2.2. Egyéni és kiscsoportos fejlesztésekre épülő gyógypedagógiai modell
Közvetlen célcsoportja a tanuló, közvetett célcsoport a többi tanuló, esetleg több évfolyam nehézségekkel küzdő tanulói is. Az együttműködés több pedagógussal zajlik, akik nehézségeiket megosztják a gyógypedagógussal. A gyógypedagógus a habilitációs-rehabilitációs célú egyéni fejlesztési terv alapján egyéni, vagy kiscsoportos formában fejleszti a sajátos nevelési igényű tanulókat, a tanórákon túli időben, ill. nagyon sokszor a tanórákról kivéve.
Előnye mindaz, ami egyszemélyes fejlesztés során megvalósulhat, a tanuló készségei igen jól fejleszthetőek - kivéve szociális, és társas készségeit.
Hátránya, hogy a fáradékonyabb sajátos nevelési igényű tanulónak, akinek jóval nagyobb energia befektetést jelent bizonyos tananyagok elsajátítása - sajnos a gyakorlatban még kevéssé beszélhetünk kompetencia fejlesztésről - annak a tanulónak tanórán kívül, plusz időben kell elsajátítani a hiányzó ismereteket. Kérdés, hogy elegendő-e erre az a néhány, fáradtan eltöltött óra. A tanóráról kivitt tanuló pedig nagyon sokszor lemarad a tananyaggal, hiszen a gyógypedagógus nem a tananyagot tanítja - szerencsés esetben, - hanem készségeket és kompetenciákat fejleszt, habilitációt-rehabilitációt biztosít.
A modellben dolgozó gyógypedagógus befolyása az intézményi stratégia alakulására, a pedagógusok közötti tudás terjesztésére kis hatásfokú, hiszen mindig csak egy pedagógussal áll közvetlen kapcsolatban, aki a sérülésspecifikus módszereket nem építi be az oktatási nevelési folyamatába, ezért fennáll az „elkülönülő" fejlesztések veszélye.
Hosszú távú fenntarthatóságát segíti, ha a fejlesztési tervek, egyéni tanulási tervek beépülnek az intézmény dokumentumai közé.
Előnye mindaz, ami egyszemélyes fejlesztés során megvalósulhat, a tanuló készségei igen jól fejleszthetőek - kivéve szociális, és társas készségeit.
Hátránya, hogy a fáradékonyabb sajátos nevelési igényű tanulónak, akinek jóval nagyobb energia befektetést jelent bizonyos tananyagok elsajátítása - sajnos a gyakorlatban még kevéssé beszélhetünk kompetencia fejlesztésről - annak a tanulónak tanórán kívül, plusz időben kell elsajátítani a hiányzó ismereteket. Kérdés, hogy elegendő-e erre az a néhány, fáradtan eltöltött óra. A tanóráról kivitt tanuló pedig nagyon sokszor lemarad a tananyaggal, hiszen a gyógypedagógus nem a tananyagot tanítja - szerencsés esetben, - hanem készségeket és kompetenciákat fejleszt, habilitációt-rehabilitációt biztosít.
A modellben dolgozó gyógypedagógus befolyása az intézményi stratégia alakulására, a pedagógusok közötti tudás terjesztésére kis hatásfokú, hiszen mindig csak egy pedagógussal áll közvetlen kapcsolatban, aki a sérülésspecifikus módszereket nem építi be az oktatási nevelési folyamatába, ezért fennáll az „elkülönülő" fejlesztések veszélye.
Hosszú távú fenntarthatóságát segíti, ha a fejlesztési tervek, egyéni tanulási tervek beépülnek az intézmény dokumentumai közé.