A youtube-ban rejlő lehetőségeket és új eljárásokat még viszonylag kevesen vizsgálták, ahogyan arra Steve Jones is felhívja a figyelmet, hogy míg az internetes tartalmak java része ma már vizuális és multimediális, addig a társadalomtudomány még mindig csak a textuális reprezentációkat vizsgálja.¹ Pedig fontos lenne behatóbban tanulmányozni a videómegosztó oldalak legnagyobbikát, hiszen több milliárd felhasználója van világszerte, a feltöltött anyag összidőtartama pedig megközelíti az 1700 évet. A youtube 2005 februárjában alakult, elsődleges célja az volt, hogy különféle multimédiás tartalmak megosztására nyújtson tárhelyet. Várható volt, hogy hamarosan nem csupán a szélesebb közönség és a már létező tartalmak közti közvetítő közeg lesz, hanem egy olyan tér is, ahol egyéni alkotások születhetnek. Ehhez elsősorban arra volt szükség, hogy a felhasználók többsége elsajátítsa azt a technikai tudást és médiaműveltséget, ami az ilyesfajta videók készítéséhez szükséges.²

Mátyus Imre szerint a youtube-os önreprezentációval kapcsolatban két kérdés tűnik igazán fontosnak, az egyik arra vonatkozik, hogy a youtube-ra feltöltött önreprezentációs kísérletek mennyire tekinthetőek konstruáltnak, egy már létező normarendszer által felállítottnak, a másik pedig arra, hogy mennyire alkalmas tér a youtube az önreprezentáció megvalósítására.³ Az önreprezentáció megalkotásában fontos szerepe van a megismert kulturális mintáknak, sok esetben az önálló alkotások más művek újraértelmezéséből, egymás mellé állításából állnak. „(...) ha a XX. századi szubjektumok egyszerűen fogyasztói voltak a kulturális ipar termékeinek, a XXI. századi prosumerek (...) szenvedélyesen imitálják azt. Ez azt jelenti, hogy immár ők készítik saját kulturális termékeiket, amelyek követik a professzionális sablonokat, és/vagy professzionális tartalmon alapulnak." - írja Manovich⁴ a jelenségről. Egy másik tanulmányban megjegyzi: „Ebben a világban bármely befejezett kulturális produktum bármely körvonalazható eleme automatikusan alkotóelemévé válhat egy újabb alkotásnak."⁵ Az alkotások elemeikre bomlanak, és ezek az elemek később más, új alkotások elemeiként köszönhetnek vissza. Manovich „remixelhetőség"-nek nevezi a jelenséget, amely szerint a korábban egységesnek tekintett objektumok helyett ma már elemekről beszélhetünk, melyeket a felhasználók a rendelkezésükre álló eszközökkel szabadon variálhatnak. A videómegosztó oldal egy olyan tér, ahol a szerzői jogok rugalmassá válnak, szinte bármi szabadon felhasználható, az alkotások egy közös kultúrkincs részei, melyek erőteljesen jelen vannak a kollektív tudatban. Ha valaki saját alkotást, saját magáról készült videóblogot tesz közzé, részévé válik ennek a közös tudásnak.

A youtube-on feltüntetett videók azonban az esetek többségében (itt most nem tárgyalom a titokban, a videón szereplő személy tudta nélkül felvett anyagokat) ugyanúgy egy korrekciós munka eredményei. A felhasználó ismert kulturális kódokat használ, ezek alapján konstruálja saját felvételét, szüksége is van ezekre, hiszen a videók célja elsősorban a nyilvánosság. „A felhasználó tehát nem saját magát mutatja be - ahogyan a médium sem működik transzparens eszközként -, hanem egy szerepet játszik, melyet vagy önmagára nézve jellemzőnek ítél meg, vagy a lehetséges közönség felől önmagára vonatkozó, feltételezett elvárásokhoz alakít."⁶ Habár alkalmasabb lenne a személyesség kifejezésére, mint a facebook, hiszen sokkal inkább lehetővé teszi a testi megjelenést, mégsem lett széles körben elterjedt módszer, talán pont azért, mert túlságosan kiszolgáltat, nehéz megtartani azt az egyensúlyt, amelyet például a facebook nyújt, ahol könnyebben kiszűrhető a teljes nyilvánosság, és kevésbé rugalmasak a lehetőségek. A youtube egyszerre mutathat hangot, testet és szöveges tartalmat, míg a facebook csupán textuális és képi megjelenítést kínál, és ez pont elég ahhoz, hogy jótékony homályba borítsa azt, amit nem akarunk láttatni magunkból. Megállapítható, hogy míg a facebookot a felhasználók alkalmasabb eszköznek tartják az önreprezentációra, addig a youtube sokkal inkább közösségi tapasztalat, hiszen kevésbé működik az a fajta szelekció, ami a facebookos tartalmaknál.

 

1 Steve Jones, idézi: Mátyus Imre, im.

2 Uo.

3 Uo.

4 Lev Manovich: The Practice of Everyday (Digital) Life. In: Video Vortex - Reader Responses to YouTube. Geert Lovink, Sabine Niederer (szerk.) 2008. 33-44. o. idézi: Mátyus Imre, Uo.

5 Lev Manovich: Remixelhetőség. In: Hatalom a mobiltömegek kezében. Halácsy Péter, Vályi Gábor, Barry Wellman (szerk.) Typotext, Budapest, 2007. 79-91. o. 83. o.

6 Mátyus Imre, im.