İhsan Oktay Anar két magyarra fordított regénye között fedezhető fel a legszorosabb kapcsolat. Ez, az egész életmű szempontjából vett jelentőségénél fogva szükségessé teszi a művek elemzésének szokatlan sorrendjét, mely a szerzőt a művek előterébe állítva vizsgálja.

A legelső regény, a Ködös kontinensek atlasza, és harmadik, az Efrasiyab történetei közötti kapcsolat kétszeresen is megerősített. Az első regényben megjelenik egy világhódító hős, Efrasiyab, aki a szerző harmadik művében címszereplőként bukkan fel. A látszólag súlyos kötelék a két regény közötti kapcsolat tekintetében mégis elenyésző, hiszen Efrasiyab az első regényben csupán mellékszereplőként jelenik meg, a harmadikban pedig címszereplő létére nem jut valódi szerephez, csupán az utalások szintjén kísért. Mivel ez az életmű szempontjából kevésbé jelentős, a kapcsolatok feltárására később kerül csak sor.

Jóval erősebb kapcsolatot teremt azonban a szintén mindkét regényben felbukkanó Hosszú İhsan, aki az első regénynek kulcsfigurája, és a harmadik regényben való ismételt felbukkanása révén a műveken átívelő előre- és visszautaló szerepet tölt be. Az értelmezési tartomány, melyet ez a visszatérő karakter nyit meg a regények egymás felőli olvasása során, tovább tágul annak a ténynek tudatában, hogy Hosszú İhsan magának İhsan Oktay Anarnak a fikciós megfelelője.¹ Meglepő módon a hozzáférhető török nyelvű értelmezések rövidre zárják a szerző és műbeli megfelelőjének kérdéskörét, és legfeljebb Hitchcock filmbeli felbukkanásaival rokonítják azt. A szerző és főhőse közötti párhuzam, és kettejük folytonos áthelyeződése azonban ennél jóval bonyolultabb változásokat eredményez, feltérképezése pedig az egész életmű szempontjából jelentős szövegszervező tényezőkre világíthat rá.

Hosszú İhsan Efendi egyértelműen a szerző műbeli megfelelője: magas, barna bőrű, kiálló arccsontú ember, aki erősen érdeklődik a filozófia iránt. A regény során Descartes-ot (a könyvben: Rendékár) olvasva egyre jobban elmerül a lét és a gondolkodás kérdésének összefüggéseiben, míg végül, vakon és őrülten bolyongva arra a következtetésre jut, hogy a filozófus állításai helytelenek.

A regényt átértelmező utolsó fejezet egy mindezektől független történettel kezdődik². A történet szereplője egy kereskedő, aki álmában megpillantja saját magát, amint egy ablakon befelé nézve „egy bölcsőszerű ágyban horkolva alvó, meg az ágya mellett egy füzetbe jegyzetelő embert"³ figyel. Ez az ember „magas, ferde szemű, kiálló arccsontú", amikor pedig a kereskedő három napi leskelődés után végül megszólítja őt, hosszúnak nevezi, még ha kisbetűvel is. Az álomban Hosszú İhsan Efendi látszik megjelenni, aki habár mindig is érdeklődött az álmok iránt, a regény megelőző fejezeteinek egymásra következése szerint jelenleg vakon bolyong valahol a világban. A kereskedő kíváncsiskodására adott válasza viszont még e hirtelen váltásnál is zavarba ejtőbb: „Látod ezt az embert itt ágyban aludni? Őt én álmodtam. Alszik és álmokat lát. Én pedig sorban feljegyzem a füzetbe az álmait." (KKA 201) A saját álmának álmait jegyzetelő ember tehát maga Hosszú İhsan Efendi, aki álmaiból szerzett tudása alapján akarta megrajzolni a Föld térképét, Descartes-ot olvasva pedig arra a véleményre jutott, hogy aki gondolkodik, nem csupán saját létezését igazolja, hanem az egész körülötte lévő világot alkotja meg. Ez az őrült feltételezés most igazolódni is látszik, hiszen az álmában másokat megleső kereskedőt az álombéli hosszú ember álmatlanságra ítéli, a megátkozott kereskedő pedig e büntetést megváltó vándorlásakor a regény másik főhősével, a semmiképpen sem álomszerű Bünyaminnal találkozik.

A Ködös kontinensek atlasza Anar többi regényéhez hasonlóan több közbetoldott történetet is tartalmaz, ezek azonban nem tekinthetők beágyazásoknak, hiszen végkifejletük mindig az alaptörténet diegetikus szintjére fut ki. Ennek alapján az elátkozott kereskedő története is egy hasonló történetként működik (egy mellékszálként tehát, amely egy ponton egybeszövődik Bünyamin történetével) egészen addig a pillanatig, míg a fiú el nem olvassa apjától, Hosszú İhsan Efenditől kapott levelét. A levelet ugyanis nem a kereskedő juttatja a fiúhoz; régóta nála van már abba a könyvbe rejtve, melyet apja írt neki hosszú évekkel korábban:

„[...] akárha valami belső parancsra, eszébe jutott Hosszú İhsan Efendi atlasza. Elővette ingéből a könyvet, kinyitotta, és ezúttal elolvasta címét: Ködös kontinensek atlasza. Nem csodálkozott, amikor belelapozva egy sor ismerős névre bukkant."(KKA 2009)

Az eddig csupán szereplőként tételezett Hosszú İhsan Efendi így az egész regény elbeszélőjévé válik, aki a már korábban kifejtett elképzelése szerint valóban saját gondolatai révén hozza létre fiát, s annak életét már megélése előtt mellékeli egy neki írott könyvben. A zavarba ejtő könyvcím pedig azonnali újraolvasásra ösztönöz az által a mise en abyme által, melynek Hosszú İhsan Efendije egy bomlott elméjű emberből precíz szerzővé avanzsál:

„Rendékár arra a következtetésre jutott, hogy azért van, mert gondolkodik. Én is gondolkodom, tehát vagyok, de ki vagyok? Hosszú İhsan Efendi-e, aki Galatában, a Vitorlások fogadója mellett lakik, vagy pedig valaki, aki mondjuk Izmirben, pontosan háromszáznyolc év múlva szomorú ámulattal szemléli a világot? Melyikük az álom, és melyikük valódi? Gondolkodom, én tehát vagyok. Egy gondolkodó emberre gondolok, és arra, hogy tudja, hogy gondolkodik. Abból, hogy ez az ember gondolkodik, az következik, hogy van. És én tudom, hogy a következtetés helyes. Mert ő az én gondolatom. Azt gondolom, hogy ez az ember, akinek a létét ily módon jogosan állítom, engem gondol, vagyis egy valóságos valaki képzel el engem. Ő valódi, én pedig álom vagyok."(KKA 2011)

Anar, a magas, izmiri, Descartes-ot jól ismerő filozófiaprofesszor saját főhőse által szövődik bele a könyvbe, sőt, Hosszú İhsan révén az Efrasiyab történeteinek olvasásmódját is előre meghatározza. Az által, hogy İhsan Oktay Anar saját magát áttételesen - az őrá utaló, nevén nevezett, szereplőnek hitt narrátoron keresztül - állítja középpontba, felkínál egy olyan szerző-központú olvasati lehetőséget, amely könnyedén figyelmen kívül hagyható lenne, ha Hosszú İhsan Efendiről a kezdetektől tudni lehetne, hogy ő maga az explicit olvasó által olvasott könyv narrátora. Ha Hosszú İhsan Efendi nyíltan azonosítódna Anarral, akkor csupán a szerző alteregójaként tűnne fel, névrokonságának szerepe pedig könnyen értelmezhető játékká válhatna az életrajzi tények tudatában. Ám a szerző és a narrátor felcserélődik, méghozzá a bizonytalanság legbiztosabb tengelyén -- az álomén: „Mind e zűrzavar közepette egy matracon, a takarót az álláig húzva valaki - ki tudja már hányadik álmát aludta. Ez a ferde szemű, kiálló pofacsontú, ritkás bajszú személy volt Bünyamin apja. [...] magas termete miatt Hosszú İhsan Efendiként szokták emlegetni. [...] Ez a finom piheágyon alvó ember megirigyelve az úgynevezett nyugati felfedezőket, olyan világtérkép készítésére adta a fejét, amely a legendás Kaf hegytől a Kaf hegyig ábrázolja a világot."(KKA 17-18)

Hosszú İhsan Efendi a legelső fejezet óta alszik, és habár az utolsó fejezetig egyetlennek hitt diegetikus szinten hamarosan felébred, és több dolog is megesik vele, fiának szánt leveléből mégis csupán annyi derül ki, hogy a világtérkép elkészítése helyett egyedül a Ködös kontinensek atlaszát sikerült létrehoznia, ráadásul, amennyiben fiát csak álmodja⁴, úgy a neki szánt könyvet is csak álmában írta meg. Az által viszont, hogy felvetődik a lehetőség, hogy maga a narrátor álmodja a szerzőt is - ami nyilvánvaló lehetetlenség - maga İhsan Oktay Anar kerül a középpontba, ő maga válik az ágyban fekvő Hosszú İhsan Efendivé, és egyben az alvó álmát jegyzetelő, hasonló külsejű emberré is. De mivel a Ködös kontinensek atlasza egy valóban kézbe vehető, átlapozható és elolvasható könyv, felmerül a kérdés, milyen szerepe lehet egy mise en abyme fölé telepedő metaleptikus szerzőnek?

A regény rétegzettségének tudatában történő újraolvasás feltárja, hogy a szöveg minden olyan pontján, mikor a narrátori szemmel őrültnek tartott Hosszú İhsan Efendi a téziseit hangoztatja, valójában narrációs szintet lép, és az éppen olvasott szöveg fikcionalizáltságát hangsúlyozza. Ez pedig a külső metalepszis rárakódása során a metanarráció alakzatává bővül, hiszen annak tisztázása, hogy a történetszintek fölött álló személy maga a valós szerző, szavak nélkül beszéli el narráció megalkotottságának módját. Ami pedig még fontosabb, a regény egyes rétegei közötti kapcsolatokra tereli a figyelmet, melyre pedig nagyon is sok szükség lesz a regény újraolvasása során.

1Hosszú (Uzun) İhsan neve egyszerűen a szerző testfelépítésére utal; az uzun szó magyarra magasként is fordítható.

2Ennek variációja később felbukkan majd az Efrsiyab történeteiben.

3A Ködös kontinensek atlasza 201. A reményből vett idézetek oldalszámát a továbbiakban ld. a főszövegben az idézet után KKA jelzéssel.

4„Szerettem volna apád lenni, a hajad simogatni, szerettelek volna megcsókolni. De hogy lehetne megérinteni egy álmot?" Ködös kontinensek atlasza, 211.