In medium text játék

Mallarmé a Kockadobás című verséhez írott Előszóban felhívja a figyelmet arra, hogy „mindebben nincs semmi újdonság, mint az olvasnivaló térbeli elrendezése."¹Ez a térbeli elrendezés (espacement) azonban nagy hatással volt a költészetre, az irodalomtudományra, a filozófiára, az építészetre. Éppen ezért, érdemes a tanítási gyakorlat szempontjából is megvizsgálnunk.

Az Előszóban Mallarmé részletesebben is kifejti térbeli elrendezésének újdonságát. Verse megírásakor nagyobb hangsúlyt fektetett a vers körül korábban csak szükséges velejáróként jelen levő „fehérre". Ezzel a figyelem középpontjába állította ezt a korábban csak a háttérben megbúvó elemet. Ezt kétféle módon tehette. Egyrészt többet engedett belőle a vers köré, másrészt a verset körülölelő fehérséget feldarabolta. Ezzel a dekonstrukcióra olyannyira jellemző eljárással kettős célt ért el, hiszen a háttérrel együtt az előteret is feldarabolta, a „fehér" felszaggatása magával hozta a szöveg részekre törését is. Ezzel kérdőjelezi meg a vers, a versírás és az olvasás fogalmát is. Ugyanis azzal, hogy magát a verset ennyire megváltoztatta, szükségszerűen megváltozott a vers befogadását lehetővé tevő módszere, eljárása az olvasónak. A rövid és szétszórt sorszerkezettel a már megszokott lineárisan „könnyen" olvasható sorok megtörnek, ezzel az olvasás szaggatottá válik, így iktatja bele az olvasásba a szüneteket Mallarmé.

A szöveget tehát nehéz befogadni, felmerülhet bennünk a kérdés, hogy az író szándékosan megnehezíti a befogadást? Ezzel is gondolkodásra késztetve az olvasót a vers mibenlétéről. Hiszen a vers fogalma korábban magában hordozta a rendezettség, a szabályosság és az elvárhatóság fogalmakat is. Mindez a Kockadobásban felborulni látszik, a verssorok nem vonalzóval kordába kényszerített rendszert alkotnak, szabályosságot sem tudunk felfedezni bennük, és elvárásainknak sem felel meg, Mallarmé tehát szakított a verssel kapcsolatos hagyományokkal, konvenciókkal. Nem igazodik sem a vers előtt meglévő elvárásainkhoz sem a vers olvasása közben keletkezőkhöz, mindig a kiszámíthatatlanság érzését kelti, erre utalhat a vers alcíme: „Soha nem törli el a Véletlent". Nem tudhatjuk, hol találunk üres fehér teret, és a lap melyik részén fognak elhelyezkedni a verssorok. Így váltakozva a lap és a szöveg között haladunk, és feltehetjük magunknak a kérdést mi van ott, ahol nincs szöveg? Miért nem került oda semmi? Vajon kerülhetett volna? Így cikázó gondolatainknak köszönhetően az üres tér akár többet jelenthet a szöveggel betöltött részeknél, elménk szabadon szárnyalhat a sorok között. Ezzel harmóniába kerülve Mallarmé Előszavával, melyben „az Eszme prizmatikus szóródásához" hasonlítja verssorait.

Mallarmé művével természetesen nem akarja eltörölni, leigázni a régi versformát, azt „mélységesen tiszteli", ahogy az Előszóban írja, csak valami újat, valami mást kíván megmutatni.

1. Melléklet

1 Stéphane Mallarmé, „Előszó", Kockadobás, Bp., Helikon, 1985. 59.