Mit jelent a curriculumelmélet?

 

 

Tantervelméleti koncepciók	Főbb jellemzők
Herbartizmus	A tantervelmélet első, tudományosan megalapozott rendszere Érdeklődési körök („megismerés köre”, „részvét köre) alapján kiválasztott oktatási tartalmak A nevelőoktatás formális fokozatain keresztül megvalósuló pedagógiai folyamat A tanterv mint organizmus
A tanulók érdeklődésére, tevékenységeire épülő tantervi modellek	A gyermek tapasztalatainak, érdeklődésének és a tantervnek az összehangolása A gyermek lelki fejlődését tükröző érdeklődés és tevékenység a tanterv alapja és rendező elve
Értékelméleti, szellemtudományi alapokon álló tantervelméleti koncepciók	Klasszikus értékek középpontba állítása Idealista, vallásos világnézeten alapuló nevelés-központúság Az objektív kultúra belső műveltséggé válása A tananyag elrendezésének kiemelkedő szerepe Helyi tantervek fontossága
Curriculumelmélet	Tyler alapelvei (követelménycélok, tanulási tapasztalatok, értékelés) Bloom és munkatársai (követelménytaxonómiák, mérés, értékelés, differenciálás) A tantervelmélet válságjelei, kiút: gyakorlatiasság, rugalmasság
A kétpólusú tartalmi szabályozás koncepciója	Az alaptanterv funkciói, kritériumai A helyi tantervek elméleti és gyakorlati kérdései A két pólus közötti tartalmi közvetítő rendszer elvi és gyakorlati kérdései Az alap- és helyi tantervek bevezetése (implementációja)

V.ö.: Ballér Endre: A tanterv. In.: Falus Iván (szerk.): Didaktika. Elméleti alapok a tanítás tanulásához. Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest, 2003. Ballér Endre: Tantervelméletek Magyarországon a XIX-XX. században. OKI, Budapest, 1996.

A curriculumelmélet, hasonlóan a curriculum szóhoz, a következőket jelenti. A curriculumelmélet („curriculum theory”), angol nyelvterületen a tantervelmélettel azonos tartalmú kifejezés, ugyanakkor jelentheti a tantervelméletnek a XX. század második felében kialakult és elterjedt sajátos válfaját is. Ennek megjelenését elsősorban a német, de a hazai szakirodalomban is nyomon követhetjük.

Ez utóbbi értelmezésben a curriculumelmélet a curriculumok kidolgozásának és fejlesztésének objektív, egzakt értékelésre épülő rendszerét, folyamatát állította előtérbe. A tantervet nem csupán a tananyag kiválasztását és elrendezését tartalmazó dokumentumnak tekintette, hanem azt szélesen (azaz curriculumként, vagyis folyamattervként) értelmezte. Az oktatási célok, tartalmak, eszközök megtervezésének értékelésre alapozott folyamat jellegét hangsúlyozta.

„A curriculumelmélet – a tantervelméletnek a XX. század második felében kialakult és elterjedt válfaja – az a diszciplína, mely a curriculumok kidolgozásának és fejlesztésének objektív értékelésére épülő rendszerét és folyamatát állítja előtérbe.”

Ballér Endre: Curriculum-elmélet címszó. In. Báthory Zoltán – Falus Iván (főszerk.): Pedagógiai Lexikon I. kötet. Keraban Könyvkiadó. Budapest, 1997. 239. o.

„A curriculumelmélet a tantervi döntések, a tantervi kompetenciák, a tantervi célok, követelmények, tananyagok, a kapcsolódó taneszközök, módszerek, értékelési módok, tanulási és tanítási folyamatok kutatását fogja át a különböző rendszerszinteken, az oktatáspolitikai szint tantervi tervezésétől az osztálytermi szint tanulástervezéséig.”

Bárdossy Ildikó: A curriculumfejlesztés alapkérdései. Távoktatási tananyag. UNESCO Tanárképző Portál. ELTE – PTE, Budapest, Pécs, 2002.

A curriculumelmélet alapjait az amerikai Ralph Tyler dolgozta ki. Tyler rendszerének fókuszában a tanulás és tanítás eredményességének és hatékonyságának konkrét megtervezése áll. A Tyler-modell – a célok, a tanulási tapasztalatok, a tervezett tanulási eredmények, s a tanulási teljesítmények mérését, értékelését megalapozó követelmények összefüggéseinek feltárásával – valójában az egész oktatási folyamatot átfogja.

 

A CÉLOKAT,
azok forrásait: - a tanuló tanulási szükségleteit, érdeklődését; - a kortárs társadalom igényeit az iskola, a műveltség iránt; - a szaktudományok képviselői által relevánsnak tartott tudás körét,	és szűrőit: - a társadalomról, a nevelésről szóló általános filozófiát, pl. a demokráciát; - a tanuláspszichológia által feltárt fejlesztési lehetőségeket;
AZOKAT A TANULÁSI TAPASZTALATOKAT, AMELYEKHEZ AZ ISKOLÁNAK A TANULÓKAT HOZZÁ KELL SEGÍTENI,
A TANULÁS TERVEZETT EREDMÉNYEIT,
AZ EREDMÉNYEK OBJEKTÍV ELLENŐRZÉSÉT, MÉRÉSÉT, ÉRTÉKELÉSÉT MEGALAPOZÓ KÖVETELMÉNYRENDSZERT

Tyler a pedagógiai értékelésnek kiemelt jelentőséget tulajdonított. Szerinte a pedagógiai értékelés lényege abban rejlik, hogy kimutassa:

- valamely program céljai és

- a programot tanuló egyénekben – a program hatására – bekövetkezett változások milyen viszonyban állnak egymással (kongruensek-e).

 

 

Melyek a curriculumelmélet főbb kutatási irányai?

A curriculumelmélet főbb kutatási irányainak közös jellemzője, hogy azok szervesen kapcsolódnak a curriculumok fejlesztéséhez, a fejlesztési kritériumok és feltételek problematikájához.

1. A fejlesztési koncepció elméletei

fő céljuknak

- a curriculumtervezés és reform elméleti megalapozását,

- a különböző szinteken kialakuló interakciók, döntések számára a szükséges információk, elméleti rendszerek kidolgozását

tartják

2. A curriculum legitimációjának elméletei^[7]

- a curriculumok elméleti és gyakorlati igazolására törekszenek,

- a meglévő állapotok kritikájából kiindulva új koncepció és praxis elfogadtatásán dolgoznak,

fontosnak tartják

- a célok-tartalmak-eszközök belső koherenciájának megteremtését,

- a döntési folyamatok demokratizálását,

- az iskolai gyakorlatban realizálódó tantervek középpontba állítását

3. A strukturális curriculumelméletek^[8]

a tananyag kiválasztásának és elrendezésének meghatározó elveivel foglalkoznak,

előtérbe helyezik

- a társadalmi gyakorlat,

- az emberi tevékenység,

- a különböző élethelyzetek,

- a társadalmi és kulturális környezet elemzésével foglalkozó kutatásokat.

4. A curriculum implementációjának elméletei

a curriculumok intézményben történő megvalósulásával foglalkoznak,

fő témájuk

- a curriculum adaptációja, s ezen belül annak értelmezése,

- milyen kompetencia szükséges az eredményes helyi programfejlesztéshez

5. A curriculum folyamatának elméletei

azt kutatják, hogyan működik a curriculum a tanulás/tanítás folyamatában

- a pedagógusok tevékenységében,

- a tanulók tanulásában és tudásában

azt elemzik

- milyen tényezők alakítják ezt a folyamatot,

- mitől függ annak eredményessége, hatékonysága

V.ö.: Ballér Endre: Merre tart a tantervelmélet? Magyar Pedagógia. 1987. 1. sz. 47-57. o; Torsten Husen – T. Neville Postlethwaite (főszerk): Encyclopedia of Education, Pergamon, 1985; Marsh C.: Planning, Management and Ideology, Volume 1-2. Falmer Press, London, 1997. / Reviewed in: Journal of Curriculum Studies. 31. 113-117. o; Ballér Endre: A tantervi dokumentumok megváltozott szerepe az otatás. tartalmának szabályozásában. In.: Báthory Zoltán és Falus Iván. (szerk.): Tanulmányok a neveléstudomány köréből 2001. Osiris, Budapest, 2001.

Láthatja tehát, hogy hangsúlyeltolódás tapasztalható a tanítástól a tanulás felé, a tananyag tervétől a pedagógiai programok, a curriculumok, a tanulási/tanítási folyamattervek kialakítása felé.

A curriculumelméleti kutatásokban:

- a műveltség elsajátításában közrejátszó feltételek

- a tanulási/tanítási folyamatok elemzése

- a gyakorlatorientáltság kerültek előtérbe.

Mindez a curriculumelméleti kutatások metodikai eszköztárát is gazdagítja. A Handbuch der Curriculumforschung című kézikönyv (Beltz Verlag, 1983.) kiemeli például

- a résztvevő megfigyelést

- a nyílt interjút

- az esettanulmányokat

- az innovációkat nyomom követő akciókutatásokat.

A közelebb az iskolához, tanulóhoz, gyakorlathoz kritérium korántsem véletlen, hiszen a curriculumelméleti kutatások, curriclumfejlesztési törekvések társadalmi és egyéni haszna, felhasználhatósága:

- a gyakorlatban méretik meg, s abban, vajon

- az egyén (a programalkotó, a programot felhasználó) hogyan képes megélni ezt a gyakorlatot, hogyan képes beavatkozni ebbe a gyakorlatba.

„Az újabb irányzatok között egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert azok az alapkutatásokra épülő teóriák is, amelyek nem direkt módon, hanem inkább közvetve állnak kapcsolatban a praxissal. Ezek a posztmodernnek nevezett elméletek többnyire olyan oktatási folyamatot tartanak szem előtt, amelynek tartalma a tanári és a tanulói közösségek, individumok együttműködése során alakul, s a kreatív, a problémamegoldó, az individuális, valamint az intézmények, az egyének és környezetük közötti szoros kapcsolatot feltételező tanulást szolgálják. Új, komplex értelmezést kap továbbá a tantervfejlesztés különböző tényezőit mérlegelő teória (curriculum deliberation), az iskolák, a pedagógusok és a tanulók felelősségének objektív feltárása (curriculum inquiry), az egyéni, átélt tanulási tapasztalatok közösségi kapcsolataira összpontosító humanista irányzat (reconceptualism), vagy az ehhez közelálló, az egyéni és a csoportos tanulást társadalmi összefüggésekbe ágyazó teória (social constructionism.).”

Ballér Endre: Tantervelméleti paradigmaváltások a magyar neveléstörténetben. Educatio. 1994. 3. sz. 359-360. o.

További irodalom: Ballér Endre: A tantervelmélet útjain. Válogatás négy évtized pedagógiai írásaiból. Aula, Budapest, 2004; Frey, K. – Haft, H. – Hameyer, U. (szerk.): Handbuch der Curriculumforschung. Beltz. Basel, 1998; Flinders, D. – Thornton S.: The curriculum studies reader. Routledge, New York – London, 1997; Horwood, B. (szerk.): Experience and the curriculum Association for experiential Education. Kendall/Hunt Publishing Company, Dubuque, Iowa, 1995; Lewy, A (szerk.): The international encyclopedia of curriculum. Oxford, New York, 1991; McKernan, J. Curriculum Action Research. A Handbook of methods and resources for the reflective practitioner, London, 1996.