Bevezetés

A tananyagban, a választott, vállalt feladatokban való elmélyedés előtt szíves figyelmébe ajánlom az alábbi állatmesét.

„Egyszer régen az állatok elhatározták, hogy tenniük kell valamit az új világ igényeinek kielégítésére. Iskolát alapítottak. Elfogadtak egy futásból, mászásból, úszásból és repülésből álló tantervet. A tanterv adminisztrálásának megkönnyítésére minden állat minden tantárgyat tanult.

A kacsa úszásból kitűnő volt, tulajdonképpen jobb, mint a tanítója, de repülésből éppen csak átcsúszott, és nagyon rossz volt futásból. Mivel nagyon lassan futott, tanítás után benn kellett maradnia, sőt az úszást is ki kellett hagynia, hogy a futást gyakorolja. Ez addig folytatódott, amíg úszóhártyás lábát megerőltette, és úszásból csak az átlagos szintet teljesítette. Az iskolában az átlagost elfogadták, és senki nem nyugtalankodott, a kacsa kivételével.

A nyúl futásból a legjobbak között kezdett, de a túl sok felzárkóztató úszás miatt idegösszeomlást kapott.

A mókus kitűnően mászott, amíg nem frusztrálódott a repülésórákon, ahol a tanár arra biztatta, hogy a földről kezdjen, ne a fa tetejéről lefelé. A túlterheléstől izomláza volt, és végül mászásból hármast, futásból kettest kapott.

A fülesbagoly problémás gyereknek számított, és szigorúan büntették. Mászásórákon a legjobb volt, de nem lehetett rávenni, hogy ne a saját elképzelése szerint jusson fel a fára. Év végén egy abnormális angolna érte el a legjobb eredményt, aki különösen jól tudott úszni, egy kicsit futni, mászni, repülni is, és ő mondta a búcsúbeszédet.

 

 

Klein Sándor: „Mert a szív és az ész együtt mindenre kész…” Új Pedagógiai Szemle, 1992. 1. sz. 4. o.

A fenti mesében iskoláról, tantervről, tantárgyról, tanulásról, s nem utolsó sorban tanulókról van szó. Bizonyára Önt is foglalkoztatta már diákként, leendő tanárként, pedagógiai szakemberként az, hogy mit és miért tanulunk a különböző iskolatípusokban, a közoktatásban, a felsőoktatásban, a pedagógustovábbképzések során. Esetleg fontolóra vette azt is, hogy mi, és miként befolyásolja az oktatás, képzés tartalmának kérdéseit. Talán azon is elgondolkodott már, vajon kik vesznek részt az intézményes tanulás/tanítás folyamatát szabályozó dokumentumok tervezésében, fejlesztésében.

Elöljáróban szeretnék utalni arra a tendenciára, miszerint az oktatás, képzés tartalmi tervezésébe világszerte a kommunikációs és kooperációs funkciók erősödtek fel, s ezáltal a tartalmi szabályozásra, az oktatás, képzés programjainak fejlesztésére ható társadalmi, helyi, intézményi szintű tényezők és feltételek jelentősége is megnőtt.

Az egyik legfontosabb tényezővé – a programfejlesztésben, a curriculumfejlesztésben bármely módon közreműködő – szakemberek szakmai tudásának kérdése vált. A pedagógusok nemcsak tanuló/tanító szakemberek, nemcsak a diákok tanulását, megismerő tevékenységét, alkotó munkáját támogató szakemberek, hanem programfejlesztő szakemberek is. Ez is a szakmai kompetencia^[5] részét képezi. Legyen szó pedagógiai programok, képzési programok, helyi tantervek (helyi curriculumok), tantárgyi programok (tantárgyi curriculumok) fejlesztéséről, adaptálásáról.

Ennek kapcsán mindnyájunk számára fontos kérdés lehet a következő: Vajon a curriculumfejlesztéshez kapcsolódó szakmai tudásunkhoz miként járulhatnak hozzá a tantervelméletek, köztük a curriculumelmélet? Utalva az fentebb olvasott állatmesére, a kérdés a következőképpen is megfogalmazható. Miként gyakorolhatnak hatást arra, hogy a nekünkvaló, a diáknak való, a funkcionálisan működő iskolának való meséinket megírhassuk, hogy „értékteli” praxis működésének legyünk részesei, olyan praxisé, ahol minden közreműködő megtalálhatja a maga kincsesládáját, kész és képes legyen megdolgozni érte? A vonatkozó elméleti rendszerek, tudományterületek, azok kutatási eredményei ahhoz járulhatnak hozzá, hogy alapozzák, mozgósítsák, támogassák szakmai tudásunkat, hogy felhívják figyelmünket kritikus pontokra, hogy hatást gyakoroljanak a curriculumfejlesztésekre, s ezáltal saját szakmai gyakorlatunkra, értékválasztásunkra és értékvállalásunkra..

Szíves figyelmébe ajánlom Ballér Endre gondolatait, aki a következőket fogalmazza meg a tantervelmélet és a tantervfejlesztés kapcsolatát. „A tantervelmélet számára a tantervfejlesztés ugyanaz, mint a gyakorlat az elmélet számára. Ez adja tapasztalati bázisát, célját, ugyanakkor a legfontosabb kontrollja, igazi próbaköve. Kölcsönhatás áll itt fenn. Minél mélyebbre hatol az elmélet a tantervfejlesztés folyamatába, annál inkább gazdagítja, megújítja önmagát, ugyanakkor annál hatékonyabbá teheti a tantervi változtatásokat.”