A populáris kultúra átütő erejűvé válását a tömegmédiumoknak szokás tulajdonítani. A következőkben néhány, ezen kulturális horizonton belül kirajzolódó jelenséget mutatok be, amelyek egyrészt a gyermekek – szintén rohamosan átalakuló – világához kapcsolódnak, másrészt a hátterüket az a fajta modern technikai alap adja, amelyet szokásosan digitális-technikainak, IT-nek szokás nevezni, és amely a modern társadalmakat mint információs társadalmakat teszi értelmezhetővé.

A modern nyugati társadalmak esetében a gazdasági, szociális és kulturális változások nyomán az 1980-as években szembe kellett nézni azzal a ténnyel, hogy ezeknek a változásoknak a hátterében – okként vagy okozatként – információtechnológiai átalakulások, innovációk vannak. Ez a tény szükségképpen vezetett el ahhoz, hogy magát ezt az új formát is ’információs társadalomnak’ nevezték el. Ezek a technikai változások oly szembetűnőek voltak, hogy sokan ezt az összetevőjét tartják a legjelentősebbnek (lényegében oknak), noha társadalmi, gazdasági és kulturális feltételek változása indukál igazában technikai változásokat. Ezen technikai változások közül fontosságukat tekintve kiemelkednek a kommunikációs célú technológiák. Ezek váltak alapjává a globális hálózati szerveződéseknek. A „hálózatokba szervezett társadalom” uralkodó paradigma lett (Barabási 2008).

Az információs társadalomnak, mint „új rendnek” alapja az információval való bánás mikéntje. A globális gazdaság jellemzője a javak szüntelen áramlása: az információé, a tőkéé és a kulturális javaké. Manuel Castellsnek, a korszakot meghatározó és leíró munkái áttekintik ezt a változássorozatot (Uő. 2005-2007). Megvizsgálja, hogy mindazok a technikai újdonságok, információs technológiák, amelyek oly gyorsan épülnek be életünkbe, és formálják mindennapjainkat, hogy állnak össze egy új kultúrává. A hálózati elv, a hálózatokra alapozottság az emberi együttélés új módja lesz. Az információ hálózatokba szervezett aktorok által kerül előállításra, hálózatokban lesz tárolva és feldolgozva. Amikor az új technológiák átalakítják a társadalmi viszonyokat – azaz megváltoznak a személyközi viszonyok (a társadalom alapszerkezete) –, akkor válik teljessé az információs társadalommá való átalakulás. A hálózati alapon való társadalomszerveződés az emberek közti hagyományos konfliktusokat tekintve is új típusokat hoz magával, és nem tudja megvalósítani a kirekesztéstől mentes társadalmat.

Egy nagy előnyét szokás a hálózati kommunikációnak említeni: segít a modern ember információs elidegenedését megszüntetni. Ez abból fakad, hogy az egyén – a hálózatba épültsége okán – a tudásteljességnek érzetével bírhat. A hagyományos, fragmentált, egyénhez kötött résztudás helyébe a teljesség illúzióját adó tudás lép. Ez a tudás a komplex, integrált tudástartalmak valóságát adja az egyénnek, olyan szintetizált tudástartalmakat, amelyek ugyan kollektivisták, de egészében valóságos jelleggel bírnak. Újra képesnek érezzük magunkat a világ egységben látására, és a szaktudományokra szabdalt akadémiai világ is képesnek tűnik az újraintegrálódásra (Nyíri 1995).

A hálózati kommunikáción alapuló információtárolási képesség meghaladja a korábbi enciklopédikus jellegű tudástárolás minden formáját azáltal, hogy immáron nincs szükség az információ – pl. érték- vagy hasznosságszempontú – szelektálására. Olyan nagyságú a hálózatok együttes tárolókapacitása, hogy az azokban jelen lévő össztudásnak univerzalisztikus jellege van. Természetes mindez csak akkor válhat működőképes információbázissá, ha megvan benne a hatékony kereshetőség. Ez azért nehéz probléma, mert a hálózatokban az információ egyébként a megosztottságon alapuló variabilitás miatt eltérő formákban és rendszerezéssel került tárolásra. A megfelelő tájékozódás kiinduló alapfeltétele, hogy az internetes keresők a relevancia és fontosság alapján képesek legyenek gyorsan rendezni és prezentálni a digitális információtartalmat.

Az ebben való képességszerzés szükséges eleme kell legyen napjaink tanítási feladatainak, és az új IT-technológiák kellő mértékű beépítése az oktatandó tananyagba is elkerülhetetlennek látszik. Hasonlóan a hálózati kommunikáció működésmódjának a megismerése is fontos, amit persze nagyon sok diák önszorgalmúlag is elvégez, mert a természetes emberi kíváncsiság és érdeklődés nyomán a hálózati kommunikációnak van egy vonzása: megkeressük benne a releváns információtartalmat. A push media / pull media megkülönböztetésnél vagyunk: a tévé-rádió igazi tömegmédium (tömeghatás elérésére képes), amely az információ „nyomásán” (push) alapul, míg például az interneten, a hálózati kommunikáció esetében a felhasználó lényegében „húzza” (pull) magához azt, amikor szelektál a rendelkezésre álló információs bázisból. Másként, ha az információ továbbításának a kezdeményezője a kibocsátó, akkor push, ha a befogadó, akkor pull médiáról beszélünk.

A hagyományos tömegkommunikációs eszközök jellemzője az információ egyirányúsága. Az interaktivitás a számítógép és a felhasználó kapcsolatában jelent meg, és lényegében a hálózati tartalomban történő navigálást jelentette. A tartalom feltöltése, és annak a felhasználóhoz való eljuttatása lényegében továbbra is azt jelentette, hogy az információáramlás egyirányú folyamat (a felhasználó oldali széles választási lehetőséggel együtt). Ebben jelent változást majd azoknak a tartalmaknak a megjelenése, amelyek már valóban közösségi kooperáció keretében lesznek előállítva (Szakadát 2007).

Az IT-technikákon alapuló információs társadalmi kontextusban kell megvizsgálnunk a gyermekek, a fiatalok helyét, kapcsolódásaikat, kapcsolataikat és viszonyaikat. Első közelítésben kiemelhetjük azokat a pozitív fejleményeket, amelyek abból következtek, hogy a fiatalabb generációk életébe a maga természetes módján – a fiatalokra mindig is jellemző újra való fogékonyság okán – sokkal „simábban” épült be számos technikai újdonság. Ez az előny érzékelhető volt nagyon sok eszköz esetében, gondoljunk csak a számítástechnika területén korábban megjelent eszközökre, a szórakoztatóipar eszközeire vagy a telefónia innovatív fejlesztéseire (különös tekintettel a mobil kommunikációs eszközökre).

Amennyiben az internetet kiemeljük a többi technológia közül, és megvizsgáljuk, hogy milyen médiumként értelmezhetjük a gyermekek, fiatalok szempontjából, akkor azt mondhatjuk, hogy lehet
- kommunikációs ill. kapcsolati médium (a közvetlen levelezőrendszerektől a web2-es közösségiszolgáltatásokig),
- oktatási médium (mint az oktató szervezetek hálózata, ill. a hallgatók hálózata, azaz közeg jellegű)
- családi médium („az internet, mint családtag”),
- kereskedelmi (konzum) médium,
- iniciatív-emancipációs médium (az életkori el- és lehatárolás közege),
- tudástároló, -átadó és -megosztó médium (az internet és munka viszonya, munka a neten),
- nevelési médium (személyiség- és készségfejlesztés),
- képzési (képző) médium (írás-, olvasási és számolási készség fejlesztése).

Mindez egy olyan sokrétű és gazdag felhasználhatóságot jelez, ami könnyen gyanútlanná tehetne minket az internettel kapcsolatban (ha ugyanakkor nem hallottunk volna olyan sok negatív dolgot is vele kapcsolatban, szinte a kezdetektől). Patricia Wallace egy ún. hálóúttörő, Clifford Stoll negatív véleményét idézi a nettel kapcsolatban: „Valószerűtlen világ ez, az értéktelenség feloldható szövete. Míg az internet élénken hívogat, csábítóan villogtatva »a-tudás-hatalom« ikont, ez a nem létező hely arra ösztönöz, hogy lemondjunk az időnkről. A virtuális valóság pusztán szegényes pótlék, ahol rengeteg a frusztráció, és ahol – az Oktatás és Haladás szent nevében – kérlelhetetlenül leértékelődnek az emberi kapcsolatok.” (Stoll cit Wallace 2002, 281) Ugyanakkor Wallace már az igazán átütő népszerűségű hálózati közösségi portálok (MySpace, Youtube, Facebook, Twitter, IWIW stb.) megjelenése előtt azt szegezi ezzel szembe – különféle kutatásokra hivatkozva –, hogy igenis meg tud jelenni az együttműködés, az önzetlen segítés, a barátság a neten. Egyáltalán nem olyan sötét a kép, amit az internet elsőre talán mutat magáról. Elmagányosodás, az emberi kedvesség hiánya, valóságdeficit az egyik oldalon, nyitottság, kedvesség, segítőkészség a másikon. Kinek van igaza? Ő azt emeli ki, hogy a kommunikációnak ebben a sajátos formájában – adott esetben –a félénkek is kimászhatnak a maguk csigaházából. Értelemszerűen, a nevelésnek, oktatásnak ezt a jelleget kell erősítenie. Ez csak úgy sikerülhet, ha az internet pszichológiai, érzelmi, lelki vonatkozásait – és az ezen a területen megjelenni képes veszélyhelyzeteket – az oktatás racionális kontroll alá veszi, és azokat a gyerekekkel, fiatalokkal megismerteti.