A huszonegyedik század első évtizedében a kommunikáció gyökeresen átértékelődött, új színterekkel bővült. Külön tanulmányt érdemelne az a folyamat, ahogyan az internet egyre jelentősebb szerepet kapott a hírközlés, a szórakoztatás és a kapcsolattartás területén, míg mára az egyik legfontosabb csatornává vált. Felhasználók milliói kísérik naponta figyelemmel az internetre feltöltött tartalmakat, bizonyos esetekben az internet szinte kizárólagos információforrássá vált, átvéve az újság és a televízió szerepét. A számítógép elterjedése, az internet térnyerése óta (kb. '80-as, '90-es évek) már felnőtt egy generáció, melynek világképét, a kultúrához és a társadalomhoz való viszonyát elsődlegesen befolyásolta a világháló. E generáció első impulzusaihoz már szervesen hozzátartoztak az internet által közvetített tartalmak, jobban, vagy épp annyira, mint a nyomtatott szöveg vagy a televízió. Ebből következik, hogy ez a generáció máshogy viszonyul számos kulturális jelenséghez, máshogy olvasnak, más fogalmaik vannak a közösségről vagy a társadalomról.

Dolgozatom célja bemutatni a huszonegyedik század két figyelemre méltó jelenségét, a facebook-ot és a youtube-ot mint a mai közösségi érintkezés és az önreprezentáció kiemelkedően fontos terepeit. Tézisem, hogy bár más módszerrel, de a facebook és a youtube egyaránt az önreprezentáció és a társadalmi élet új színtereivé váltak, de nem azáltal, hogy leképezik az eddig megszokott önreprezentációs vagy társadalmi modelleket, hanem újraalkotják, más értelemmel ruházzák fel azokat. Steve Jones szerint a legtöbb kritika azzal kapcsolatban éri a kommunikáció e formáját, hogy háttérbe helyezi az egyének közti közvetlen kommunikációt, és hogy nélkülözi a személyes jelleget.¹ Igaza lehet a kritikának, a közösségi oldalak valóban visszaszorították a hagyományosabbnak mondható kommunikációs csatornákat, de semmiképp nem állítható, hogy a mai internetes közösség személytelen lenne. Százával léteznek olyan honlapok, melyeknek legfőbb profilja pont az, hogy a felhasználók kiteljesíthessék, megmutathassák saját egyéniségüket. Azonban felmerül a kérdés, hogy ez az egyéniség mennyire eredeti, illetve mennyire konstruált identitás? Ahogyan Mátyus Imre találóan megállapítja, „az online önreprezentációk autentikusságával, referencialitásával kapcsolatos kérdések relevanciáját erőteljesen csökkenti az a tény, hogy ezek a reprezentációk szándékolt, a médiakontextus és a feltételezett közönség elvárásainak ismeretében megszülető performanszok eredményei."² A youtube és a facebook tehát nagymértékben kötött, a virtuális társadalom szabályai szerint strukturálódott tere az önreprezentációnak. Tulajdonképpen még az a kijelentés is megkockáztatható, hogy végeredményben nem is mi alakítjuk saját képünkre az említett közösségi színtereket, hanem azok alakítanak minket.

1 Steve Jones, Virtual culture: identity and and communication in cybersociety. http://books.google.hu/books?id=ieSYfJP3a4oC&printsec=frontcover#v=onepage&q&f=false 7.o. (a letöltés ideje: 2011.május 14.)

2Mátyus Imre: Színpadok, hálószobák és csatornák - önreprezentáció a Youtube-on. http://apertura.hu/2010/nyar/matyus (a letöltés ideje: 2011. május 13. )