Emberekként mindannyiunknak van egyfajta készség-repertoárja a különböző problémák megoldására. A kutatásom éppen ezért ezeknek a problémáknak a megfontolásával, végiggondolásával kezdődött, megvizsgáltam, milyen kontextusokban találhatóak, majd milyen kulturálisan jelentős javakban érhetőek tetten. Nem úgy közelítettem meg az intelligenciát, mint egy tárgyiasított emberi képességet, mely azért jött létre, hogy bármilyen probléma megoldására használjuk, hanem inkább azokkal a problémákkal kezdtem foglalkozni, melyeket az emberek megoldanak, s ezáltal azok javait élvezik. Bizonyos értelemben ezután kerestem meg az intelligenciákat, melyek felelősek a problémamegoldásért.

A releváns emberi intelligenciák kutatása során az agykutatásból, az emberi fejlődésből, az evolúcióból és az interkulturális összehasonlításokból merítettek: egy területet akkor csatoltak az intelligenciák közé, ha elfogadható bizonyítékot találtak ezekről a különböző területekről. Ez a feladat eltér a hagyományostól: mivel egyik terület sem szükségszerűen valamilyen intelligencia, motivált alapon hoztam ide-oda-szóló döntéseket. Az intelligencia tradicionális megközelítése esetében nincs lehetőség az ilyenfajta empirikus döntésekre.

Véleményem szerint ezek az összetett emberi tényezők, az intelligenciák jelentős mértékben függetlenek egymástól. Az agykárosodást elszenvedett felnőttek vizsgálata során ismételten bebizonyosodott, hogy bizonyos agyi képességek elvesznek, míg mások megőrződnek. Az intelligenciáknak ez a függetlensége az jelenti, hogy attól, hogy valaki az egyik fajta intelligencia, - például a matematikai intelligencia - területén kimagasló képességekkel bír, egy másik intelligencia-területen, mondjuk a nyelvben vagy a zenében már nem kiemelkedő.

Az intelligenciáknak ez a függetlensége éles ellentétben áll az IQ hagyományos mérésével, ahol a teszt-eredmények közt magas a korreláció. Véleményem szerint az IQ-tesztek al-tesztjei közti magas korreláció azért áll fenn, mert az összes feladat azt a képességet méri, hogy valaki mennyire tud villámgyors válaszokat adni logikai-matematikai, vagy nyelvi típusú kérdésekre. Ezek a korrelációk alaposan lecsökkennének, ha valaki az összefüggéseknek megfelelő módon - ahogyan én nevezem: intelligencia-fair értékelés - végezné el a kutatást, figyelembe véve közben az összes emberi problémamegoldási készséget.

Egészen mostanáig, úgy tűnhet, hogy az érvelésemben azt állítom: a felnőtt szerepek főként egyetlen intelligencia virágzásától függenek. Valójában, legyen bármennyire is kifinomult szinte minden egyes kulturális szerep, akkor is több intelligencia kombinációját igényli. Vagyis, egy mégoly láthatóan egyszerű szerep is, mint például a hegedülés, a zenei intelligenciára kell alapuljon.

Ahhoz, hogy valaki sikeres hegedűs legyen, test-kinesztetikai kézügyességre és az interperszonális készségek egy közönségre vonatkoztatására van szükség, valamint egy menedzser megválasztására; mindezekhez valószínűleg intrapeszonális intelligenciára is szükség van. A tánchoz pedig különböző fokú test-kinesztetikai, zenei, interperszonális és térbeli intelligencia szükséges. A politikához interperszonális készség, logikai képesség és némi logikai hajlam kell.

Mivel szinte minden kulturális szerep többféle intelligenciát igényel, az egyéneket úgy kell tekinteni, mint képességek gyűjteményét ahelyett, hogy papír-ceruza-alapú tesztekkel mérhető problémamegoldó tényezőkként tekintenénk rájuk. Még akkor is, csak relatíve kevés és alacsony szintű intelligencia adatott meg neki, az emberi képességek sokfélesége ezeknek a jellemzőknek a különbségein keresztül jött létre. Előfordul, hogy valaki nem különösebben tehetséges az egyik intelligencia területén, de ugyanakkor a készségek egy speciális kombinációja vagy keveredése folytán képes kiemelkedően jól kitölteni egy tesztet.

Így tehát a legfontosabb a készségek egyedi kombinációjának elérése, mely az egyént egy bizonyos vokációs-vagy avokációs tesztre jelöl ki.

Röviden összegezve az MI-elmélet három legfontosabb következtetése:

1. Mindannyiunknak teljes körű az intelligenciája, ha kognitívan akarunk fogalmazni, ez tesz minket emberekké.
2. Nincs két egyforma intelligenciával rendelkező ember – még az egypetéjű ikrek sem –, mivel ha a genetikai készletük ugyanaz is, az egyes személyeknek különbözőek a tapasztalásaik (ráadásul az egypetéjű ikrek gyakran erősen motiváltak arra, hogy megkülönböztessék magukat egymástól).
3. Az, hogy valakinek magas az intelligenciahányadosa, nem jelenti azt, hogy intelligensebben is cselekszik. Az, akinek magas fokú a matematikai intelligenciája, fontos fizikai kísérleteket tud elvégezni vagy új, nagy jelentőségű geometriai bizonyításokat hoz létre, de az is lehet, hogy ezeket a képességeket arra pazarolja el, hogy minden nap lottózik, vagy fejben szoroz össze tízjegyű számokat.

Mindezek az állítások az emberi intelligencia pszichológiájára vonatkoznak, az MI-elmélet ezekre keres tudományos bizonyítékokat. Ezek természetesen nagy jelentőségű nevelési, politikai és kulturális kérdéseket vonnak maguk után. Ezekre választ a könyv további fejezeteiben keresünk.