2.1. A kéttanáros modell
A kéttanáros modellben a tanítási órák jelenetős részében két pedagógus áll az osztályban tanuló gyermekek rendelkezésre. A két szakember kooperatív technikákat alkalmazva együtt tanít. Egyszerre több, a kívánt cél elérését figyelembe véve heterogén, vagy homogén összetételű gyermekcsoport dolgozik az osztályban. A gyengébb, több figyelmet kívánó csoporttal, gyerekekkel a gyógypedagógus foglalkozik. Ide tartozhatnak az osztályból azok a gyerekek is, akiknek az átlagnál több egyéni segítségre van szükségük, vagy valamilyen tanulási nehézséggel küzdenek. Velük az osztálytanító korrepetálása mellett a gyógypedagógus egyéni fejlesztő foglalkozásokat is végezhet, tanórai keretek között.
A kéttanáros modell közvetlen célcsoportja a tanuló. A hatékony munka elsődleges feltétele, hogy minden integrált gyermek számára egyéni fejlesztési tervet készít a gyógypedagógus és a tanító, ill. tanárok, aminek megvalósítása mindkét (az összes együtt tanító) pedagógus közös feladata és felelőssége. A sajátos nevelési igényű tanulók felső tagozaton megvalósuló egyéni fejlesztése még tudatosabb team-munkát igényel a pedagógusoktól.
A modell további előnye, hogy a közepesen és a jól haladó gyerekekre több ideje marad az osztálytanítónak, lehetőség nyílik tanórai keretek között is a tehetséggondozásra.
Felső tagozatban a szaktantárgyak tanítása során jelentkeznek az első nehézségek. A szaktanárok a kéttanáros modellben egyértelműen a gyógypedagógus kompetenciájába utalják a sajátos nevelési igényű tanulóval való foglalkozást, kevéssé teszik magukévá azt a szemléletet, ami szerint a tanórai differenciálás és az egyéni haladási ütem biztosítása a tanulóval foglalkozó pedagógusok feladata.
A kéttanáros modell hátránya, hogy nem a fejlesztési lehetőségekre, hanem a tananyag elsajátítására fókuszál. Mivel a tanítási órák nagy részében a gyógypedagógus foglalkozik a sajátos nevelési igényű tanulóval, a tanítónak kevesebb ismerete, tudása van róla. A többségi pedagógus így kevéssé érzi annak szükségességét, hogy beletanuljon a sajátos nevelési igényű tanuló ellátásához szükséges gyakorlatba, a tanórai lehetőségeket kihasználva, az egyéni fejlesztésbe.
A team munkában nagyrészt a gyógypedagógus és a tanító, felső tagozatban a szaktanárok vesznek részt, azonban általában ennek a team-munkának az eredményei nem sokszorozódnak meg, nem válnak az intézmény tudásává. Kissé rugalmatlan, mert a többségi pedagógusok ragaszkodnak ahhoz a jól bevált gyakorlathoz, óraszámhoz, stb., amit közös munkájuk elején kialakítottak.
A kéttanáros modell közvetlen célcsoportja a tanuló. A hatékony munka elsődleges feltétele, hogy minden integrált gyermek számára egyéni fejlesztési tervet készít a gyógypedagógus és a tanító, ill. tanárok, aminek megvalósítása mindkét (az összes együtt tanító) pedagógus közös feladata és felelőssége. A sajátos nevelési igényű tanulók felső tagozaton megvalósuló egyéni fejlesztése még tudatosabb team-munkát igényel a pedagógusoktól.
A modell további előnye, hogy a közepesen és a jól haladó gyerekekre több ideje marad az osztálytanítónak, lehetőség nyílik tanórai keretek között is a tehetséggondozásra.
Felső tagozatban a szaktantárgyak tanítása során jelentkeznek az első nehézségek. A szaktanárok a kéttanáros modellben egyértelműen a gyógypedagógus kompetenciájába utalják a sajátos nevelési igényű tanulóval való foglalkozást, kevéssé teszik magukévá azt a szemléletet, ami szerint a tanórai differenciálás és az egyéni haladási ütem biztosítása a tanulóval foglalkozó pedagógusok feladata.
A kéttanáros modell hátránya, hogy nem a fejlesztési lehetőségekre, hanem a tananyag elsajátítására fókuszál. Mivel a tanítási órák nagy részében a gyógypedagógus foglalkozik a sajátos nevelési igényű tanulóval, a tanítónak kevesebb ismerete, tudása van róla. A többségi pedagógus így kevéssé érzi annak szükségességét, hogy beletanuljon a sajátos nevelési igényű tanuló ellátásához szükséges gyakorlatba, a tanórai lehetőségeket kihasználva, az egyéni fejlesztésbe.
A team munkában nagyrészt a gyógypedagógus és a tanító, felső tagozatban a szaktanárok vesznek részt, azonban általában ennek a team-munkának az eredményei nem sokszorozódnak meg, nem válnak az intézmény tudásává. Kissé rugalmatlan, mert a többségi pedagógusok ragaszkodnak ahhoz a jól bevált gyakorlathoz, óraszámhoz, stb., amit közös munkájuk elején kialakítottak.