, akit mások kétnyelvűnek tekintenek;

3. A nyelvtudás foka szerint:

• tökéletesen ismer két nyelvet;
• két nyelvet használ anyanyelvként;
• azonos szinten használ két nyelvet;
• másik nyelven is teljes és értelmes megnyilatkozásokra képes;
• legalább részben ismer egy másik nyelvet;
• kapcsolatba került egy másik nyelvvel;

4. Funkciója szerint kétnyelvű az az ember, aki a mindennapi életben két nyelvet használ, vagy képes lenne használni.

Skutnabb-Kangas (1997) tovább vezette a gondolatsort és megállapította, hogy:

• egy személynek lehet több anyanyelve is (a származás: első tanult nyelv, de az azonosulás szempontjából is)
• ugyanaz a személy más anyanyelvvel rendelkezhet a definíció különböző meghatározásai alapján
• a definíció alapján egy személy anyanyelve változhat élete során
• egy társadalom politikai érettségének fokát határozza meg, hogy mely elemeit használja a fenti definíciónak intézményeiben.