Tóth Krisztina, a hagyomány nyomában
Tóth Krisztina újító nyelvi és lírai megoldásaival meghatározó személyiségét képezi az elmúlt két évtized irodalmi életének. Intertextuális szövegkezelésével ugyanakkor visszakapcsol - főként - a 20. század második felének különböző epikai, lírai hagyományaihoz is. Az 1980-as években lírikusként induló (Őszi kabátlobogás, 1989) és önmagát is akként definiáló költő egyforma lendülettel és határozottsággal szólal meg később epikai írásokban is. Szövegei erősen szubjektív hangjuk révén felkínálják az olvasónak az író személyével való azonosítás lehetőségét. Tóth Krisztina írásművészetének alapproblematikája a folyamatos kötéltánc a személyesség és az ettől eltávolító ironikus hang között.
Az intertextuális játék az egyik mód, ahogy a Tóth eléri ezt a különös kettőséget, s hoz létre ezáltal dinamikus játékteret szövegen belül, illetve - saját vagy idegen - szövegek között. Az említett kétoldalúság egyaránt felfedezhető mindkét műnemben íródó, így lírai (Porhó, 2001; Síró ponyva, 2004; Magas labda, 2009) és prózai szövegeinél (Vonalkód, 2006; Hazaviszlek, jó,? 2009; Pixel, 2011). Az itt szereplő példák elsősorban a nyelviség és a hagyománnyal való játék szempontjából hordoznak tanulságot majd.
Mind a lírai, mind a prózai írásai olyan nyelvi világot képviselnek, amelyre jól illeszthető a kortárs irodalmat az 1990-es évektől egyre erősebben meghatározó nyelvi játék, amely grammatikai (nyelvtani) és szemantikai (jelentéstani) szinten is zajlik. Az ebben megragadható szubjektum, aki egy jól körvonalazható, ugyanakkor több szempontból elbizonytalanító én mindig ismerősként tűnik fel a szövegekben. Egyes szám első személyű elbeszélőként, illetve lírai énként egyszerre van jelen a maga személyességével, ironikus hangja révén mégis kívül marad a személyes távolságon. Hogy mi formál egységet e hangból, azonosság és eltávolítás kérdése egyszerre. Tóth Krisztina metaforáival élve, „klón", „iker", a folyamatosan múltba játszott jelen szubjektuma. Írásai a nyelviségen alapuló motivikus rendszerek, metaforák révén lépnek túl a személyesség megkapó történetein egy metaforikus hálózat rendkívül összetett, mégis rendezett világának paradox elemeivé, amelynek részei az intertextuális, átjátszott nyomok. Ebben az esetben Derrida „nyom" fogalma újfajta megközelítést jelenthet. A „differencia" a jelentés különös mozgására is utal, melyben a nyom önmagán és múltbeli kapcsolódási pontján távolabbra és többre mutat.1 A folyamatos elkülönböződésnek ösvényén már nem kereshető vissza a tiszta, eredeti ősnyom Derrida szerint, de óhatatlanul meghatározza az értelmet. Látni fogjuk, hogy Tóth Krisztina írásművészetében ez a megközelítés kulcsot jelenthet az értelmezéshez.
Az idegen szövegek felidézése, saját szövegtestbe való beemelése, az intertextuális elemek, utalások hálózata, a hagyománnyal való tudatos játék Tóth Krisztina műveiben rendkívül szervesen illeszkedik a mondanivalóhoz, ami művészetének egyik alapmotivációját adja. Ezt támasztja alá 2009-ben megjelent verseskötetének, a Magas labdának kulcsverse is:
„minden idézet és minden valaminek a medre, / van a szavak folyása mentén, kell legyen / egy hely, ahol minden fel van sorolva" (Hangok folyója, Magas labda: 5.)
A Vonalkód (2006) novellagyűjteményből is számos példa hozható; utolsó történetének eleje egy jól ismert részletet kapcsol be József Attila Eszmélet című művéből:
„Ha fölfeslik is, valahol azért mégiscsak törvények szövedéke a világ, olykor átláthatatlan, vagy hajnali derengésben pókfonálként felcsillanó összefüggések hálója: a szálak vége az idő más-más zugába kötve. [Misere (Húzni egy vonalat), Vonalkód: 175.]
A József Attila-i költészet egyik alapproblémája a rend-képzet, amely mögött a szubjektumnak a belső és a külső világ közötti harmóniára, rendre törekvő vágya és annak lehetetlensége húzódik. Tóth Krisztina saját világát egy összetett metaforahálózatba, „virtuális szerkezetbe"2 fogja össze - nemcsak a Vonalkódban -, rendet, egységes szövedéket próbál alkotni, amely ugyanakkor óhatatlanul töredékes, mivel emlékekből építkezik. Az erős motivikus építkezés azonban nyelvi, formai, gondolati és a történetkezelés szintjén is működik.
Az életrajzi elemekkel, utalásokkal átszőtt írásokban az összetett nyelvi, textuális világ a hagyománnyal való játékkal egyben eltávolító erőt is jelent a személyességtől, egy fajta „távolságot tartó intellektuális fegyelem".3 Tóth Krisztina ebben rokonnak tekinthető József Attila kései költészetével, a Szabó Lőrinc-féle versnyelvvel, így az Újholdas nemzedékkel (Nemes Nagy Ágnes), vagy közelebb Petri György és az azt követő új költészeti megszólalásokkal. Annak a kilencvenes években megjelenő generációnak a tagja, amelynek alkotói a magyar líra küldetéstudatától eltávolodva, a hagyományt újraértelmezve alakították ki egyéni írói útjukat.
A tananyag a követkkező licenc alá esik: Developing Nations 2.0
Mindent megtettünk, azért, hogy a jogvédelem alatt álló ábrák, képek, hivatkozások, források, mozgóképek és animációk közléséhez a jogtulajdonos engedélyét megszerezzük. A kiadó elnézést kér amiatt, ha mégis valami mulasztás történt, továbbá várunk minden ezzel kapcsolatos észrevételt.