A dekonstruktív építészet egy másik kifejezése az espacement mellett a pli vagy a pliage, a folding, azaz a gyűrés, hajtás, redőzés. Peter Eisenman Gilles Deleuze Le pli: Leibniz et la baroque¹ című könyvére hivatkozva használja ezt a kifejezést. Deleuze a pli kifejezést mondhatni mágikus egyetemességgel használja, olyannira, hogy koncepciója szerint a világon egyszerűen minden origami produktumként értelmezhető (a japán origami művészetet ő maga hasonlítja a pli-jéhez).

Deleuze Leibnizből indul ki a pli fogalmának elemzésekor, és arra hívja fel a figyelmet „hogy bár a redőzés a befedés újabb és újabb eljárásait fogjuk kitalálni, mégis Leibniz hívei maradunk, mert mindig minden a redőzésről, a kihajtogatásról és az újra hajtogatásról fog szólni". (Idézi Kunszt - Klein 1999, 94) Deleuze konkrét neveket is említ, , így Mallarmé, Proust, Michaux, Hantai, Boulez nevét, akik a pliage eljárását alkalmazzák, ám szerinte ezek az alkotók csak öntudatlanul alkalmazzák a pli-t, ami a fogalom és az eljárás egyetemes mivoltát bizonyítja.

John Rajchman kísérletet tett Deleuze és Eisenman kapcsolatának definiálására és azt állapította meg, hogy míg Deleuze Le pli című munkája a hajlítások Ideájáról beszél, amelyek végeláthatatlanul új és új hajlításokba váltanak át, addig Eisenman egyik alkotását, a frankfurti Rebstockpark-ot úgy tekinthetjük, mint Eisenman kísérletét arra, hogy szembenézzen korunk építészetének és urbanisztikájának foldingjával. Ha Deleuze felfedezte az informális filozófiát, a gondolkodás informális módját, akkor Eisenman feltalálja az informális építészetet, az építés és tervezés egyik informális módját.² Hogy is kell elképzelni a Rebstockparkot, mint a folding mintapéldányát? A következő képeken nagyon is megfigyelhetjük e jelenséget.

 

A Rebstockpark mellett még találhatunk Eisenman alkotásai között olyat, melyen megfigyelhetőek a hajtogatás jegyei. Az alábbi képek közül az első az atlantai Center of the Arts, a második a Nunotani vállalat központi épülete, a harmadik pedig a Max Reinhardt Haus Berlinben.

 

6. Melléklet

 

A Max Reinhardt Haus alkotás Eisenman szerint a saját legmonumentálisabb folding-műve, melyet úgy kell elképzelnünk, mint egy elképesztő magasságú origamiproduktumot. Lényegében két felhőkarcolóból és azok összekapcsolásából áll, funkcióját tekintve pedig multimédia-központ.

A folding vagy pli fogalmába legalább annyira beletartozik a gyűrés fogalma, mint a hajtogatásé. Ha megfigyeljük Eisenman honlapján az épületeket, láthatjuk, hogy a folding felfedezése után a hajtogatással foglalkozott, de idővel áttért a gyűrés technikájára is. Lássuk erre a példákat:

 

7. Melléklet

 

 

A dekonstruktív építészet és a Kockadobás

 

 

A Kockadobás a filozófusok és elméletírók által legtöbbet elemzett Mallarmé alkotás. Sartre szerint egzisztencialista költemény, Derrida szerint dekonstruktív tevékenység. Tschumi és Eisenman alkotásairól mondhatjuk, hogy egzisztencialista épületek, vagy dekonstruktív épületek? A Parc de la Villettenek és Max Reinhard Hausnak is van hagyományos funkciója, az előbbi egy park az utóbbi egy multimédia-központ. Mégis mindkettő épp e funkcionalitást megkérdőjelezésével váltotta ki a legtöbb kritikát, hiszen Tschumi esetében a Piros őrültségeknek valóban semmi funkciójuk nincs, csak hogy ott legyenek a képzeletbeli rácspontokon.

A Max Reinhardt Haus kapcsán pedig Klein Rudolf a következő kritikát fogalmazza meg: „A multimédia-szórakozóközpont funkció azonban nem igazán méltó Reinhardt emlékéhez, az Eisenman által tervezett gigantikus épületszörnyeteg pedig már szélsőséges ellenérzéseket válthat ki. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon mi lehetett a pszichológiája annak, mit Eisenman művelt ebben az esetben. Lehet, hogy őt is degusztálta a pályázat kiírása, amely Reinhardt-ot a színművészet legszentebb csúcsairól a szórakoztatóipar vulgaritásába rántja le: ebben az esetben a terv egy óriási fintorrá transzponált tiltakozás is lehetne. Lehet azonban, hogy erről nem volt szó, s csupán az mozgatta, hogy a folding ideájába koncentrálódott misztikus mániáját egy nagyon nagy feladat égisze alatt élje ki."³ (Reinhardt a 20. század színházi rendezőinek volt sokak szerint a legnagyobbika.)

E kritika szerint Eisenman ugyan tervezett egy multimédia-központnak megfelelő épületet, de az igazi célja az volt vele, hogy a folding vagy pli technikájának állítson emléket. Vagy ez csak értelmezés kérdése lenne? Ezen a ponton ismét visszautalhatunk Kockadobás előszavának arra a mondatára, mely szerint „mindebben nincs semmi újdonság, mint az olvasnivaló térbeli elrendezése." (Mallarmé, „Előszó", Kockadobás, Bp., Helikon, 1985. 59.) Ezt a térbeli elrendezést viszont a költészet esetében és az építészet esetében is arra késztet, hogy megtanuljunk új módon olvasni és értelmezni. Ha egy turistacsoporttal gyanútlanul rónánk Róma utcáit és az antik épületek között egyszer csak megpillantanánk az Eisenman által tervezett templomot, meghökkennénk. Nem értenénk, hogy illik bele a környezetébe, hogy töltheti be a funkcióját. Első megközelítésre nehéz lenne a befogadása. Többször vissza kellene oda térnünk, esetleg be is kellene mennünk, hogy végre megértsük, ennek az épületnek a célja pontosan a meghökkentés, amit sikeresen el is ért nálunk. De természetesen nem csak a római templomra érvényesül mindez, gondoljunk csak vissza Klein Rudolf kifejezésére a Reinhardt-házzal kapcsolatban: épületszörnyeteg.

 

Már csak egy kérdés maradt: vajon mi a funkciója a „fehérnek"? Mallarmé szerint a Kockadobás poétikai jelentősége épp abban áll, hogy máshogy darabolta fel a lap fehérjét, máshova helyezte a szöveget, üres helyek keletkeztek. Eisenman és Derrida épületterve még nem valósult meg, de megjelent a közös munka dokumentumaként a Choral Work című könyvük, amely alapján a filozófia és az építészet felől vizsgálhatjuk meg a fehér és az üres helyek funkcióját. Eisenman épületeit elemezve pedig az építészeti gyakorlat felől tehetjük fel ugyanezt a kérdést. De ennek megválaszolását már az olvasóra bízzuk, hiszen ha visszalapozva / visszagörgetve megnézi az épületeket, maga is fel tud állítani egy tézist ezzel kapcsolatban.

 

 

1 Gilles Deleuze Le pli: Leibniz et la baroque, Paris, Minuit,1988.

2 Ehhez a kérdéshez ld. Kunszt György - Klein Rudolf: Peter Eisenman, A dekonstruktivizmustól a foldingig, Akadémiai Kiadó, 1999, Budapest, 106. 96-97.

 

3 Kunszt György - Klein Rudolf: Peter Eisenman, A dekonstruktivizmustól a foldingig, Akadémiai Kiadó, 1999, Budapest, 106.